Hirdetés

Költészet 21. századi köntösben: hét erdélyi városba látogat az AndréVajna produkció

•  Fotó: AndréVajna produkció

Fotó: AndréVajna produkció

Erdélyi körútra indul az AndréVajna produkció, amely két volt MasterCard Alkotótárs Ösztöndíjas költő, André Ferenc és Vajna Ádám zenés irodalmi & spoken word műsora.

Krónika

2024. március 04., 19:372024. március 04., 19:37

Március 5. és 14. között 7 erdélyi városba látogatnak el: Kolozsvárra, Marosvásárhelyre, Csíkszeredába, Kovásznára, Székelyudvarhelyre, Kézdivásárhelyre és Sepsiszentgyörgyre.

A spoken word (szó szerint „kimondott szó”) előadóművészet, amely elsősorban a költői, valamint az előadó esztétikai tulajdonságain alapszik. A kifejezés egy ősi szóbeli hagyomány 20. századvégi folytatására utal, amely a szavalat és a szójáték esztétikájára összpontosít.

Hirdetés

A spoken word összefoglaló kifejezés, amely minden hangosan felolvasott költészetet magába foglal, beleértve a versolvasásokat, a slam poetryt, a jazz költészetet (jazz poetry) és a hip-hop zenét is, illetve szkeccseket és prózai monológokat is tartalmazhat – olvasható a műfajról a Wikipédián.

A zenei produkciót minden állomáson rövid irodalmi beszélgetés előzi meg, mindig egy helyi moderátor kérdezi a fellépőket. Amint az alkotók közleménye fogalmaz, „az estek második felében aztán elindul a pszichedelikus gitár riffek és meditatív loopok sodrása. Popslágerek és versek, slam poetry és hip-hop ütemek ötvözetéből áll össze a koncert egy emlékezetes utazássá Erdélytől Új-Zélandig, ószövetségi motívumoktól a Mónika show-ig. A valóságunktól a valóságunkig”.

„Egy posztrock-dal általában lassan bomlik ki, utazásra hív és érzelmi hullámvasútra ültet. Saját zenémben is hasonló hangulatokat próbálok meg reprodukálni, így nem meglepő, hogy ez a költészetemben is visszaköszön” – nyilatkozta André Ferenc egy interjúban.

A belépés a turné minden állomásán ingyenes, a koncert után pedig a szerzők szívesen dedikálnak.

A turné állomásai:

Kolozsvár

Planetárium

március 5. kedd 20 óra

Moderátor: Fazakas Réka

Marosvásárhely

Döme’s Pub

március 6. szerda 19 óra

Látó Irodalmi Játékok 122.

Moderátor: Kányádi Orsolya

Csíkszereda

Csíki Játékszín

Kamaraterem

március 7. csütörtök 19 óra

Moderátor: Kész Orsolya

Kovászna

Kovászna Városi Művelődési Ház

Ignácz Rózsa terem

márius 8. péntek 18 óra

Moderátor: Czilli Aranka

Székelyudvarhely

Székelyudvarhelyi Művelődési Ház

Koncertterem

március 11. hétfő 18 óra

Moderátor: Szabó K. Attila

Kézdivásárhely

Vigadó Művelődési Központ

március 12. kedd 18 óra

Moderátor: Szalló Tünde

Sepsiszentgyörgy

„Bod Péter” Megyei Könyvtár

Gábor Áron-terem

március 13. szerda 18 óra

Moderátor: Szabó Eszter

Az előadókról:

ANDRÉ FERENC

Költő, slammer, műfordító, a marosvásárhelyi Látó folyóirat szerkesztője. Az elmúlt tíz évben több mint 200 irodalmi és slam poetry rendezvényen lépett fel itthon és külföldön, ragos hazai és nemzetközi irodalmi fesztiválokon. Rendszeresen foglalkozik tehetséggondozással, irodalmi műhelyeket vezet magyar és román nyelven. A korábban Bretter Györgyről, jelenleg Bréda Ferencről elnevezett kolozsvári irodalmi kör elnöke 2014 és 2018 között. 2016 és 2019 között a Helikon folyóirat szerkesztője volt. A Hervay Könyvek és a hmm füzetek sorozatszerkesztője. 2014-ben megnyerte az első erdélyi slam poetry bajnokságot, azóta számos irodalmi díjjal tüntették ki: Kinde Annamária-díj, Communitas Alkotói Ösztöndíj, Visegrádi Irodalmi Alap rezidens ösztöndíja, Székely János Alkotói Ösztöndíj, stb. 2021-ben elnyerte a MasterCard Alkotótárs ösztöndíjat, valamint a Pestext fesztivál szakmai díját. Legutóbbi kötete tavaly jelent meg a Jelenkor kiadónál, kepler horoszkópírás közben letér a pályájáról címmel.

VAJNA ÁDÁM

Költő, műfordító, a Hévíz folyóirat, az Észak és a Versumonline szerkesztője. Két verseskötete, két műfordításkötete jelent meg, de ír dalszöveget, és az ELTE doktoranduszaként disszertációt is a kortárs norvég és magyar politikai költészetről. Első verseskötetéért megkapta a legjobb debütnek járó Makói Medáliák-díjat, díjazták a Salvatore Quasimodo költőversenyen és Baumgarten-emlékjutalma is van. Verseit több európai nyelvre is fordították már, és Oslótól Prágáig számos városban megfordult ösztöndíjasként és fellépőként. Harmadik könyvét a Mastercard ösztöndíjasaként írja egy 19. századi új-zélandi ornitológusról és a saját életéről. Kötetei: Oda (2018), egyébként is, mit akarhatott itt az őrgróf (2022).
Egy régebbi felvétel a koncertről:

https://open.spotify.com/episode/1wqI8np2jGWRHSIrib0Ag6?si=f72d4b194a014965

korábban írtuk

Szónoklatokkal, koncerttel, slam poetryvel ünnepelnek Marosvásárhelyen
Szónoklatokkal, koncerttel, slam poetryvel ünnepelnek Marosvásárhelyen

Több napon keresztül, több helyszínen emlékeznek Marosvásárhelyen az 1848-as forradalom 170. évfordulójára. Az eseménysorozat kedden este a Kultúrpalota kistermében Forradalmi rímek címmel szavalóversennyel veszi kezdetét. A nyertes a csütörtök délutáni ünnepségen is szaval a Postaréten.

korábban írtuk

Zene, rajz, slam poetry Mátyás születésnapján
Zene, rajz, slam poetry Mátyás születésnapján

Reneszánsz muzsikával, kortárs slam poetryvel és gyerekrajz-kiállítással ünnepelték Mátyás király 574. születésnapját csütörtökön Kolozsváron. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

„Mindannyiunkat elkapott a »Csicsikov-láz«”: Gogol-mű bemutatójára készül a kolozsvári színház

A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata október 17-én, szombaton este 7 órától a nagyteremben mutatja be Szakonyi Károly Holt lelkek című komédiáját Ny. V. Gogol regénye nyomán, Szabó K. István rendezésében.

„Mindannyiunkat elkapott a »Csicsikov-láz«”: Gogol-mű bemutatójára készül a kolozsvári színház
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Egy szarvasgázolás bonyodalmai: Fazakas Lehel kisjátékfilmje nyerte a Filmgalopp fődíját

Fazakas Lehel A menekülés lehetőségei című, 17 perces kisjátékfilmje nyerte el az erdélyi Filmgalopp idei fődíját – közölték vasárnap a szervezők. A 26. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle díjait a kolozsvári Győzelem moziban adták át szombat este.

Egy szarvasgázolás bonyodalmai: Fazakas Lehel kisjátékfilmje nyerte a Filmgalopp fődíját
2026. október 11., vasárnap

Erdélyi, magyar és ízig-vérig európai: Kovács Kiss Gyöngy főszerkesztő a százéves Korunk folyóirat küldetéséről

Száz éve indult útjára Kolozsváron a Korunk, napjaink egyik legrégebbi alapítású magyar nyelvű folyóirata. Kovács Kiss Gyöngy történészt, a Korunk főszerkesztőjét a centenárium alkalmából kérdeztük.

Erdélyi, magyar és ízig-vérig európai: Kovács Kiss Gyöngy főszerkesztő a százéves Korunk folyóirat küldetéséről
2026. október 10., szombat

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást

Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Lélektani mű az elkerülhetetlen tragédiáról: koprodukciót mutat be a szatmári magyar társulat

Németh László Iszony című regényéből készült adaptációt mutat be a szatmárnémeti Harag György Társulat a Gyulai Várszínházzal koprodukcióban. Az előadás rendezője Szabó K. István.

Lélektani mű az elkerülhetetlen tragédiáról: koprodukciót mutat be a szatmári magyar társulat
2026. október 07., szerda

Jubileum a láthatáron: tizedszer költöznek magyar előadások a brassói színházba

Jubileumi kiadásához érkezett a brassói Magyar Színházfesztivál: október 16-án, majd 21. és 25. között színházi előadások, zenés-irodalmi estek, bábjátékok, könyvbemutatók, fotókiállítás és koncert várja a közönséget.

Jubileum a láthatáron: tizedszer költöznek magyar előadások a brassói színházba
2026. október 02., péntek

Otthonkeresés és kultúrák találkozása a vásznon: premierek és filmes találkozások a 26. Filmtettfeszten

Elvándorlás, családi kötelékek és kultúrák találkozása kerül előtérbe a 26. Filmtettfeszt filmjeiben. Az október 7-én kezdődő szemle Erdély több településén várja a nézőket, Kolozsváron húsz közönségtalálkozót is tartanak.

Otthonkeresés és kultúrák találkozása a vásznon: premierek és filmes találkozások a 26. Filmtettfeszten
Hirdetés
2026. szeptember 30., szerda

Színészek saját élettörténetei a színpadon: szokatlan kezdeményezést indított a temesvári társulat

Kőszínházban szokatlannak számító kezdeményezést indított a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház: színészeik saját élettörténetükből, személyes emléktöredékeikből, rendező nélkül készítenek monodrámát.

Színészek saját élettörténetei a színpadon: szokatlan kezdeményezést indított a temesvári társulat
2026. szeptember 29., kedd

Elek apó újra az íróasztalánál mesélhet – Új élmények várják a látogatókat Kisbaconban

Élőszavas mesemondással, interaktív bemutatóval és családi történetekkel várják a látogatókat a kisbaconi Benedek Elek Emlékházban, ahol szeptember 30-án a nagy meseíró születésének 167. évfordulóját és a népmese napját ünneplik.

Elek apó újra az íróasztalánál mesélhet – Új élmények várják a látogatókat Kisbaconban
2026. szeptember 28., hétfő

„A színház az otthona volt”. Elhunyt a neves nagyváradi színművész

Életének 88. évében hétfőn elhunyt F. Bathó Ida színművész, a nagyváradi magyar színjátszás meghatározó alakja – közölte a Szigligeti Színház.

„A színház az otthona volt”. Elhunyt a neves nagyváradi színművész
Hirdetés
Hirdetés