Az olvasói visszajelzés a mérvadó: Böszörményi Zoltán főszerkesztő az Irodalmi Jelen küldetéséről

•  Fotó: Böszörményi Zoltán

Fotó: Böszörményi Zoltán

A fiatal tehetségek gondozása indulásunk óta egyik fő feladatunk – jelentette ki a Krónikának Böszörményi Zoltán, az Irodalmi Jelen művészeti folyóirat alapító-főszerkesztője. A József Attila-, Magyarország Babérkoszorúja díjas írót annak kapcsán kérdeztük, hogy nemrég ünnepelték a lap fennállásának 20. évfordulóját.

Simó Helga

2021. október 17., 09:232021. október 17., 09:23

– Húsz éve jelenik meg az Irodalmi Jelen című művészeti lap, amelynek alapító-főszerkesztője. Miként foglalná össze ezt a két évtizedet?

– Az Irodalmi Jelen huszadik évfordulóján egyfajta Manifesztumot írtam arról, mit gondolok a mindenkori magyar íróról. Abban többek közt arra tértem ki, hogy a mindenkori magyar írót nem a politikai hovatartozása határozza meg. A mindenkori magyar író – bármely műfajban alkosson is – imádja Isten teremtette nemzetét, Isten adta hazáját. A mindenkori magyar író azért ír, hogy ne ossza meg, ne húzza szét, hanem mozgósítsa, összetartsa nemzetét. A mindenkori magyar író nem gyűlöletkeltő, nem narcisztikus, nem irigy, nem hurrogja le pályatársait, hanem jó értelemben vett alázattal alkot. Alkot, hogy tükröt tartson nemzetének, megmutassa annak arcát, jellemét. A mindenkori magyar író azért ír, hogy szavaival teremtsen, építsen, gazdagítsa a nemzet szellemi vagyonát.

A mindenkori magyar író nem diszkriminál, nem uszít, nem acsarkodik, nem mételyezi meg mások lelkét, irracionálisan és alaptalanul nem agitál nemzettársai ellen.”

A mindenkori magyar író az univerzumban uralkodó egyensúlyra törekszik, azt az állapotot teremti meg, amelyben egyetértés uralkodik, a lélek harmóniában van a testtel és az őt övező világgal. A mindenkori magyar író azért ír, hogy buzdítson, szenvedéllyel, tűzzel, akarattal új világot teremtsen, ahol a harmónia és a béke, az egyetértés, a tisztelet és a szeretet uralkodik. Meglehet, ezek dőre gondolatok a mai „egzotikus” világunkban, de én ezekben hiszek, vallom őket. Irodalmi lapom, lapunk – hiszen nem egyedül szerkesztem – mindig is nyitott szellemű, politikától mentes volt. Mi egy egyetemes magyar lapot tettünk le a mindenkori magyar olvasó asztalára.

– Megközelítőleg hány szerzőnek adtak publikálási lehetőséget, és mire a legbüszkébb?

– A fiatal tehetségek gondozása indulásunk óta egyik fő feladatunk. Számtalan, ma már József Attila-díjas szerzőnk van, és táboruk egyre bővül. A húsz év alatt több mint kétezer szerzőtől közöltünk verset, prózát, esszét, fordítást. Huszonegy pályázati kiírásunk, egy negyvenezer dolláros regénypályázatunk volt, számtalan szimpóziumot rendeztünk, és a slam poetry találkozót is megemlíteném. A legbüszkébb olvasóinkra, szerzőinkre és munkatársaimra vagyok.

– Többkötetes író, költő, beszéljen kérem a költészethez, irodalomhoz való viszonyáról. Mit jelentenek ön számára a munkásságáért kapott magyar állami kitüntetések?

– Meglátásom szerint az olvasó a legfontosabb egy író számára. Az olvasó visszajelzése, véleménye, biztatása, kritikája a mérvadó. A szakma gondolhat, amit akar, végül is az olvasó voksa számít. Ő a tévedhetetlen. A díjakat osztják, és mindig vannak, akik kimaradnak. Viszont ez semmivel sem befolyásolja népszerűségüket. Tóth Mária prózaírónak például majd hat évtized alatt harminc kötete jelent meg, mégsem kapott egyetlen irodalmi díjat sem, pedig többek között Gálfalvi Zsolt is nagyra becsülte a Futár halála című regényét. Ezt orvosolandó idén megkapta az Irodalmi Jelen nagydíját.

Regényeim, novelláim, verseim eddig angol, német, francia, spanyol, lengyel, orosz, román nyelven jelentek meg. Örömömre a Sóvárgás című kisregényem német változata – Hans-Henning Paetzke fordításában (Immer wenn ich meine Augen schließe) – nagy sikert ért el Németországban.

•  Fotó: Facebook/Böszörményi Zoltán Galéria

Fotó: Facebook/Böszörményi Zoltán

– Az aradi magyar kultúra mecénásaként tartják számon: többek között a Nyugati Jelen napilap fenntartója, az ön által megálmodott Jelen Ház számos kulturális, közéleti, szórakoztató és magánrendezvény színhelye – miért éri meg ön számára ennyit áldozni a helyi magyarságra?

– A szórványban élő magyarságnak a fennmaradáshoz nagy szüksége van kultúrházra, napilapra, iskolára, templomokra, mert ezek biztosítják fennmaradását, jelentenek számára lelket simogató örömet.

Idézet
A Nyugati Jelen húsz évvel ezelőtt vált régiós magyar nyelvű napilappá, és jelenik meg azóta is Arad, Fehér, Hunyad, Krassó-Szörény és Temes megyében. Aki magyar nyelven ír, az nemcsak az irodalomnak, hanem nemzetének a megszállottja is.”

Aradon például olyan pezsgő szellemi élet folyik, amilyet csak a két világháború között tapasztaltunk. Brauch Magda, Jámbor Gyula, Bege Magdolna, Ujj János, Juhász Béla, Balta János, Fekete Károly, Puskel Péter, Szabó Péter, Tóth Mária, Regéczy Szabina Perle, Vajda Noémi, Brittich Erzsébet, Dr. Vajda Sándor könyvei, írásai ma is izgalomban tartják a magyar olvasót.

– Hogyan látja az Irodalmi Jelen, a Nyugati Jelen, a Jelen Ház, egyáltalán az aradi magyarság jövőjét?

– Ami a jövőt illeti, azért tenni kell, hinni benne. A szórványban talán legerősebben csökken a magyar lélekszám. És ezért nem aggódni, hanem tenni kell ellene.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége

Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége
2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál
2025. szeptember 06., szombat

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia

Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia
2025. szeptember 04., csütörtök

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot

Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot
2025. szeptember 04., csütörtök

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra

A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra
2025. szeptember 02., kedd

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra

Szeptember 5. és 7. között tartják a WonderPuck Utcaszínházi Fesztivált Kolozsváron.

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra
2025. szeptember 01., hétfő

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK

A parajdi bányakatasztrófa károsultjainak megsegítésére, a közösségi összefogás erejére hívták fel a figyelmet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hétvégi sporteseményének résztvevői.

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK
2025. augusztus 28., csütörtök

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról

Bocsárdi László a 40 éve alakult gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház alapító-rendezője volt, majd hosszú ideig vezette a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat.

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról