„Próbálok hidat építeni a Balkán és Nyugat között” – Kántor László Sárga Csikó díjas producer munkásságáról

Így mivel a fényképezés eleve ott volt, akkor úgy döntöttem, hogy inkább abba az irányba megyek el. Meg a színház is beszippantott elég hamar. Játszottam egy kisebb gyerekszerepet Harag Györgynél, és ő megfertőzött a színházzal.

– Dolgozott bábszínészként is. Az csak egy kitérő volt?

– Két évig voltam bábszínész Kovács Ildikó rendező keze alatt, a „nagy csapattal”, Péter Jánossal meg Koblicska Kálmánnal, nagy színészekkel. Tulajdonképpen az véletlen volt, mert annak idején Kovács Ildikó pantomimkört is tartott, és akkor jártam pantomimezni egy ideig, és mivel akkor nem volt állásom, és ott ürült egy hely, odakerültem.

– Visszatérve az előző válaszára: ki akart abból szakadni, hogy ismert személyiség fia, és mindenki emiatt ismeri?

– Nem, ez soha nem zavart. Sőt. Mi nem voltunk elkényeztetett gyerekek az öcsémmel, tehát nem volt a fenekünk alá adva minden. Meg volt adva minden, amit az életben való fejlődéshez meg tudtak adni a szüleink, de nem voltunk egyáltalán elkényeztetve. Ráadásul sportoltunk mind a ketten, én vívtam majdnem tíz évig, versenyszerűen kardoztam, az öcsém pedig vízilabdázott.

– A színjátszás és a fotózás után szép lassan jött – először nem is a film, hanem a tévézés: dolgozott a Román Televízió kolozsvári magyar adásánál, majd a bukarestinél is.

– Igen, és közben nagyon sok nyugat-európai televíziónak készítettem anyagokat, híreket, riportokat, dokumentumfilmeket. Ez az időszak nagyon sokat segített a rutin megszerzésében. A tévé nagyon jó iskola volt, de azt éreztem, hogy nem tudok továbblépni. Ezért is mentem el, és felvételiztem Budapesten az operatőr szakra, és végeztem a rendezői szakot is.

Sokkal több lehetőségem van attól kezdve, hogy idehozok filmeket, addig, hogy kinevelek szakembereket. Én vagyok az egyik azon kevés producerek közül, akik húsz éve felfedezték, hogy a koprodukcióé a jövő. Rengeteg koprodukciót készítettem Németországgal, Ausztriával, Törökországgal, Svédországgal, Franciaországgal stb.

Az egyetemen nagyon jó tanáraim voltak, szerencsém volt. Gazdag Gyulával kezdtem, aki tanárom volt, de ő aztán elment Los Angelesbe, viszont Herskó Jánost hazahívta Svédországból, így ő lett a rendezőtanárom. Ő egy egészen kiváló kvalitású pedagógus volt.

Én az első pillanattól részt veszek a munkában. Legtöbb filmben dramaturgként, a forgatókönyvírásban is benne vagyok, a forgatásokon szinte végig ott vagyok. Nem rátelepszem a filmre, hanem mint kreatív alkotó segítem a folyamatokat. És nem csak olyan filmet csinálok, ami nekem, Kántor Lacinak tetszik. Például a sci-fi nem az én műfajom magánemberként, de ha megkeresnének egy jó sci-fi forgatókönyvvel, és ha tudnám, hogy arra is van igény, akkor megcsinálnám. Tehát az is vezérel, hogy mint filmkészítő kisiparos lássam benne az értéket vagy lehetőséget.

korábban írtuk

Az erdélyi filmvilág múltját, jelenét és jövőjét díjazták a Filmtettfeszten

Kiosztották a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle elismeréseit szombaton a kolozsvári Győzelem moziban. A fesztivál legünnepélyesebb mozzanatának számító esten kihirdették a Filmgalopp győzteseit, valamint átadták a Sárga Csikó és a Fám Erika-díjat.

– Nagyon sok filmben, aminek a producere, rengeteg erdélyi színész vagy erdélyi táj, helyszín tűnik fel. Tudatosan igyekszik Erdélyt is bevinni a magyarországi filmezésbe, az erdélyi színészeknek is lehetőséget adni?

– Tudatosan is, meg tudat alatt is.

Elsőként csináltam egy hatalmas adatbázist erdélyi színészekkel, és kezdtem el erdélyi színészeket foglalkoztatni viszonylag következetesen. És most már egyre több filmben fedezik fel őket. Hál’ istennek, a fiatal rendezők is keresik az új, kevésbé ismert arcokat.

– Produceri munkája mellett is készített dokumentumfilmeket, például Korniss Péterről, Domokos Gézáról, Poszler Györgyről vagy Szabadi Lászlóról. Mennyire fontos a kreatív alkotói munka a producerkedés mellett?

– Nagyon fontos, de a dokumentumfilm anyagilag hálátlan műfaj, kevésbé támogatott. Hál’ istennek most már kicsit jobban, mint régen. A dokumentumfilmből nem lehet megélni, anyagilag semmit nem nyer az ember vele, inkább veszít. Épp ezért én vagyok hálás, hogy ezeket csinálhattam, amikor tévéztem. Nemcsak Magyarországon, hanem egy csomó nyugat-európai témán dolgozhattam.

– Két ciklusban is volt az Európai Filmakadémia igazgatótanácsának tagja. Hogy bírta az effajta bürokratikus világot?

– Egyszer Gentben tartattunk egy előadást koprodukciókról. Ott volt az Eurimages (az Európa Tanács kulturális alapja, amellyel az európai filmes koprodukciók gyártását, forgalmazását és digitalizálását támogatja – szerk. megj.) akkori elnöke és az európai médiabizottság elnöke. Én ott, mindenki előtt kérdeztem meg őket, hogy miért nem lehet azt megcsinálni, hogy ne százhúsz oldalas pályázatokat adjunk be, aminek háromnegyede hazugság – ezt mind tudjuk, mert egyszerűen nem lehet anélkül érvényes pályázatot beadni –, hanem csak harmincoldalast, és abba írjuk az igazságot. Az erdőket is megkímélnénk.

A bürokráciát most is utálom, de meg kell csinálni, meg kell írni a pályázatokat.

korábban írtuk

Az erdélyi filmezést felkaroló Kántor László producer kapja idén a Sárga Csikó Díjat

Erdélyi származású filmes, Kántor László producer kapja idén a Filmtettfeszt Sárga Csikó Díját – közölte honlapján az erdélyi filmes szemle szervezőcsapata.