„Egybefolyik a színház és az élet”

Mekkora bátorság kell Latinovits után az Őrnagyot játszani?

Színháztörténeti tény, hogy ő formálta meg a szerepet, de nem szabad sokat foglalkozni a gondolattal. Talán az előadás elején egy pillanatra megérinti az embert, de a próbafolyamat közben nem szabad erre figyelni. Hiszen Latinovits óta annyi minden megváltozott már, az egész világ más lett. Mi is másak vagyunk. Az a tudat, hogy nem vagyok olyan, mint Latinovits vagy Pécsi Sándor, az egész életemet megnyomoríthatná, mert tudom, hogy ők sokkal izgalmasabbak voltak, emberként és színészként egyaránt.

Hogy kezeli az ilyen esetben kikerülhetetlen előzetes elvárásokat? Hogyan közelítette meg a főhős karakterét?

A korábbi őrnagyokat félretettem. Ugyanis minden előadás, minden város vagy falu közönsége más és más. Az elvárásokat bizonyos fokig lehet érezni, de igazából nincs mit kezdeni velük. Mi önállóan kezeljük a Tótékat. Biztos vagyok benne, hogy nem ér föl a Latinovits-féle, meg a Kazimir-féle előadással, de az Örkény-szöveg eleve nagyon izgalmas. A drámát belülről feszítő háborús hangulat ma is itt van körülöttünk, és ezt valahogy meg kell fogalmazni. 2008-ban is jelen van a félelem. Néha eszembe jut, hogy minket nagyon rég nem ért háború, holott lényegét tekintve majdnem mindenki, apáink, nagyapáink is átéltek világégéseket.

Hogy fogadja a közönség az olyan rendezői megoldásokat, mint a kétnyelvű helységnevek (például: Kolozsvár–Cluj) használata?

Ez a rendező, Vidnyánszky Attila ötlete volt, szerintem zseniális megoldás, és ezáltal válik sajátunkká az előadást. Mert mi nap mint nap érezzük annak a súlyát, hogy Beregszász az Beregovo. Az anyaország határain kívül élőknek ez egyértelműen dekódolható üzenet, akik meg a határokon belül vannak, azoknak figyelmeztetés.

Volt-e valahol olyan közönségreakció, amire nem számítottak?

Nem, mert erős cölöpökön áll ez az előadás: Örkény alapvető emberi dolgokkal foglalkozik a darabban, és zseniálisan van megírva minden karakter. Ezek a szereplők mindenhol ismertek, mindenhol jelen vannak, így bárhol is játsszuk, működik az előadás.

A sepsiszentgyörgyi vendégjáték milyen tapasztalatokat hozott?

Megerősítette azt, hogy a darabban jelen lévő burleszk, a gyakori ritmusváltás teszik igazán izgalmassá az előadást a nézők számára. De az ő fejükbe nem tudok belelátni. Néha azt sem tudom, hogy a saját feleségem fejében mi van, nemhogy ennyi emberében.

A felesége, Szűcs Nelli is színész, ráadásul ugyanabban a társulatban dolgoznak. El tudják-e határolni a munkát és a magánéletet?

Nagyon nehéz, de törekszünk rá. Ám most még annyira egybefolyik a színház meg az élet, hogy néha nem tudja az ember, mikor kéne leállni.

A gyerekeik meg szokták nézni az előadásaikat?

Berci négyéves, ő nem, de a nyolcéves Helga minden előadást látott. A múltkor sétáltunk Budapesten, ő meg a Himnuszt énekelte nekem, de hihetetlen szörnyű hangon, és egyszer csak azt mondta: tudod, apa, én színésznő leszek.

Milyen érzés volt?

Gyönyörű. De mindent el fogok követni azért, hogy lebeszéljem.

Milyen érvei lesznek?

Azoknak a nehézségeknek a listája, amelyek a színészi élet kikerülhetetlen velejárói. Ez lenne a legnagyobb érvem, meg az, hogy ez az életforma nem való nőknek.

Miért gondolja így?

Mert ők kiszolgáltatottabbak a színházban. A drámai szerepek nagy többségét ugyanis nem nőknek írták. Egy társulatba egy-két színésznő is elég. És ott van a valódi életben betöltött anyaszerep. Mi, férfiak könynyebben ki tudunk lépni a szülő szerepéből. Ilyen szempontból én rettenetes vagyok, meg tudok feledkezni erről. A nők viszont fél lényükkel mindig a gyermekért aggódnak.

Mit tenne, ha felkérnék egy olyan előadásra, amelyben a lányával együtt kellene játszania?

Nem okozna dilemmát a döntés, mert a gyerekeket nem engedem se színpadra, se filmre, sehová. Nálunk ez szabály, hogy megkíméljük őket ettől a világtól. Az, hogy előadásokra járnak, vagy bejönnek a színházba, más. Azt hiszem, a mai világban a színház az egyik legpozitívabb kisugárzású hely. A színház viszonylag őszinte, és az összes felvett allűrjével együtt is talán a legélhetőbb közeg.

Bonczidai Éva