Demeter András a Silviu Jicman rendezte, Albert Camus Caligula című művén alapuló tévéjáték címszerepében
Fotó: TVR
A két kultúra közti mezsgyén élni néha azt az érzetet kelti az emberben, hogy egyaránt tartozik mindkettőhöz, néha pedig azt, hogy valójában egyikhez sem tartozik – mondta el megkeresésünkre Demeter András színész, leendő művelődésügyi államtitkár a magyar és román kultúra napjának apropóján. Kifejtette, számára a legfontosabb, hogy ennek a „kétlakiságnak” a pozitívumait helyezze előtérbe, az értéktöbbletet keresse benne.
2021. január 21., 11:302021. január 21., 11:30
– Közeleg a magyar kultúra napja, amelyet január 22-én ünneplünk, és nemrég, január 15-én volt a román kultúra napja. A művelődésügyi államtitkári cím várományosaként milyen gondolatokat osztana meg a két kultúra napja apropóján?
– A két nap közel esik egymáshoz, a két dátum közt beszélgetünk éppen. A két kultúra közti mezsgyén élni néha azt az érzetet kelti az emberben, hogy egyaránt tartozik mindkettőhöz, néha pedig azt, hogy valójában egyikhez sem tartozik. Függetlenül attól, hogy az ember hány éve része ennek a két kultúrának, és milyen mértékben sikerült elmerülnie egyikben vagy másikban, a két ünnep közelsége jó alkalom mérleget vonni, írásban vagy más formában. Mivel nem az írott, hanem a kimondott szó mesterségét gyakorlom, 2021 januárjában úgy fogalmaznám meg, a legfontosabb dolog, hogy ennek a „kétlakiságnak” a pozitívumait helyezzem előtérbe. Ezt igyekszem tenni az adott helyen és a rendelkezésemre álló eszközökkel. Színpadon, filmen, közigazgatásban, kulturális menedzsment és emberekkel való együttműködés terén ezt az értéktöbbletet igyekszem megtalálni, továbbvinni, gazdagítani.
– Ha kicsit a konkrétumok szintjén közelítenénk meg: ezt a „kétlakiságot” és ezt az értéktöbbletet hogyan éli, élte meg?
– A leginkább gazdagító tényező a két nyelv ismeretének a szépsége.
(Idestova 15 éve Bukarestben és környékén élek, és itt a magyar szó nem föltétlenül a mindennapok része.) Egyébként az írott és a kimondott szó területén egyaránt megtapasztalható ez a gazdagság: az olvasmányélményeink, a színház- és filmművészet vagy az eljátszott szerepek szintjén.
– Színészként, az eljátszott szerepeit illetően is érvényes, hogy mindkét nyelven alkotott.
– Közel 52 éves vagyok, és majdnem annyi szerepet játszottam románul, mint magyar nyelven. Az utóbbi néhány évben több volt a román színpadi és filmszerepem, a legutóbbi magyar nyelvű színpadi szerepemet évtizedes szünet után, 2016-ban alakítottam: Bánk bánt a békéscsabai Jókai Színházban. Időközben román nyelven játszottam, vagy francia és angol nyelven kalandoztam különböző szerepekben. Főszerepet a magyar és román nyelven kívül alakítottam német nyelven is. A kultúranapi leltár során érdemes felidézni, hogy amikor magyar színész hosszú évekig nem játszik az anyanyelvén, akkor majdnem akkora, hacsak nem nagyobb figyelmet kell fordítania a kiejtésre, mint a milyent a román nyelv pontos, akcentusmentes használatára. Ez a valóban izgalmas színészi kihívás.
– Ha a két kultúra határmezsgyéjén mozgó színházi tapasztalataira gondol, mit emelne ki közülük?
– A Rómeó és Júlia című musical budapesti operettszínházi változata nyomán elkészült a bukaresti operettszínházi változat is. Ezt az előadást megismételtük két nyelven, Bukarestben és Budapesten is. Mindkét helyszínen több ízben játszottuk a kétnyelvű előadásokat.
Az általam játszott Lőrinc barát, az egyház képviselője mindkét nyelvet felváltva használta. Ezt prózai szöveg esetében könnyebb megejteni, hiszen az embernek csupán azon a nyelven kell gondolkodnia, amelyiken meg kell szólalnia. De az utolsó áriám során egy versszakot románul, egyet magyarul kellett énekelnem. Prózában sosem esett nehezemre a váltás. A kétnyelvűség valóságos erőpróbáját az jelentette, amikor egyazon ária éneklése közben kellett nyelvet váltanom.
Nem próbálhattam volna ki ezt az életérzést, ha nem Romániában, Marosvásárhelyen születek magyarként, ha nem lennék egy időben a magyar és a román kultúra részecskéje. Részecskéje, hiszen az, hogy valaki egy kultúra valós részévé váljon, gondolom, gazdagabb alkotómunkát feltételez, mint ami nekem eddig megadatott.
– Ha a kultúra egészére, az aktuális helyzetre gondolunk, nyilvánvaló, hogy a kulturális szféra a járvány miatt ellehetetlenült. Hogyan látja ezt?
– Ez egyszerűen alkati kérdés. Attól függ, hogy ki miként tudott és tud alkalmazkodni. Akik 2020 márciusától mostanáig akartak alkotni, azok alkothattak, akik színházat akartak csinálni, megtehették. Akik, akárcsak jómagam, televíziós, színházi vagy filmprodukciókat készítettek, vagy azokban játszottak, azok ezt megtehették. Akik igyekeztek a sorstársak számára is lehetőségeket teremteni, befogadói vagy fesztiválprojekteket dolgoztak ki, megtehették. Úgy, hogy alkalmazkodtak a szabályokhoz, az új idők új követelményeihez. A járványhelyzet mindenki számára kihívás, egyesek kibúvót keresnek miatta vagy találnak benne, mások pedig azt mondják: jelen, és megteszik, amit tehetnek.
– A kulturális élet nagyrészt online térbe szorult: a színházak, mozik, múzeumok, kiállítások is. Így a közönséggel való kapcsolat mindenképpen megváltozott, más dimenziókat kapott.
– Itt az jut eszembe, amit a londoni pestis idején Shakespeare és kortársai megéltek: három évig voltak bezárva a színházak, és ezalatt átértékelték a színházat és a dramaturgiát. Ez történt 2020-ban, és ez történik most is, amíg a színházak, mozik nézőterei megközelíthetetlenek, amikor a színészek, előadóművészek, zenészek, kiállítók más formában fordulnak közönségükhöz, mint amilyen a közvetlen, megszokott forma volt évszázadokig.
Visszatérve a Shakespeare és kortársai analógiára: talán a londoni pestisnek is köszönhető, hogy a nagy drámaíró dramaturgiája a járványt követő nyitás után olyan lett, amilyennek ismerjük, és a mai napig a világ legizgalmasabb drámai hagyatékát képezi. Úgy gondolom, nem kell évszázadokig várnunk majd, hogy valaki észre vegye és megfogalmazza, hogy mit nyerhet a befogadó és az alkotó a koronavírus megszorításhalmazából – legyen szó a kultúra bármelyik területéről: színház-, film-, zene-, szépművészet, irodalom.
Demeter András István
Demeter András István 1992-ben diplomázott a Marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben. Dijonban kulturális menedzsmentet, Temesváron jogot tanult. Színházvezetői elképzeléseit 23 évesen fogalmazta meg, 1993-ban sikeresen pályázott, és kinevezték a Temesvári Csiky Gergely Színház élére. 2005–2010 között a román kulturális tárca igazgatójaként, majd kulturális államtitkárként szerzett tapasztalatot az államigazgatás és a jogalkotás terén. Ezt követően átvette a Román Közszolgálati Rádió elnök-vezérigazgatói megbízatását, jelenleg is a vezetőtanács tagja, illetve a Román Közszolgálati Televízió Produkciós Házának vezetője. Mindezek mellett szabadúszó színész, aki rendszeresen látható prózai és zenés színházi előadásokban, filmekben, tv-játékokban.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Új műsorstruktúrával várja nézőit szombattól az M1 csatorna – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.
A Színházi Kritikusok Céhe levelet juttatott el Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek, valamint Nagy Ervin államtitkárnak, amelyben az Orbán János Dénesnek kifizetett összegek kivizsgálását kérik.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!