„Az szül szépirodalmat, ami megérint vagy felháborít”: Bodó Márta frissen megjelent, Újratervezés című kötetéről

„Kisiskolás korom óta írok, iskoláskoromban még lapot is szerkesztettem az asztalfióknak, rovatokkal, cikkekkel, illusztrációkkal. Az egyetemen tanultak alapján úgy láttam, nagy íróink közül sokan dolgoztak napi-, hetilapoknál, folyóiratoknál, Ady publicisztikája az egyik kedvenc olvasmányom volt akkoriban, de Esterházynak az ÉS-ben írt jegyzeteit is említhetem. Az újságírás napi gyakorlata legfőképpen az időmet és az energiámat emészti fel, a tudósításnak objektivitásra kell törekednie, és engem sokszor érintenek meg érzelmileg esetek, helyzetek, jelenetek” – fejtette ki a Krónikának a szerző. Mint fogalmazott, ezeket kezdte megformálni, majd meg merte mutatni néhány ,,mesternek”, néhány írását irodalmi lapok közölték, mindez egyengette az útját, segítette megtalálni a hangját e téren is.

Újratervezés: belső utazások, élményrétegek könyve

Az Újratervezés című kötet belső utazásokat sorakoztat fel: elhallgatott, fel nem oldott, gyermekkori emlékek, családi történetek, nehezen feldolgozható tapasztalatok feloldására tett kísérletek. Azt kérdeztük a szerzőtől, hogy mi volt a fő mozgatórugója a sokszor önreflexív írások megszületésének, valamint hogy mennyiben lehet az írás terápiás célzatú, indíttatású.

Mindig olyasmit jegyeztem le, ami érzelmileg megérintett vagy felháborított, és azzal az élményréteggel tudtam valamit kezdeni. Olyan helyzetek ezek, amikbe belehelyezkedtem, olyan indulatok, amelyek mélyen dolgoztak bennem. Nem minden írásom szól saját élményről olyan értelemben, hogy nem minden velem történik, amit egyes szám első személyben írok le, de minden, amiről írok, engem is mélyen érint” – fejtette ki a szerző. Egyetemista korában egy tudományos diákkonferencia egyik dolgozatának szerzője azt fejtegette, hogy az irodalmi hősök úgymond magukat írják, ezt egyik diáktársuk hevesen vitatta, nevetségesnek mondta.

Hogy terápia-e az írás? Bizonyos mértékig igen, de amikor az ember a megformálásra figyel, amikor arra gondol, aki esetleg majd olvasni fogja, akkor bizony sokszor nagyon is kemény munka” – fogalmazott a szerző.

Elhallgatott történetek reflektorfényben

Bodó Mártával arról is beszéltünk: korjelenségnek tekinthető, hogy a kortárs irodalomban egyre gyakrabban születnek olyan írások, amelyek éppen az elhallgatott, fel nem dolgozott személyes történeteket helyezik „reflektorfénybe”. A családi és nemzedéki múlt, az elhallgatások, traumák témája ma a kortárs magyar irodalomban számos szerző számára központi jelentőségű.

Mostanság értek be a különféle újabb családterápiák, családtörténetek pszichológiai feldolgozásának hatásai, megjelent a sématerápia, felismertük a kapcsolati játszmákat, mostanra merünk beszélni a transzgenerációs traumák hatásairól. Magam is vettem részt biblio-, pszichodrámán, és valóban felszabadító hatásuk volt rám. Ez tehát ma »benne van a levegőben«, megélt élmény, és ami mélyen megérint, amit meglátok, ami nekem segített, ami élményt jelent, arról tudok írni, arról ír az író” – fogalmazott a szerző.

ahogy a Nőszirom beszélgetéseinek szereplői is nők voltak, tíz egyházi keretek közt ,,karriert” befutott nő, valahogy úgy most is fontos volt számomra, hogy nőket állítsak előtérbe, úgymond női ,,rezdüléseket”, témákat, szempontokat” – mutatott rá a szerző. Hozzátette, csodás nőábrázolások vannak irodalmunkban, Németh László kivételes nőalakokat teremtett, őt szerzőként pedig foglalkoztatja, hogy nőként miként tud akár önmaga által, akár nőtársai által megélt sajátos élethelyzeteket leírni, érzékeltetni. „Remélem, olvasni minden olyan ember olvassa, aki érzékeny az árnyalatokra, aki kíváncsi a látszatok és közhelyek mögötti valóságra” – fogalmazott.

Újságíróként is úgy gondolom, az igazat kell megmutatni, tükröt tartani, az írás célja, hogy javítson valamit a világ dolgain. Ha novellát, történetet írok, abban sem tudok másképp tenni” – emelte ki Bodó Márta.

Úgy fogalmazott, bosszantja, ha „rózsaszín habba rejtjük a valóságot, mert az nem segít senkinek”. „Hiszek az őszinteségben, a feltáró szembenézés erejében.

A szerzőt arra kértük, végezzen „képzeletbeli címkézést” leendő olvasói eligazításaként, és emelje ki, mely kulcsszavak a novellái fő mozgatórugói. Így válaszolt:

• a lélek mélye, rezdülései;
• látszatok és valóság;
• kapcsolatok;
• elszigetelődés;
• magárahagyottság.

Tudtam és tudom, hogy ennél sokkal rosszabb is lehetett volna, mások börtönben voltak, Duna-csatornánál, megnyomorodtak, belehaltak, tehát nem nekem volt a legrosszabb” – elevenítette fel a szerző. Hozzátette, Maksay Ágnes készített egy nagyon érdekes dokumentumfilmet a hozzá hasonlóan Erdélyen kívülre kihelyezettekkel, a filmezésben részt venni, a stábbal együtt visszamenni az egykori helyszínre szembenézésre, reflektálásra késztette őt.