A tájképek és csendéletek mellett a barokk korban Erdélyben is népszerű volt – elsősorban az arisztokrácia körében – portrék megrendelése a kor népszerű festőitől. Igaz, a művészek sok esetben ismeretlenek maradtak az utókor számára, de a mostani kiállításon is láthattunk alkotást például idősebb és ifjabb Franz Neuhausertől, akiknek neve ma is jól cseng a művészetkedvelők körében.

Nyilván ezek az alkotások akár korabeli fényképeknek is felfoghatók, bár egy-egy arckép jóval többet mond el modelljéről, mint pusztán azt, hogyan nézett ki tulajdonosa. Hiszen a festményre az alkotó becsempészte adott esetben a környezetet, különféle tárgyakkal emelte ki a modell tulajdonságait (a könyv például a műveltséget jelentette), ily módon az alkotás egyben jellemrajz is lett. A jól képzett festők bizonyos szabályokat követtek, a megrendelő arca például minden esetben kiemelkedik az összképből. A korabeli művészeknek egy-egy portré elkészítése egyben egyfajta vizsgának is számított, hogy kivívják kortársaik elismerését.

A barokk kor jellemzői – pompa, elegancia, nagyzás – a festményeken is megjelenik. A művek nem csak az ábrázolt személy jellemvonásait őrizték meg, hanem bemutatták megrendelőjének társadalmi rangját, érdeklődési körét, beállítottságát is.

Az ábrázolt személy általában megszokott környezetében látható, bútoroktól, drapériáktól körülvéve, de nem ritka az sem, hogy a hátteret a természet jelenti. Utóbbi megjelenítési formának egyik nagyszerű példája a tárlaton is kiállított, ifjabb Franz Neuhauser által festett portré, amely Wesselényi Miklós­né Cserei Helénát ábrázolja, háttérben a Wesse­lé­nyik zsibói kastélyával. A mű 1799-ben született, ebben a periódusban az osztrák származású festő a zsibói kastély enteriőrjének freskóin dolgozott, ily módon kapta a bárónő portréjának elkészítésére a megrendelést – tudtuk meg Alexandra Sârbu művészettörténésztől. Az alkotáson a bécsi késő barokk és rokokó hatás érződik,

A tárlaton látható tíz festmény közül egy minősül egyféle kakukktojásnak: fő helyen látható idősebb Franz Neuhauser alkotása, amely a marosújvári Teleki-Mikes kastélyt és annak környezetét ábrázolja. Ám ennek a festmények az elhelyezése a portrék mellett nem véletlen: tematikájában összefügg az erdélyi arisztokráciával, ugyanakkor egyfajta átmenetet képez a barokk tájkép-és portréfestés divatja között.

A kolozsvári Szépművészeti Múzeum nagyjából három évvel ezelőtt hirdette meg azon szándékát, miszerint nyitni kíván a közönség, és a különféle korosztályú és érdeklődésű látogatók felé, és egy olyan térként kíván működni, ahol több kultúra találkozhat – jelentette ki Alexandra Sârbu muzeológus. Ezt a szándékot követi a mostani kiállítás is, ahol magyar arisztokraták arcmásai láthatók többnyire külföldről Erdélybe elszármazott művészek munkája nyomán.