
Névadója előtt tiszteleg a nagyváradi Szigligeti Színház: a város szülötte, a 19. századi magyar drámairodalom és színházi élet meghatározó alakja, Szigligeti Ede születésének kétszázadik évfordulóján nagyszabásúnak szánt, külön erre az alkalomra írt darabot vittek színpadra, amelyben a szerzők, Béres Attila és Selmeczi György Szigligeti életművét kísérli meg „rehabilitálni”.
2014. március 09., 19:532014. március 09., 19:53
Ez persze érthető, ha már róla nevezték el a teátrumot, azonban a darab, amelynek ősbemutatóját szombaton láthatta a Bémer téri színház közönsége, néha épp a szerzők szándékával ellentétes hatást ér el.
A mű alapkoncepciója tulajdonképpen érdekes, a rendező-társszerző Selmeczi György, a kolozsvári születésű neves zeneszerző fogalmazta meg, miszerint ő úgy gondolja, Szigligeti Edét ma – és az elmúlt jó száz évben – méltánytalanul felejtették el, ok nélkül száműzték a magyar színpadokról a Liliomfin keresztül minden darabját.
Az ezt alátámasztani hivatott érvként bemutatott darabrészletek, illetve a történelmi körítés azonban éppen hogy azt sugallják, hogy a darabok, amelyek a maguk korában sem számítottak igazán remekműnek, bár szerzőjük színházszervezői és -vezetői munkáját méltán honorálták akadémiai tagsággal, bizony gyakran túlontúl modorosak és pátoszosak ahhoz, hogy ma színpadra lehessen vinni őket.
(Külön érdekesség amúgy, hogy a Szigligeti Színház megépítésekor, 1900-ban a váradi sajtóban polémia folyt arról, hogy Szigligetiről nevezzék el a teátrumot, vagy a Városi Színház nevet viselje. Ady például publicistaként ez utóbbi mellett kardoskodott, éppen arra hivatkozva, hogy Szigligeti darabjai csupán a maguk korában bírtak relevanciával, „a színház azonban, mely minden kornak, de elsősorban a jelennek tükre, nem szolgálhat eszközül a köteles kegyelet könnyű lerovására”.)
Nos Béres Attila és Selmeczi György megpróbáltak vitába szállni Adyval, illetve a Szigligeti műveit túlhaladottnak tartó felfogással. Ezért olyan fantáziajátékot találtak ki, amely amúgy az alapszituációt tekintve érdekes. Abból a premisszából kiindulva, hogy Szigligeti halhatatlan, a címszereplő saját temetésén kiszáll a koporsójából, és időutazásra indul, hogy a halála utáni korok színidirektorait megpróbálja rávenni: tűzzék műsorra valamely darabját.
Ennek érdekében a társulat tagjai részleteket adnak elő az ajánlott darabokból, a színházi vezetők azonban a 19. század végéről a 20. század nagy korszakain át egészen a máig vagy a publikum igényeire hivatkozva, vagy ideológiai okokból nem hajlandóak repertoárra venni Szigligetit, akinek szelleme így céltalanul bolyong.
A gond csak az, hogy a bemutatott történeti tablók meglehetősen színtelenre sikeredtek, nagyon sok a vontatott párbeszéd, az üresjárat, miközben a felvonultatott történelmi szereplők, irodalmárok, színházi vezetők, Csiky Gergelytől Major Tamásig, igencsak egysíkú karakterekként jelennek meg.
A darabban számos jó ötlet, poén, kiszólás és kikacsintás is van – például Major Tamás karaktere, illetve az utolsó szín, amikor megelevenednek a város főutcáján néhány éve felavatott Holnaposok-szoborcsoport alakjai –, azonban ezeket nem sikerül kibontani, nem sikerül eredeti megoldásokkal felépíteni és lezárni a jeleneteket. Ehelyett didaktikus, szájba rágós szentenciákat kapunk arról, mennyire értetlen és érzéketlen az utókor, amiért nem képes Szigligeti géniuszát megérteni.
Külön meghökkentő, sőt megdöbbentő az a jelenet, amelyben a modern színházat próbálják nevetségessé tenni a szerzők – pont abban a teátrumban, amely épp mostanában készül arra, hogy korszerű felfogást tükröző rendezésű darabokkal kerüljön fel végre a magyar és az európai színházi térképre.
A színészeken amúgy semmi nem múlik, ők megpróbálják élettel megtölteni az amúgy eléggé papírízű karaktereket, a „mezei” színészt és mesélőt játszó Hajdu Géza, a címszerepet alakító Hunyadi István, illetve Varga Balázs vagy Tasnádi-Sáhy Noémi játéka ezúttal is jó. Mint ahogy külön érdemes megemlékezni a Nagyvárad Táncegyüttes tagjairól, akik a különböző tablókat elválasztó zenés jelenetekben megmutatják: nem csupán a néptánchoz értenek jól, de a többi tánc is nagyon megy nekik – az őket felvonultató táncjelenetek jelentik a darab legkiemelkedőbb pontjait.
A darab vége amúgy azt az érzést kelti az emberben, hogy a szerzőknek nem jutott eszébe semmilyen jó lezárás, ezért aztán a színészek váratlanul dalra fakadnak, és a színház, a színészet szépségeiről énekelnek. Ami persze egy ilyen ünnepi előadásban még helyénvaló is lenne, azonban – magához az egész darabhoz hasonlóan – nem igazán jelent érdemi érvet amellett, hogy a mai magyar teátrumok színpadait ismét elárasszák Szigligeti művei. Hogy visszatérjünk Adyhoz: a „kegyelet könnyű lerovására” viszont kiválóan alkalmas.
Selmeczi György – Béres Attila: Szigligeti – zenés történelmi fantázia két részben. Rendező: Selmeczi György. Szereplők: Hunyadi István, Hajdu Géza, ifj. Kovács Levente, Dimény Levente, Kiss Csaba, Kocsis Gyula, Kovács Enikő, Csatlós Lóránt, Varga Balázs, Csepei Róbert, Tóth Tünde, Pitz Melinda, Gajai Ágnes, Tasnádi-Sáhy Noémi. Koreográfus: Dimény Levente. Zenei vezető: Lászlóffy Zsolt. Díszlet: Lőrincz Gyula. Jelmez: Florina Bellinda Vasilatos.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.
Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.
Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.
Megkezdődtek a vetítések Temesváron az újjászületett szabadfalui moziban, amelyet Johnny Weissmullerről neveztek el. Az úszó- és filmcsillag, Tarzan, a majomember megformálója az egykor önálló településnek számító városrészben született.
A színház a pillanat tünékeny művészete, ekként az emberi létezés múlandóságának metaforájává válhat – többek közt ez egyik fő gondolata Tiago Rodrigues kortárs szerző darabjának, amelynek magyar nyelvű ősbemutatóját tartotta a szatmári társulat.
Megjelent magyarul Doina Gecse-Borgovan brăilai születésű, több mint három évtizede Kolozsváron élő rádiós újságíró, író kisprózákat felsorakoztató, Haza: úton című kötete.
szóljon hozzá!