Az ellenzék vezetőivel találkozott Gyurcsány Ferenc magyar kormányfő
A kormány a hétvégéig eljuttatja a kétharmados többséget igénylő törvénytervezeteket az ellenzéki pártokhoz, és a jövő héten folytatják a témában az egyeztetést – erről állapodott meg a magyar kormányfő az ellenzéki pártok képviselőivel csütörtöki MDF-székházbeli egyeztetésükön.
George Bush amerikai elnök kedvezően vélekedett Ehud Olmert izraeli kormányfő tervéről, a zsidó állam ciszjordániai határának egyoldalú megvonásáról, ami fontos lépés lehet a békéhez vezető úton.
Interjú Debreceni Mihállyal, a Határátkelő műsorvezető-szerkesztőjével
Debreceni Mihály, a Határátkelő műsorvezető-szerkesztője öt éve belső munkatársa a Magyar Televíziónak. Az ungvári egyetemen szerzett diplomát, majd az ottani Tankönyvkiadó és a Kárpáti Kiadó magyar szerkesztőségében dolgozott 1991 januárjáig. Onnan került az ungvári televízió és rádió magyar adásához.
A Magyar Televízió Művelődési Főszerkesztősége idén januártól elindított egy módszerében és formájában is új történelmi műsort. A heti rendszerességgel jelentkező MIÉRT? a történelem iránt érdeklődő, a kérdező nézők: fiatalok és felnőttek műsora kíván lenni.
Az Amnesty International szerint diszkriminálják a romániai cigányokat
A romák és a homoszexuálisok elleni diszkrimináció, illetve a fogyatékosokat kezelő állami intézményekben uralkodó lehetetlen állapotok miatt marasztalta el Romániát tegnap kiadott éves világjelentésében az Amnesty International. A világ legnagyobb emberi jogi szervezete szerint a terror ellen meghirdetett háború jegyében tavaly is súlyos emberijog-sértéseket követtek el a világ vezető...
Az elmúlt napok súlyos összetűzéseinek kivizsgálásában és a vérontás beszüntetésében állapodott meg Gázában a két egymással rivalizáló palesztin szervezet, a Hamász és a Fatah.
A függetlenségpártiak győztek a volt jugoszláv tagköztársaságban
Nyolcvannyolc év után újra független ország lett Montenegró. A volt jugoszláv tagköztársaság lakói 55,3 százalékban voksoltak a Szerbiától való elszakadás mellett. Az Európai Unió illetékesei üdvözölték a montenegrói népakaratot, és jelezték: külön javaslatot dolgoznak ki az ország EU-csatlakozásának megkezdésére.
Több magyar állampolgárt is zaklattak az elmúlt hét végén a szlovák fővárosban
Diplomáciai botrány körvonalazódik a magyar és a szlovák állam között amiatt, hogy a pozsonyi rendőrség magyar turistákat vett őrizetbe a hétvégén. Udvardi Iván, a budapesti Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokat felügyelő helyettes államtitkára tegnap bocsánatkérésre szólította a szlovák hatóságokat, leszögezve: Magyarország rendezni szeretné a magyar...
A The Times szerint váltságdíjat kaptak az iraki emberrablók
Több ország, köztük Románia is váltságdíjat fizetett az Irakban elrabolt állampolgárai kiszabadulásáért, állítja tegnapi számában a The Times című brit napilap.
Egyhangúlag adott felhatalmazást a szabad demokratákkal kötendő újabb kormánykoalícióra az MSZP szombati kongresszusa, amelyen Gyurcsány Ferenc bátor kormányzással végrehajtott országreformot ígért.
Már az önkormányzati választásokra koncentrál az ellenzéki párt
Rendkívüli kongresszust tartott az elmúlt hét végén a két legnagyobb magyarországi politikai párt. Míg az MSZP esetében az SZDSZ-szel kötendő koalícióra való felhatalmazás megszerzése volt az összejövetel egyetlen tétje, a Fidesznél bizalmi szavazásra került sor. A legnagyobb ellenzéki politikai alakulat kongresszusi küldötteinek 87,6 százaléka megerősítette tisztségében Orbán Viktor...
A Fidesz kettéválását, két utódpárt létrehozását javasolta Elek István közíró Orbán Viktorhoz írt nyílt levelében, melyet a Magyar Nemzet szombati száma és a gondola.hu internetes portál tett közzé.
Súlyos összecsapások zajlottak Afganisztánban
Régen tapasztalt hevességű harcok folynak Afganisztán déli felében, s ezek következtében 24 óra alatt 105 ember esett el.