Egymást kiegészítő felejtés és emlékezés – Végh Attila a Helikon-esten

A budapesti író Karácsonyi Zsolt, a Helikon irodalmi folyóirat főszerkesztőjének, az est házigazdájának azon kérdésére válaszolt, hogy milyen viszony fűzi az irodalmi hagyományokhoz. Végh kifejtette, nem érti, miért nem lehet a kortárs irodalom és a hagyomány viszonyát ugyanúgy elképzelni, mint a felejtését és az emlékezését, amelyek valójában nem egymás ellentétei, hanem ellenkezőleg, kiegészítik egymást. Hozzáfűzte, a hagyományról ma nehéz úgy beszélni, hogy ne „másszon bele” a politika, ő maga pedig nem tudja eldönteni, hogy ilyen szempontból konzervatív vagy pedig liberális.

A Bulgakov irodalmi kávéházban tartott rendezvényen az érdeklődő közönség többek közt megtudhatta Végh Attiláról, hogy mielőtt irodalmárpályára adta volna a fejét, gimnazistakorában a természetfotózás érdekelte a leginkább, sokat járt ezért a Budai-hegyekbe, emellett filozófiái témájú könyveket is olvasott, előbb Nietzsche görög tárgyú írásait, majd Hamvas Béla műveit. Hamvasról szólva úgy nyilatkozott, ő indította be a gondolatait. Kitért arra is, hogy a kritikusok szerint verseskötetei szerkezetét „szétveri” az, hogy a komoly és vicces hangvételű versek követik egymást. „De ez vagyok én!” – zárta rövidre a kritikusaival folytatott vitája összegzését Végh Attila.

Az 1962-ben Budapesten született író Gödöllőn, az Agrártudományi Egyetemen, valamint Debrecenben filozófia szakon szerzett diplomát. Verseket, novellákat, filozófiai esszéket és tanulmányokat ír, publicistaként pedig filmkritikát, interjút, tárcát és recenziót is. Első versei az Élet és irodalomban jelentek meg, folyamatosan a Mozgó Világban kezdett verseket és esszéket publikálni a nyolcvanas években, fotói is itt jelentek meg. Közel húsz kötet szerzője.