
Fotó: Kristó Róbert
Csíkszeredában találkozott olvasóival Bodor Ádám kedden este – a Kossuth-díjas írót az elmúlt napokban több székelyföldi település is vendégül látta.
2014. április 02., 17:522014. április 02., 17:52
A csíkszeredai irodalomkedvelők nem mulasztották el a lehetőséget, így telt ház fogadta az est vendégét a Kájoni János Megyei Könyvárban. A Verhovina madarai és a Sinistra körzet szerzőjét Fekete Vince, a Székelyföld szerkesztője és Murányi Sándor Olivér író kérdezte.
Az író-olvasó találkozón többek közt az említett regényekben szereplő, a szerző által kitalált nevekről is szó esett. Bodor Ádám úgy fogalmazott, a nevek nagyon jó személyiségjellemzők, így előfordult már vele, hogy egy jó név jutott eszébe, és emiatt kezdett írni, sőt vannak olyan szereplők, akik egyik regényből a másikba vándorolnak át. „Nem illik a névvel sokat spekulálni, mert kiüresedik a személy” – vélte Bodor, aki, ahogy az est folyamán kiderült, mindenben az egyszerűség híve.
„Nálam a próza erkölcsét, esztétikáját a tömörségnek kell megadnia” – hangsúlyozta. Különben az est vendége mindenre könnyed, egyszerű válaszokat adott. Megtudtuk tőle, úgy lett író, hogy nem talált magának más polgári elfoglaltságot, melyben örömét lelte volna – meglátása szerint ha valaki nem szereti a szakmáját, az csak borzalomhoz vezethet.
Hozzátette, esetleg még meteorológus szeretett volna lenni, de mivelhogy nem volt megfelelő matematikai tudása, nem választhatta ezt a szakmát. Fiatalon, a börtönben sejtette meg (ahová kommunistaellenes röplapok terjesztése miatt zárták), hogy író lesz. És kellett jó tíz év, míg rátalált hivatására, sajátos hangjára.
Változatos programokkal ünneplik a szecesszió világnapját június 13-án az erdélyi szecesszió központjainak számító Marosvásárhelyen és Nagyváradon.
Méhes Katit, a szatmárnémeti Harag György Társulat művésznőjét is beválogatta Tízen a filmért listájába a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF).
Lisa Simone amerikai jazz- és gospelénekes, Marcos Valle brazil zenészlegenda és Arooj Aftab pakisztáni Grammy-díjas zenész is fellép a június 5–7. közötti kolozsvári Jazz in the Park fesztiválon – közölték szerdán a szervezők.
Kortárs erdélyi magyar szerző, Karácsonyi Zsolt regénye alapján készült előadást mutat be a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
A szenátus kinevezte a Román Kulturális Intézet (ICR) új vezetőségét keddi ülésén.
Premierre készül a Kolozsvári Magyar Opera: Anger Ferenc rendezésében mutatják be Giuseppe Verdi Nabucco című operáját. Az előadást a tervek szerint Erdély több városában láthatja a közönség.
Rendezői pályafutásáért Életműdíjjal tüntette ki Tompa Gábort, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatóját a Román Színházi Szövetség (UNITER).
Bírálta Cannes-ból való visszatérése után a román államot Cristian Mungiu filmrendező, aki Fjord című filmjével Arany Pálmát nyert a filmfesztivál szombat esti díjkiosztó gáláján.
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Először találkozik erdélyi olvasóival Krasznahorkai László, aki június 2-án, kedden Marosvásárhelyen vesz részt író–olvasó találkozón.
szóljon hozzá!