Hirdetés

Csak felszínesen gyógyultak be a fekete március okozta sebek

Fekete emlékkép. Harminc éve, 1990. március 19. és 21. között történtek Marosvásárhelyen az etnikai zavargások a magyarok és románok között

Fekete emlékkép. Harminc éve, 1990. március 19. és 21. között történtek Marosvásárhelyen az etnikai zavargások a magyarok és románok között

Ha nincs a Marosvásárhelyi Rádiónak a Székelyföld lakosságát higgadtságra, megfontoltságra és nyugalomra intő meggyőző „műsorszáma”, az 1990-es fekete márciusi események könnyűszerrel polgárháborúba torkolltak volna – vallja a magyar szerkesztőség egykori munkatársa, Kelemen Ferenc.
Mint kifejtette, az akkori legforróbb pillanatokban a rádiósok testi épségüket kockáztatva dolgoztak, a szerencse és egyik román kollégájuk gerincessége, leleményessége mentette meg őket a tömeges lincseléstől. Arról is beszélt, három évtized elteltével csak felszínesen gyógyultak be az akkori véres események okozta sebek. Interjúnk a marosvásárhelyi fekete március 30. évfordulója apropóján indított cikksorozatunk első része.

Szucher Ervin

2020. március 17., 21:132020. március 17., 21:13

2020. március 17., 21:252020. március 17., 21:25

– A marosvásárhelyi rádiósok – és nemcsak ők – úgy vélekednek, hogy intézményük fontos szerepet játszott abban, hogy 1990 márciusának forró napjaiban a magyar–román konfliktus ne csapjon át polgárháborúba. Mennyi ebben az igazság, és mennyi a túlzás?

– Harminc év elteltével még mindig nagyon sok álmatlan éjszakám van az akkori életképek miatt. Ezek nem fakultak meg, ellenkezőleg, sok mindent világosabban látok. Én, aki mindvégig ott lehettem, sőt azon a bizonyos március 19-i délutánon műsort is vezettem, hiszem és vallom, hogy

Idézet
ha nincs a Marosvásárhelyi Rádió, sokkal nagyobb tragédiába torkollhatott volna az a magyarellenes támadássorozat, amelynek közösségünk ki volt téve.

A rádió igazgatója az a Şerban Melinte volt, akinek pártvonalon 1989 előtt is fontos beosztása volt, a magyar szerkesztőséget pedig Gáspár Sándor vezette. Sem ők, sem bukaresti feletteseink nem próbáltak cenzúrázni, vagy arra kötelezni, hogy ezt vagy azt feltétlenül játsszuk be. Igaz, egyszer, amikor riportalanyom, Gazda Levente, a református temető gondnoka adásban arra panaszkodott, hogy a Szekuritáté szomszédos udvarából a legények időnként átugorják a kerítést, és sírokat taposva hangosan dorbézolnak, Şerban Melinte magához hívatott. Az irodájában ült két civil, akik kezet adtak, és elhadarták rangjukat, nevüket. Nem értettem, és arra kértem őket, mutatkozzanak be újra. „Látják, milyen szemtelen!” – fordult vendégeihez az igazgató.

Hirdetés

A történet nagyjából itt be is fejeződött, senkinek nem esett bántódása, sem a jóérzés határait átlépő legényeknek, sem nekem, a rádiósnak, aki ezt szóvá merte tenni. Csak azért tartom fontosnak felemlegetni, hogy érzékeltessem: már 1990 első két hónapjában megtapasztalhattam, hogy újra vagy még mindig szekus világot élünk. Gáspár Sándor dicséretére szóljon, hogy munkatársainak teljesen szabad kezet adott: ahogy jöttek az állásfoglalások, hírek, tudósítások, közlemények – ezeket leellenőrizve, de cenzúrázatlanul egymás után adtuk adásba. Mi, riporterek felváltva jártuk a várost és a környéket, és hoztuk az akkori puskaporos hangulatot hűen visszaadó anyagokat. Ugyanakkor mindegyre a higgadtságra, megfontoltságra kértük hallgatóinkat.

– Volt-e olyan pillanat, amikor veszélyben forgott a rádió épülete vagy a magyar munkatársak élete?

– Akkor is úgy láttam, most is azt mondom, hogy igen. Amint a főtéren kirobbant a konfliktus, az a néhány katona, aki 1989. december 22-től a stúdió legfelső szintjén, a Szekuritáté egykori fészkében székelt a rádiót őrizve, egyik percről a másikra eltűnt. Kétségbeesetten rohantam Şerban Melinte igazgatóhoz, éreztem, hogy ebből baj lesz. Azzal nyugtatott, hogy fogalmazzak meg és olvassak be egy három-négy soros felhívást, amelyben a hadsereg segítségét kérjük, mert majd jönnek a fiúk, és ha szükség lesz rá, megvédenek minket.

Idézet
A felhívás, amelyet mind a magyar, mind a román nyelvű műsorban beolvastunk, válasz nélkül maradt. Mire elkezdődött a rádió ostroma, tudtuk, hogy csak magunkra meg a Fennvalóra számíthatunk. Nem voltunk meggyőződve, hogy élve megússzuk.

A Bolyai térről a leitatott, őrjöngő, dübörgő tömeg egy része a Hosszú utcai székházunk elé vonult, követelve a magyar rádiósok felnyársalását és az adás betiltását. A román kollégákkal addig is jó viszonyban voltunk, mégis meglepett, hogy a tömeg magyarellenes skandálására mennyire megszeppentek, vagy éppenséggel megijedtek. Tarfin Todea volt az, aki kilépett a bezárt épületből, és kiállt a tömeg elé, azzal próbálván nyugtatni a felajzott, ittas csőcseléket, hogy bent nincsenek se magyarok, se magyar adás. A kolléga rendkívül diplomata volt, és felajánlotta a kerítésre mászóknak, hogy soraikból jelöljenek ki egy három-négy tagú küldöttséget, amelynek ő szívesen bemutatja a magyarok nélküli rádióstúdiót.

Idézet
A bent lévő magyar szerkesztők szinte egytől egyig bezárkózva, a páncélajtóval lezárt adáskabinban rettegtek. A Tarfin Todea által beinvitált „ellenőrző brigád”, hogy nem talált a magyarokra, csupán az iroda falaira kitett anyanyelvű, kastélyok és más műemlék épületek fényképeivel illusztrált falinaptárakon állt bosszút.

Ezért is fáj, hogy az eddig megjelent könyvek és dokumentumfilmek valahogy elsiklanak a Marosvásárhelyi Rádió érdemei fölött. Pedig ha mellőzik, minimalizálják az intézménynek a forradalom után betöltött szerepét, nem hiteles 1990 tragikus márciusáról beszélni.

Kelemen Ferenc rádiós kollégáival együtt próbálta nyugtatni a kedélyeket 1990 márciusában •  Fotó: Szucher Ervin Galéria

Kelemen Ferenc rádiós kollégáival együtt próbálta nyugtatni a kedélyeket 1990 márciusában

Fotó: Szucher Ervin

– A Marosvásárhelyi Rádióval ellentétben a megyei magyar napilap, a Népújság inkább elhallgatott bizonyos, március 19-ét megelőző magyarellenes megnyilvánulásokat, az akkori főszerkesztőnek ugyanis az volt a filozófiája, hogy ne borzoljuk még inkább a kedélyeket. Szókimondásáért valaha valaki megvádolta a rádiót a „kedélyek borzolásáért”?

– Senki nem vádolt ilyesmivel. Jobb lett volna elhallgatni a táblamázolást vagy a gyógyszertárnál kitört botrányt? Nem hinném. A szabad sajtónak nem az események elhallgatása, bagatellizálása, ferdítése a szerepe. Azokban a napokban, de nem csak, mindenki méltányolta azt a szinte emberfölötti, olykor veszélyes körülmények közt kifejtett munkát, amely a magyar szerkesztőségben dolgozók nevéhez fűződik.

Most, harminc év után az egyik szemem sír, a másik nevet: azontúl, hogy a véres események hosszú időre megpecsételték a marosvásárhelyi és az erdélyi magyarság életét, mégis egyfajta élmény volt azokban a napokban tartani a frontot, amikor nem tudtuk, hogy megérjük-e a másnapot. Ne feledjük, hogy mi, szerkesztők, riporterek, műsorvezetők voltunk azok, akikre azokban a napokban a nép a leginkább hallgatott.

Százával telefonáltak be a Székelyföld különböző részeiből, és mondták, hogy „nekünk is van kaszánk, kapánk, ha kell, indulunk, és megvédjük Vásárhelyt”.

Ezeket az embereket nyugtatni kellett, és türelmesen elmagyarázni, hogy ne dőljenek be a provokációnak, még rosszabbat tesznek maguknak és a vásárhelyieknek, ha idejönnek. Egyeseknek valósággal könyörögtünk, hogy maradjanak otthon. El sem merem képzelni, mi történt volna, ha a városba bevonul a Székelyföld fele… Pedig a véres események mögött állók alig várták!

– Az év első két hónapjában ha valaki azt mondja, hogy Marosvásárhelyen vagy Erdély más szögletében előbb-utóbb utcai harcok törnek ki, mi lett volna a válasza?

– A magyarság február 10-i méltóságteljes könyves és gyertyás tüntetése után szinte biztosra lehetett venni, hogy a román hatalom valamit kieszel. Ugyanis ezt követően meglepően nagy csend állt be, majd

Idézet
Vásárhelyre érkezett a vatrások nagy sportcsarnokbeli gyűlésére Corneliu Vadim Tudor, aki habzó szájjal azt üvöltözte a jelenlévőknek, hogy ha nem lesznek éberek, Románia elveszíti Erdélyt!

(Corneliu Vadim Tudor 1949–2015, a Nagy-Románia Párt vezetője, Vatra Românească – román soviniszta, többek között magyarellenes, zsidóellenes egyesület, amely 1990. február 7-én alakult Marosvásárhelyen – szerk. megj.)

Különben a tömeg félrevezetéséről és hergeléséről szólt az egész gyűlés, amelyet aztán oldalakon keresztül reprodukált a helyi román napilap. Ugyanabban az időszakban a várost irányító Judea ezredes arról számolt be, hogy amerikai forrásból a kezébe került Románia Erdély nélküli térképe. Erre én is kíváncsi voltam, és felkerestem a magyarellenességét addig is lépten-nyomon villogtató városvezetőt, aki váltig állította, hogy az Egyesült Államok is kész Magyarország oldalán beavatkozni Erdély elcsatolása érdekében.

Idézet
Elém tette a térképet, melynek a jobb sarkában az 1974-es dátum szerepelt. Egy ilyen, ki tudja, hol rajzolt irredenta térképet képesek voltak 1990-ben felhasználni a magyarság ellen!

Ha belegondolok, rájövök, milyen ördögi módon készült a forgatókönyv a marosvásárhelyi magyarság megsemmisítésére, és a város etnikai átfestésére. December végétől a helyi román napilapban, a Cuvîntul Liberben egy sor félrevezető, uszító cikk látott napvilágot.

Például március 15-ével kapcsolatosan azt írták, hogy Peténél több száz magyarországi autóbusz lépte át a határt, amely azokat az anyaországbelieket szállította Szatmárnémetibe, akiknek feladata Erdély követelése volt. Egy telefoninterjúban azt kérdeztem a vámparancsnoktól, hogy hány magyarországi turista érkezett az első, szabad március 15. megünneplésére? Az ezredes azt válaszolta, hogy ugyanannyi, amennyi bármely más, átlagos napon szokott jönni. Még egyszer rákérdeztem: nem jóval több busszal jöttek? Nem – ismételte.

Hiszem és vallom, hogy a volt Szekuritáté, amely hivatalosan csak a márciusi események után alakult újra, már január eleje óta profi módon készítette a pogromot. Ami nem jött össze nekik Szatmáron, azt megcsinálták Vásárhelyen.

– Három évtized elteltével begyógyultak a sebek?

– Csak felszínesen. Ha arra gondolok, hány meg hány vegyes házasság ment tönkre, hogy jó ideig megszakadt a Felső-Maros menti, illetve Görgény-völgyi románok és a nyárádmenti székelyek között a cserekereskedelem, vagy hogy évekig a befektetők és a turisták nagy ívben elkerülték a várost és környékét, máris felvázoltam 1990 márciusának néhány következményét.

Idézet
De arról se feledkezzünk meg, hogy az etnikai arányok átbillenésében is meghatározó szerepet játszottak az akkori események.

Ma már nagyon kell hegyezd a füledet, ha a főtéren végigsétálva magyar szót akarsz hallani. És mindez nemcsak azért, mert a megfélemlített magyarok ezrei hagyták el az országot, és telepedtek át az anyaországba. Helyükbe egyik napról a másikra szivárogtak be a hegyen túlról hozott, számos előjogot élvező románok.

De hogy is gyógyulhatnának be a sebek mindaddig, amíg a mindenkori hatalomnak esze ágában sincs felfedni az igazságot. Azt jól tudjuk: az igazságszolgáltatás a pogrom egyetlen román felbujtóját, szervezőjét vagy résztvevőjét sem ítélte el, kizárólag magyarokat és cigányokat vetették börtönbe. A magyarok keresték a két Bolyait, hogy számoljanak le velük? A magyarok tépték, törték, zúzták a kétnyelvű feliratokat? A magyarok füstölték ki az RMDSZ-székház padlásáról az oda menekült magyarokat?

Mire számítsunk, amikor a helyi román értelmiség egyik képviselője, Mihai Gingulescu néhai színész-politikus is azt állította, hogy ʼ90 márciusáért kizárólag a magyarok felelnek, hisz „mindent elkövettek Erdély leszakításáért és Magyarországhoz való csatolásáért”. Legfeljebb mosolyogni tudnánk, ha nem éreznénk nyilallást a szívünkben.

Elhalasztják az emlékezést

Az RMDSZ korábban közölte, a hatóságok szigorítását és a közegészségügyi helyzetet figyelembe véve úgy döntött, elhalasztja a fekete márciusra emlékező idei eseménysorozatát. Mint írták, a magyar és a román közösségnek egyaránt szóló, párbeszédet kezdeményező rendezvénysorozattal szerettek volna emlékezni a harminc évvel ezelőtti marosvásárhelyi történésekre.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
2026. március 23., hétfő

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója

Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója
Hirdetés
Hirdetés