A kitaposott út nem vezet sehova

– Nemrég nyílt tárlatán az installációiról készült fotográfiák láthatók. Ez a korábbi alkotások egyféle megörökítése, felidézése?
– A kiállítás építő eleme a poszter. Ez egy érdekes, az illúzió és az anyagszerűség közti játékot eredményez – ez a nóvum. Valóban remix: a saját dolgaim felrázása.

– Végzettsége szerint grafikus. Már nem foglalkozik grafikával?
– Az utóbbi években inkább az alkalmazott grafika terén dolgoztam, a képszerkesztés, az irodalmi lapok tipográfiai és grafikai arculata izgatott.

– Munkáit sokan ismerhetik a Látó szépirodalmi folyóiratból és az egykori A Hétből. A könyvillusztráció sosem foglalkoztatta?
– A Látó és A Hét előtt a Jelenlétnél, korábban pedig az írószövetség alkalmazottjaként művészeti tanácsadó voltam. A könyvillusztráció műfaja pedig valahogy leszorult a szakmai palettáról. A tradicionális illusztráció ma kevésbé van jelen a kiadványokban. Az internetes világ, a felturbózott kiadói ritmus ugyanis nem kedvez a műfajnak. Az illusztráció vesztett a súlyából, viszont az írók nagyon aktívak – író–olvasó találkozókon, televíziós vitákban vesznek részt, beleszólnak a dolgokba…

– A képzőművészek pedig háttérbe szorultak. Gondolom, ezért döntöttek úgy, hogy ezután rendszeresen „beszélgetős” tárlatnyitókat tartanak a B5 Stúdióban.
– Valóban tervezünk egy sorozatot, amely hat tárlatból, rendezvényből áll. Februárban Kolozsvárról Ciprian Mureşant, márciusban Szászrégenből Csíky Csabát, áprilisban Bukarestből Lia és Dan Perjovschit látjuk vendégül, nyáron pedig az alapítvány vezetője, Bartha József kiállítása lesz majd látható. Ősszel Budapestről Sugár Jánost, Amsterdamból Dan Călint szeretnénk meghívni, és lesz egy közös rendezvényünk a Magyar Köztárság bukaresti Kulturális Központjával. Úgy gondoltuk, hogy a hagyományos kiállításmegnyitó mint forma, túl merev – ezért helyettesítjük egy kerekasztal-beszélgetéssel. Okos közhely, hogy a kitaposott út nem vezet sehová, és ezt mi is valljuk. Az installációt művelőknél a formabontás amúgy is szükségszerűség. Persze mindig meghívunk egy-egy szaktekintélyt, de fontos, hogy a közönségnek lehetősége legyen beleszólni a vitába. Most Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész volt a beszélgetőtársam, akihez nagyon sok szál fűz, többek között az is, hogy Marosvásárhelyen, a Zene- és Képzőművészeti Líceumban édesapja, Nagy Pál volt az a tanárom, aki meghatározóan hatott rám. A kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán pedig elsősorban Ioachim Nicát tekintettem mesteremnek.

– Mostanában mivel foglalkozik?
– Mint művész, elsősorban otthon dolgozom, ezenkívül a Látó folyóirat grafikai szerkesztője vagyok, és amióta a marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetemen beindult a díszlettervezői szak, látványtervezést is oktatok. Folyamatosan tervezek könyveket, nemrégiben pedig a marosvásárhelyi Zigler-ház számára egy vaskaput készítettem, amelyre nagyon büszke vagyok. Az ingatlan ma már nem a Zigler családé, és az új tulajdonos rendelte a kaput. Már csak azért is izgalmas feladat volt, mert Bartók Béla innen vitt magának feleséget, az első neje ugyanis Zigler lány volt, a leghíresebb Zigler pedig Marosvásárhelyi Emil művészeti író, képzőművész volt, aki az 1930-as években vette fel a Marosvásárhelyi nevet, és Ausztráliában halt meg.