Beszélgetés Pákh Imre mûgyûjtõvel, számos Munkácsy-kép tulajdonosával

„Én is Munkácson születtem”


– Mióta gyûjt festményeket, illetve mikor kezdett behatóan foglalkozni Munkácsy mûvészetével?
– A Szentpéterváron töltött egyetemi éveim alatt ismertem meg az orosz ikonfestészetet, ekkor kezdtem el régi orosz ikonokat gyûjteni. Munkácsy Mihály festményeivel a nyolcvanas évek végétõl foglalkozom. Az orosz ikonok után elõbb 16–18. századi olasz és holland festõk alkotásai, majd a 19. századi orosz képek kezdtek érdekelni. Így jutottam el a 19. századi magyar mûvészethez, ide tartozik Munkácsy mûvészete is. Õ azért is foglalkoztat, mert én is Munkácson születtem, otthon pedig volt egy Munkácsy-festményünk, amely nagyon a szívemhez nõtt. Véleményem szerint õ a legnagyobb magyar festõ, és szerencsés helyzetben vagyok, amiért megengedhettem magamnak, hogy néhány remek képet megvásároljak. De ma már inkább a 20. századi magyar mûvészet izgat: most az ebbõl a korból származó munkákat gyûjtöm aktívan.
– Hány Munkácsy-festmény található a gyûjteményében?
– Ez a szám állandóan változik. Mindig hozzávásárolok valamit, jelenleg körülbelül harmincöt alkotás van a tulajdonomban.
– Munkácsy-kollekcióját eddig több mint hétszázezren tekinthették meg az elmúlt két évben Magyarországon. Meglepte a hatalmas érdeklõdés?
– Mindenkit meglepett, ilyen rekordlátogatottságot eddig egyetlen kiállítás sem élvezett. Fõleg a fõvárosi kiállítás iránti érdeklõdés múlta felül az elvárásaimat, hiszen köztudott, hogy Budapesten világszerte ismert nagy mûvészek munkái is rendszeresen szerepelnek. Senki sem gondolta volna, hogy ilyen nagy „durranás” lesz a Munkácsy-kiállítás, és ezért is vittük tovább országszerte, mert van rá igény.
– Most Erdély következik, ahol szintén nagy érdeklõdéssel várják Munkácsy remekeit. Miért éppen Csíkszeredát választották az erdélyi városok közül?
– Többen felkerestek Erdélybõl, így Aradról is. Ez a város közel van Békéscsabához, a vándorkiállítás egyik korábbi helyszínéhez, ahová sokan átjártak Romániából. Azt válaszoltam, hogy ezzel nincs különösebb gond, szívesen kölcsönadom a képeimet, ha megfelelõ körülményeket biztosítanak. Ekkor jelentkezett Szemenkár Mátyásnál, a kollekció és a kiállítás magyarországi jogtulajdonosánál Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója, aki az intézmény és Csíkszereda önkormányzata nevében kért fel bennünket. Egy szempillantás alatt döntöttük el, hogy itt is bemutatjuk a híres festményeket. Számomra nagyon fontos volt a polgármesteri hivatal hozzáállása, hiszen hiába adom oda ingyen a festményeimet, ha nincsenek meg a feltételek. Egy ilyen kiállítás komoly kiadásokkal jár: a biztosítást ki kell fizetni, továbbá rengeteg pénzbe kerül a szállítás is, és a kötelezõ védelmi rendszer biztosítása. Mindezt egy múzeum nem engedheti meg magának, ez így van Magyarországon is. Más kérdés, hogy a bevételbõl könnyen lehet majd fedezni a költségeket, de ha az önkormányzat nem segít, akkor nincs kiállítás. Remélem, hogy az erdélyi tárlaton sikerül kiállítani az országban található aradi, bukaresti, marosvásárhelyi és kolozsvári Munkácsy-képeket is.
– Más határon túli településen is bemutatják a kollekciót?
– Egyelõre abban állapodtunk meg, hogy Csíkszeredából Munkácsra visszük a képeket, a Munkácsy-várba. Szívesen bemutatnám még Kassán is, amennyiben meghívnak, és megfelelõ körülményeket biztosítanak.
– Belátható idõn belül a képeket visszaszállítják Amerikába. Ezután lesz-e még lehetõsége a magyar közönségnek megtekinteni ezt a tárlatot?
– A kiállítás-sorozat valamikor 2008-ban ér véget, nem tudni pontosan, mikor, mert folyamatosan jelentkeznek más városok is. Addig tartom itt a festményeket, amíg jelentkezõk vannak, aztán hazamennek a képek. „Haza”, Amerikába. Mindenesetre nem hiszem, hogy a kiállítás azután még visszajöhetne Magyarországra, legalábbis belátható idõn belül nem.
– Mit vár az erdélyi kiállítástól?
– Nézze, én üzletember vagyok, nálam a számok beszélnek. Jó lenne, ha legalább százezren megtekintenék. Bár ez nagy szám: még Debrecenben is „csak” 80–85 ezer látogatója volt a vándorkiállításnak. Ha itt akár csak megközelítjük ezt a számot, nagy teljesítmény lesz.
– Hogyan sikerült ezeket a képeket összegyûjtenie, megvásárolnia?
– Mivel általában a múzeumok nem adnak el tulajdonukban lévõ festményeket, elsõsorban árveréseken és egyéni gyûjtõktõl vásároltam. Ahogyan Munkácsy Mihály egyre népszerûbb világszerte, úgy egyre drágábbak a képei is. Ha valaki egyszer csak rádöbben arra, hogy egy 50 millió forintos kép lóg a falán, ekkora összegért szívesen megválik tõle. Amikor még csak 500 ezer forintot adtak volna érte, akkor inkább a falon hagyta. Szóval beindult egy folyamat, és egyre több Munkácsy-kép jelenik meg a piacon, mivel most már „érdemes” megválni egy képtõl. Van egy rendkívül értékes, kedvenc képem, ami itt is ki lesz állítva, Az apa születésnapja. Érdekes története van: New Yorkban licitált az ügyvédem erre a képre, és nem vásároltuk meg, mivel egy dúsgazdag amerikai felverte az árát, és õ vitte haza. Ilyenkor megbélyegzõdik ezeknek a képeknek a sorsa, eltûnnek. Ma egy dúsgazdag ember nem azért veszi meg ezeket a festményeket, hogy két év múlva eladja. Mit ad Isten, ez a dúsgazdag ember tönkrement, leszegényedett, és meg kellett válnia a képektõl, így sikerült hozzájutnom ehhez a festményhez. Ilyen szerencsés történetet azonban nem sokat mesélhetnék.
– Munkácsyn kívül még milyen más magyar festõk képeit gyûjti?
– A magángyûjteményemben több mint száz kép van. A Munkácsy-kollekció a gyûjteményem egyharmadát képezi. A 19. századból több mint egy tucat festõtõl õrzök képet, ezek közül a legértékesebbek Markó Károly és Benczúr Gyula festményei. A 20. századi festõk közül például Kmetty János, Scheiber Hugó, Czigány Dezsõ és Szõnyi István csodálatos alkotásai közül van néhány a birtokomban.
• Péter Szabolcs

-----------