Erdély „saját képére formálta” a népzenét

A fedett teraszt zsúfolásig megtöltő közönséget Kelemen László népzenész, zeneszerző, a Hagyományok Házának főigazgatója kalauzolta végig a magyar történelmen, így mutatva rá az erdélyi és magyarországi népzenei, cigányzenei előadásmódok közötti különbségekre. Mondandóját a Magyar Állami Népi Együttes zenészei, Pál István „Szalonna\" és Ürmös Sándor, illetve helyi zenészek segítségével illusztrálta.

A népzenei „mese\" kiindulópontja a török hódoltság kora volt, mikor Magyarország keleti része, az Erdélyi Nagyfejedelemség, illetve a Habsburg-uralom alá került nyugati rész a zene fejlődése szempontjából is elszakadt egymástól. „A két országrész teljesen más kulturális útra tévedt\" - fogalmazott az előadó. Míg Nyugaton újabbnál-újabb zenei divatok honosultak meg, Erdélyben fennmaradt a taljánok által behozott reneszánsz stílus, melyet zsidó és cigány vándorzenészek terjesztettek. Ez képezi az Erdély-szerte közös, folytonos zenei hagyomány alapját, melyet minden nemzetiség magáénak vall, a Mezőségen a románok ugyanúgy elfogadják, mint a magyarok, hívta fel a figyelmet az előadó.

Míg Nyugaton a bécsi vonósnégyes kultúra és a cimbalom terjedésével megszületett a verbunkos zene, Erdélyben a középkori nemesi táncokból kialakult magyar táncok virágoztak, a ritka magyar, a sűrű magyar és a lassú magyar. „Ez a zenei folytonosság 1848-ig a nemzeti öntudat ébredéséig tartott, amikor megszületett a nemzeti tánc iránti igény, melyet a budapesti táncmesterek a szatmári csárdásban találtak meg\" – mondta a népzenész. Így terjedt el Kárpát-medence-szerte a csárdás, majd a kiegyezés korában a magyar nóta.

Ekkor már az erdélyi hagyományt sem hagyta érintetlenül a beáramló új zenei divat, s mivel a cigányzenészeknek nem volt kottájuk, a korábbi dallamokat „igazították rá\" a csárdásra, majd a folklór elkezdett a magyar nóta felé „szűkülni\". Kelemen László szerint Erdélyben – ahol az újítás nagyobb ellenállásba ütközött - „saját képükre formálják\" a bejövő zenét. Ez később a média hatására egységesül, művészetellenes vonásokat vesz fel – eltűnnek a díszítések -, hogy aztán a negatív folyamatnak a táncházmozgalom megjelenése vessen véget. „Ezek voltunk mi, akik úgy gondoltuk, hogy ez a zenei hagyományt át kell adni a következő nemzedéknek\" - zárta előadását Kelemen László, közös muzsikálásra, táncolásra invitálva közönséget.