Amatőr Színházi Világfesztiválon az Osonó

Hathetes európai turnéra indul kedden a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely, a nyolc országot érintő fellépés- sorozat részeként a monacói Amatőr Színházi Világfesztiválon is bemutatkoznak. 

Bíró Blanka

2013. augusztus 20., 18:532013. augusztus 20., 18:53

2013. augusztus 20., 18:542013. augusztus 20., 18:54

A Nemzetközi Amatőr Színházi Egyesület által négyévente megszervezett rendezvény 1952-ben indult útjára, 1957 óta Monaco hercegének patronátusa alatt zajlik. A fesztivál 1957-ben tizenkét csapatot látott vendégül, 1970-ben már húsz társulat volt jelen, majd 1997-ben a rendezvény elérte a tetőpontját, és azóta a legnagyobb amatőr színházi fesztiválként tartják számon, hiszen öt kontinensről összesen 24 társulatot hívnak meg – mondta Fazakas Misi, az Osonó vezetője.

A 15. kiadásra augusztus 19. és 28. között kerül sor, összesen 48 előadás, 8 kollokvium és 2 műhelyfoglalkozás lesz, a programba az Osonó Színházműhely Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadását is beválogatták. A sepsiszentgyörgyi társulat augusztus 25-én és 26-án este lép fel a Monacói Théâtre des Variétés-ben.  Előtte azonban még eleget tesznek a Zsámbéki Nyári Színház meghívásának, ahol a 30. ünnepi évadot a nemrég elhunyt igazgató, Mátyás Irén emlékének szentelték a szervezők. A turné folytatásaként, a monacói fellépések után franciaországi, németországi, magyarországi, szlovéniai, olaszországi, horvátországi és szerbiai helyszíneken mutatják be az előadást.

Az Ahogyan a víz tükrözi az arcot produkciót Fazakas Misi rendezte, már több mint 200 alkalommal játszották. Fazakas Misi szerint a dokumentarista jellegű produkcióban a fiatalokat érintő társadalmi- szociális problémákat kutatják, így a magányos gyerekek, a tehetetlen szülők, a kiszolgáltatott fiatalok és saját történeteiket szőtték színházi eseménnyé. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 16., csütörtök

Visszanyerte eredeti szépségét a marosvásárhelyi Teleki Téka Palota-terme

Átadták csütörtökön este a marosvásárhelyi Teleki Téka restaurált Palota-termét. A nyolc évig tartó munkálatok során eredeti állapotukban állították helyre a Franz Neuhauser nagyszebeni festő által a XIX. század elején készített falfestményeket.

Visszanyerte eredeti szépségét a marosvásárhelyi Teleki Téka Palota-terme
2025. október 16., csütörtök

Déryné Program: kulturális csemege Nagyszalontától Barótig

Különleges kulturális élmény várja az érdeklődőket október 24-én Bánffyhunyadon, ahol a Déryné Program keretében színházi előadásokkal, tematikus középiskolai foglalkozásokkal gazdagodhat a helyi közösség.

Déryné Program: kulturális csemege Nagyszalontától Barótig
2025. október 13., hétfő

Ki a magyar Nobel-díjas? Krasznahorkai László világraszóló elismeréséről

Újabb magyar Nobel-díjjal gazdagodott a nemzet. Újabb legmagasabb szintű elismerés egy újabb K betűs személyiségnek. Kertész Imrét, Karikó Katalint és Krausz Ferencet követően ezúttal Krasznahorkai László.

Ki a magyar Nobel-díjas? Krasznahorkai László világraszóló elismeréséről
2025. október 13., hétfő

Szilágyi István zilahi „visszahonosítása”. Emléktábla őrzi a szilágysági városban a Kossuth-díjas író emlékét

A zilahi emléktábla-avatással megtörtént Szilágyi István „visszahonosítása”, ugyanis a Kossuth-díjas író mindig is ezer szállal kötődött a Szilágysághoz – mondta el a Krónika megkeresésére Karácsonyi Zsolt, a Helikon főszerkesztője.

Szilágyi István zilahi „visszahonosítása”. Emléktábla őrzi a szilágysági városban a Kossuth-díjas író emlékét
2025. október 11., szombat

Elhunyt Diane Keaton Oscar- és Golden Globe-díjas amerikai színésznő

Hetvenkilenc éves korában elhunyt Diane Keaton Oscar- és Golden Globe-díjas amerikai színésznő – jelentette be szombaton a People magazin a család szóvivőjére hivatkozva.

Elhunyt Diane Keaton Oscar- és Golden Globe-díjas amerikai színésznő
2025. október 11., szombat

Sok év múlva is élő közösségi térként szolgálna a Magyar Örökség díjas Teleki Magyar Ház

A nagybányai Teleki Magyar Ház működtetői, valamint a programjaikon résztvevő közösség számára is visszaigazolás a nemrég elnyert Magyar Örökség díj. A rangos elismerést Dávid Lajos intézményvezető értékelte a Krónikának.

Sok év múlva is élő közösségi térként szolgálna a Magyar Örökség díjas Teleki Magyar Ház
2025. október 10., péntek

Robert Capa, Barcsay Jenő és számos magyar alkotó művészete előtt tisztelegnek Bukarestben

Két nagyszabású kiállítást nyit meg a napokban a Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ Bukarest a román fővárosban: Robert Capa, Barcsay Jenő és számos magyar alkotó művészete előtt tisztelegnek.

Robert Capa, Barcsay Jenő és számos magyar alkotó művészete előtt tisztelegnek Bukarestben
2025. október 10., péntek

Krasznahorkai László a Nobel-díjról: nagyon büszke és boldog vagyok

Nagyon büszke és boldog vagyok, hogy bekerülhettem a sok igazán nagy író és költő sorába – nyilatkozta Krasznahorkai László író a Nobel-díj honlapjának adott interjúban, miután bejelentették, hogy idén ő kapja az irodalmi Nobel-díjat.

Krasznahorkai László a Nobel-díjról: nagyon büszke és boldog vagyok
2025. október 09., csütörtök

Magukénak érzik: 800 gyerek ünnepli a 45 éves Szivárvány lapot a Kolozsvári Magyar Operában

Nyolcszáz gyerek részvételével ünnepli megalapításának 45. évfordulóját a legkisebbeknek szóló gyermeklap, a Szivárvány szerkesztősége.

Magukénak érzik: 800 gyerek ünnepli a 45 éves Szivárvány lapot a Kolozsvári Magyar Operában
2025. október 09., csütörtök

Balázs Imre József: nem meglepő a Nobel-díj, Krasznahorkai a nagyvilág felé megnyíló lokális történetek szerzője

Balázs Imre József kolozsvári irodalomtörténész szerint nem volt meglepő, hogy Krasznahorkai Lászlónak ítélték oda az irodalmi Nobel-díjat, hiszen az általa teremtett írói világ a nagyvilág bármely pontján értelmezhetővé válik.

Balázs Imre József: nem meglepő a Nobel-díj, Krasznahorkai a nagyvilág felé megnyíló lokális történetek szerzője