
Fotó: Krónika
2008. február 22., 00:002008. február 22., 00:00
Az előzetes elképzelés az volt, hogy a rakéta a műhold üzemanyagtartályába csapódik be, s robbanás nélkül, pusztán az ütközés erejénél fogva „megsemmisíti” azt. A tartály féltonnányi súlyosan mérgező anyagot, hidrazin gázt tartalmazott, s a cél az volt, hogy megelőzzék ennek a veszélyes anyagnak a visszakerülését a Földre. A Pentagon közlése szerint ez nagy valószínűséggel sikerült. A minisztérium közölte: mivel a műhold már alacsony pályán haladt, a keletkezett törmelék jelentős hányada azonnal belép a Föld légkörébe, ahol szinte teljes egészében el fog égni. Az űrszemét 24–48 órán belül megsemmisül, a maradék törmelék pedig 40 napon belül jut be a légkörbe.
A műhold törmelékei közül egyik sem lehet nagyobb egy futball-labdánál. James Cartwright, a katonai vezérkar helyettes főnöke elmondta: a célkövető rádiólokátorok egy tűzgolyót mutatnak ki, ami arra utal, hogy a hidrazin gázt tartalmazó tartály felrobbant. Ezt támasztja alá az az észlelés is, hogy felhőréteg képződött az eltalált műhold helyén. Jelenleg 80–90 százalékos biztonsággal állítható, hogy a mintegy 450 liter mérgező anyag kiáramlott, erről azonban csak 24–48 óra múlva lehet meggyőződni – fűzte hozzá.
Az akció különlegessége, valamint a nagy nemzetközi visszhang és a politikai következmények miatt személyesen Robert Gates védelmi miniszter adta ki a végrehajtási parancsot. A hétvégén Oroszország bírálta a kémműhold lelövésének tervét, mondván, hogy az tulajdonképpen az amerikai rakétaelhárító rendszer tesztje. Moszkva szerint az akció „Washingtonnak arról a szándékáról tanúskodik, hogy kiterjeszti a világűrbe a fegyverkezési versenyt”. Kína szintén aggodalmát hangoztatta a műhold tervezett lelövése miatt, és tájékoztatást kért megsemmisítésének körülményeiről. A kémműholdat 2006 decemberében bocsátották fel, de néhány órával a pályára állás után megszakadt vele a kapcsolat. A CNN korábbi becslése szerint a műhold lelövése 30 millió dollárba került.
Hírösszefoglaló
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.
Böcskei László nagyváradi püspök szerint nem hangos emberekre, népünknek ma elsősorban hűséges emberekre van szüksége.