
Fotó: Tóth Gödri Iringó
Kezdődik csütörtökön a 8. Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál Kolozsváron. A november 27-ig tartó szemlén kilenc ország 14 társulata képviselteti magát különböző stílusú, műfajú produkciókkal. A fesztivál igazgatója, Tompa Gábor sajtótájékoztató keretében ismertette az idei felhozatalt.
2022. november 14., 17:162022. november 14., 17:16
A világjárványon túl, egy háború és az energiaválság árnyékában különösen fontos a színház – többek közt ezt hangsúlyozta hétfői sajtótájékoztatóján Tompa Gábor, a 8. Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál igazgatója. A csütörtökön kezdődő, november 27-ig tartó kolozsvári szemlét ismertető sajtóeseményen Tompa azt mondta,
A fesztivál szervezése kapcsán elmondta, tény, hogy az idén nehézkesebben haladt a munka, mint az előző években, illetve a végleges program is későn alakult ki, de reméli, hogy telt házas előadások lesznek majd. Hozzátette, hogy néhány előadásra már most elfogytak a jegyek – főleg a stúdió-előadásokra, illetve az olyan „közönségkedvencekre”, mint például a kincses városba már sokadik alkalommal visszatérő dél-koreai Jaram Lee, aki ezúttal Ernst Hemingway Az öreg halász és a tenger című előadást mutatja be.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója kiemelte a Nincs ötletem című előadást is a zenés színházat gyökeresen megújító svájci alkotó, Christoph Marthaler rendezésében: a színészek a nagyszerű játék mellett fantasztikusan énekelnek is. Külön ajánlotta Nagy József (Joseph Nadj) vajdasági magyar koreográfus-táncos-rendező Omma című látványos alkotását.
például Diana Mititelu, aki a Játékok a hátsó udvarban (Konstancai Állami Színház) című darabot vitte színpadra és Catinca Drăgănescu, aki az Unteatru Itt Moszkva című előadásának rendezője.
A Kolozsvári Állami Magyar színház több előadással is szerepel a fesztiválon, de a sorból kiemelkedik a Prométheusz: az a négynyelvű koprodukció, amelyet nyári bemutatója után ismét „itthon” láthat a közönség.

Aiszkhülosz körülbelül 2400 éve írt mondatai, valamint modern kütyük és frázisok „olvadnak” izgalmas egységgé a Prométheusz’22 című színdarabban, melyet péntek este mutattak be a Kolozsvári Állami Magyar Színházban.
Szintén kiemelte a Tóték című előadást, mely a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház és a Gyulai Várszínház koprodukciójaként kerül bemutatásra – különlegességét az a szomorú helyzet adja, hogy az ukrajnai társulat tagjai jelenleg menekültként élnek, dolgoznak távol saját intézményüktől. Magyarországi színházak próbálnak nekik lehetőséget teremteni, hogy gyakorolhassák hivatásukat. Hozzátette, Örkény darabja figyelmesen újraolvasva, megnézve szintén nagyon aktuális.
Ezek közül Antal Csaba Jászai Mari-díjas díszlet- és jelmeztervező csütörtökön nyíló kiállítását és Részegh Botond csíkszeredai festő, grafikus november 22-én nyíló ideiglenes tárlatát emelte ki, valamint Visky András legújabb könyvének bemutatóját. Visky Kitelepítés című kötete nem kapcsolódik szorosan a színház világához, de érdekes, nehéz témát boncolgat. Tompa Gábor a közönség figyelmébe ajánlott egy november 26-i filmvetítést is, mely Harag György rendező életére és munkásságára, munkamódszereire koncentrál.
Tompa Gábor külön felhívta a figyelmet a Szilágyi Varga Zoltán grafikusművész által a fesztivál idei kiadása számára megálmodott, megalkotott grafikára. Az alkotás a plakátokon, programfüzeteken is látható, s tökéletesen igazodik az Interferenciák ez évi tematikájához.

Nyilvános a Kolozsvári Állami Magyar Színház által kétévente szervezett Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál programja.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Új műsorstruktúrával várja nézőit szombattól az M1 csatorna – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.
A Színházi Kritikusok Céhe levelet juttatott el Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek, valamint Nagy Ervin államtitkárnak, amelyben az Orbán János Dénesnek kifizetett összegek kivizsgálását kérik.
Szerdán nulla órától olyan legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió, melyeket az elmúlt 16 évben nem hallhattak: ismét lesz déli harangszó és éjfélkor Himnusz – tájékoztatta az MTVA Sajtó és Marketing Irodája kedden az MTI-t.
Tizenhetedik alkalommal indul országjáró körútra a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) Unlimited karavánja, amely július és szeptember között szabadtéri vetítésekkel várja a közönséget Románia több városában.
A marosvécsi Kemény-kastély ad otthont a Helikon 100 jubileumi írótalálkozónak és emlékrendezvénynek, amely méltó módon idézi fel az Erdélyi Helikon száz évvel ezelőtti indulását.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
szóljon hozzá!