„Beszélgetőkönyvet” mutattak be Kolozsváron

Mindkét szerző Budapesten él, már több mint húsz éve. A könyvre rányomja bélyegét a távolság, ahogyan Árkossy a bemutatón fogalmazott, itthon nem is született volna meg ez az írás. A szülőföld mágikus vonzásáról főként az első részben vallanak – az önéletírások nagy részéhez hasonlóan, a gyermekkor leírása jóval terjedelmesebb, mint a felnőttkor történéseié.

Lehet ez azért is, mert a gyermekkor szubjektív ideje jóval hosszabb, és lehet azért is, mert a két szerző itt fogalmazza meg kötődését egy „mágikus térhez” (a kolozsvári Farkas utcához), illetve Bágyoni Szabó ahhoz viszonyítja akkori életterét, az aranyosszéki falut, Bágyont. A Farkas utca az első találkozási pont az író-költő és a festő-grafikus életében, a negyvenes évek végén.

Míg Bágyoni bátyját látogatta meg a Református Kollégiumban, addig Árkossy itt is nőtt fel, az iskolával szemközti tanári lakások egyikében. Előbbi számára életreszóló élmény maradt a néhány ott töltött pillanat, utóbbi pedig nagyon sok erős benyomásról számol be, amely itt érte, az erdélyi magyarság számára szimbólumértékű utcában.

Ezzel párhuzamosan Bágyoni a külvilág számára jóval ismeretlenebb, aranyosszéki falusi világot írja le, ahonnan Kolozsvár látszik a „nagy városnak” – Árkossy viszont Rómát, Firenzét, Londont említi, ha nem is viszonyítási pontként.

A „közös” Farkas utca után az egyetemi évek, majd a pályakezdés következik. Árkossy ott kezdi pályáját grafikusként, ahová néhány év múlva az addig Tordán tanító és művelődésszervező Bágyoni is megérkezik: az Utunk szerkesztőségében. A képzőművész itt írja le kalandját a cenzorral, a rövid, humoros írás igazi remek. Többek között ezt a passzust olvasta fel a könyvbemutatón Boér Ferenc színművész, aki H. Szabó Gyula kiadóigazgató méltatását és a két szerző visszaemlékezését egészítette ki. H. Szabó Gyula a romániai magyar irodalomban kereste a beszélgetőkönyv elődjét: megemlítette Szilágyi Domokos és Palocsay Zsigmond Fagyöngyét, amely hívó- és válaszversekből építkezik.

Nem véletlen a lírai alkotásokhoz hasonlítás, hiszen nagyon is lírai mindkettejük prózája, ahogyan az előszót író Zalán Tibor fogalmazott, magánfeljegyzések, naplólapok találkozásáról van itt szó. Az előszó írója szőtteshez hasonlítja a könyv szövegszövetét: „A szőttes központi motívuma, ha elfogadjuk a metaforát, mindenképpen az a Kolozsvár, amelyik már nem létezik, kultúrtörténeti eszközökkel leírható ugyan, de úgy nem idézhető fel.

A beszélgetők – néha csak elejtett – mondataiból varázslatos város, varázslatos városvilág, szellemi világváros képe bontakozik ki, olyan kép, amely sok mindent tesz érthetővé, oda-vissza az időben, az erdélyi létet, viselkedésformákat, reflexiókat, sértődéseket és sértéseket értelmezni szándékozó számára.”

Szerző: R. P. I.