Temesváron, Marosvásárhelyen, Nagyenyeden és Zilahon lép fel a Pál István „Szalonna” népzenész által vezetett Szalonna és Bandája elnevezésű, Magyar Örökség-díjjal kitüntetett zenekar a kárpátaljai BorzsaVári együttessel.
Márton Gyula Csinibaba című szövegéből készült zenés vígjátékot mutat be a nagyváradi Szigligeti Társulat május 12-én, pénteken 19 órától a színház nagytermében.
Geoffrey Rush ausztrál színész lesz a 22. alkalommal szervezendő kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) díszvendége – jelentették be a június 9. és 18. közt tartandó szemle szervezői.
Kilencvenöt éves korában elhunyt Máthé Erzsi Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, a nemzet színésze - írta a család egyik barátjára hivatkozva kedden az Index.
Játék, színház és közvita egyben Az ember tragédiája című mű alapján készülő fórumszínházi esemény, amelyet Nagyváradon tartanak május 9-én, kedden tíz Bihar megyei középiskolás csapat, valamint egy egyetemi hallgatókból álló csapat részvételével.
Vékás Lajos jogász, az MTA rendes tagja vehette át a Magyar Tudományos Akadémia 196. közgyűlésének hétfői nyilvános ünnepi ülésén az Akadémiai Aranyérmet – tájékoztatta szerkesztőségünket a tudományos köztestület.
Összesen 48 országból érkezett több mint félezer vizuális kritikai pályamű a Publicritic elnevezésű nagyváradi művészeti kiírásra.
Erdély 5 megyéjéből 3 középiskolás és 3 általános iskolás csapat versenyzett a győzelemért a hétvégén a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban az Örökségünk őrei-Fogadj örökbe egy műemléket verseny idei országos döntőjén.
Ipekakuána, avagy baróti feljegyzések címmel jelent meg a csíkszeredai Bogdán Mária Emese második könyve a baróti Tortoma Kiadó gondozásában. A kötet születéséről, a családi emlékekről a szerzőt kérdeztük.
Emléktermet rendeznek be szülővárosában, Csíkszeredában a tizenegy éve elhunyt író, Fodor Sándor tiszteletére személyes tárgyaiból.
Felkerülhet az UESCO világörökségi listájára a gyulafehérvári Batthyáneum könyvtárvban őrzött Codex Aureus – jelentette be pénteken Adrian Cioroianu, a Román Nemzeti Könyvtár igazgatója.
A száz éve született Ligeti György zeneszerző munkássága előtt tisztelegnek Bukarestben, a Magyar Zene Fesztiválon; hétfőn kezdődik a versenyprogram, csütörtökön pedig díjkiosztó gálát tartanak.
Marosvásárhelyen lesz látogatható szombattól október közepéig Barabási Albert-László csíki származású, világhírű fizikus, hálózatkutató, laborvezető kiállítása, a BarabásiLAB: rejtett mintázatok című tárlat.
Rendhagyó Páskándi-esttel indította májusi megemlékezés-sorozatát a szatmárnémeti Harag György Társulat Társulat a Kossuth-díjas szatmári író, költő, drámaíró születésének 90. évfordulójára.
A kolozsvári kultúra különféle vetületeire összpontosít az Insomnia Napok, amelyet az Insomnia Kávéház fennállásának 27. évfordulója megünnepléseként szerveznek május 9. és 14. között.
Régészeti kiállítás nyílik Korok, elitek, fegyverek címmel május 11-én a Maros Megyei Múzeumban.
Életének 89. évében elhunyt Pomogáts Béla Széchenyi-díjas író, irodalomtörténész, irodalomkritikus, a Magyar Írószövetség korábbi elnöke, az irodalomtudományok doktora – írta online kiadásában a Magyar Nemzet hétfőn.
Az írószervezet jelenlegi helyzetéről, terveiről kérdeztük Szántai János kolozsvári írót, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) elnökét.