Az informális intézmény

Klasszikus irodalmi színpad, pszichodráma, mesejáték és Shakespeare-előadás is szerepelt az Odif három napján. Lehet ennyire változatos a diákszínjátszás?

A tematikai változatosság önmagában még nem hiba, de a diákok életkorának nem megfelelő darabot megsínyli a szerep is. 16-17 éves szereplő nemigen tud a színpadon, teszem azt, III. Richárdként hitelesen értekezni az élet nagy dolgairól. Az idei Odif azonban nem erről szólt, hiszen nagyon sok jó egyéni teljesítményt, jó alakítást, testreszabott szerepet láthattunk. Négy egyéni alakítást díjazott a zsűri, de sokkal többet lehetett volna. Az időnként kétségtelenül érezhető egyenetlen teljesítményt nem a tematikai változatosság, hanem a generációváltás okozta. Sok csoportnál érződött az előadás minőségén, hogy a szereplő most van először színpadon, bizonytalan, csak mondja a szöveget, nem „él” a szerep. De ez a diákszínjátszás műfaji sajátossága is, hiszen állandóan cserélődnek a tagok, ahogy felnő egy-egy generáció. Belenövünk a szerepbe – és ki is nőjük.

Generációváltás van a vezető tanároknál is?

Sajnos nem. Két éve már a Bolyai Nyári Egyetemen sincs drámapedagógiai továbbképzés. Nem tudom, miért szüntették meg. Egyre kevesebb fiatal tanár mer csoportvezetésre vállalkozni, ezért inkább színészek próbálkoznak, amit nem tartok egészségesnek. A diákszínjátszás ugyanis nem színész-utánpótlásképzés, hanem személyiségfejlesztés. A színészek hozzák a profi beszéd- és mozgáskultúrájukat, de a nevelésről nem tudnak semmit. A diákszínjátszás a közös munka élményét, a csoportteljesítmény megbecsülését adja át a gyerekeknek, etikai alap, megmutatja, hogy nemcsak az önérvényesítés farkastörvényei alapján lehet és kell élni. Korábban is volt egy ilyen periódus az Odif életében, amikor profivá akarták tenni a diákszínjátszást, amivel elveszítené a létjogosultságát. Úgy gondolom, hogy ezt a mostani tendenciát is túl fogjuk élni.

Jövőre hol rendezik meg az Odifot?

Jövőre Sepsiszentgyörgy lesz a fesztivál házigazdája. A szervezés anyagi nehézségeit leszámítva az Odif jól működik, informális intézménnyé vált, betölti a szerepét, még akkor is, ha ezt kevesen ismerik fel, ezért kevesen támogatják. Pedig a drámapedagógia legalább olyan fontos eszköze a nevelésnek, mint az irodalom vagy a zene. Az irodalmat sem azért tanítjuk, hogy mindenkiből író-költő legyen, mint ahogy zeneszerző sem lesz minden zeneiskolásból. A színjátszás révén önmegvalósításra és önfeltárásra nevelünk, fejlesztjük a kreativitást és a kommunikációs készségeket, a közösségi érzést. És nem utolsósorban értő közönséget, igényesebb nézőket nevelünk a színházainknak. Ehhez teremt országos fórumot jó másfél évtizede az Odif – lelkes tanárok és diákok munkájából építkezve. Folytatjuk a munkánkat.

K. Cs.

A 14. Odif díjazottjai

Első díj, megosztva: Angyalkák – Kolozsvár – Csukás István: Pom-pom meséi; Graffiti – Székelyhíd – Orwell: Állatfarm

Második díj: Vitéz Lelkek – Székelyudvarhely – Ágai Ágnes: NEMzedék

Harmadik díj, megosztva: Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad – Kovászna – Lázár Ervin emlékest; Teletinik – Tasnád – Ha nem fehér, fekete – Hófehérke-változat

Különdíj: Gimisz – Komárom, Szlovákia – „…őrültek házába akartok záratni” – összeállítás Jókai levelezéséből.

Női alakítás: Deák Zsuzsa, Pál Emőke – Vitéz Lelkek – Székelyudvarhely

Férfialakítás: Kerekes József – Angyalkák – Kolozsvár

Marosán Csaba – Szkoccs – Zilah