Adományból lesz szobor

Bethlen Gábor „hagyatéka” Szatmárnémetiben. Bethlen Gábor erdélyi fejedelemnek állítanak szobrot Szatmárnémetiben. A tervek szerint a nyolcvan centiméteres bronz mellszobrot a Szamos negyedi református egyházközség kertjében helyezik el, az ehhez szükséges összeget – legkevesebb 5000 eurót – adományokból és pályázati úton kívánja összegyűjteni a helyi Bethlen Gábor Alapítvány.

Gazda Árpád

2007. január 10., 00:002007. január 10., 00:00

Erdei István, helybéli képzőművész már el is készítette a szobor gipszmakettjét. „A szobrot a klasszikus ábrázolás alapján terveztem meg, a jellegzetes Bethlen-süveggel. Viaszeljárással fogom kiönteni, ami lehetővé teszi az apró részletek gazdag kivitelezését. A munkának sugároznia kell mindazt, amit a bethleni eszmék jelentenek. Legalábbis ezt szeretném elérni” – mondta el a képzőművész.
Az újonnan alakult civil szervezet, a Bethlen Gábor Alapítvány létrehozója Kónya László, aki évek óta számos rendezvény szervezésével igyekszik ápolni Szatmárnémetiben a fejedelem emlékét. A Szamos negyedi református egyházközségben legutóbb a nicholsburgi békekötésről emlékeztek meg, amelyet 385 esztendeje írt alá Bethlen Gábor. A Szamos negyed több szempontból is kötődik a fejedelemhez. 1623-ban ennek a környéknek már volt egy eklézsiája, amelyet Bethlen Gábor önállósított, s amely a Hóstáci Ecclesia nevet viselte. Ezért a gyülekezet jelenlegi zászlóján mindkét templom helyet kapott. 2002-ben pedig a városi tanács jóváhagyásával a templom körüli teret Bethlen Gáborról nevezték el – tudtuk meg Bogya Kis Máriától, a gyülekezet lelkészétől. „Bethlen Gábor idejében tanult a legtöbb diák külföldön. Ugyanakkor nemcsak a református egyház patrónusa volt, hanem figyelme, támogatása kiterjedt más felekezetekre is, és nem utolsósorban iskolákat, könyvtárakat alapított. Mi is hasonló terveket próbálunk megvalósítani azzal, hogy szegényeket és diákokat támogatunk” – mondta el a lelkésznő. Hozzátette, reményei szerint idén sikerül bejegyeztetni az alapítványt, amely mellett egy – szintén Bethlen Gáborról elnevezett – társaságot is létrehoztak. Utóbbiba – jelenleg huszonnégy tagot számlál – bárki kérheti a felvételét, aki „azonosul azokkal az eszmékkel, amelyeket Bethlen fejedelem hagyott hagyatékul számunkra” – összegezte Bogya Kis Mária.    

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 11., csütörtök

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra

Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra
2025. szeptember 11., csütörtök

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera

Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera
2025. szeptember 11., csütörtök

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész
2025. szeptember 10., szerda

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége

Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége
2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál
2025. szeptember 06., szombat

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia

Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia
2025. szeptember 04., csütörtök

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot

Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot
2025. szeptember 04., csütörtök

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra

A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra