Zavargások Koppenhágában
Összecsapott a rendőrséggel mintegy ezer, túlnyomórészt fiatal randalírozó szombat éjjel Koppenhágában, napra pontosan hat hónappal azután, hogy egy népszerű ifjúsági ház lebontása miatt utcai csatározások törtek ki a dán főváros ugyanezen kerületében.
Hat halálos áldozatot követelt szombaton a Mexikó csendes-óceáni partvidékén fekvő kedvelt üdülőhelyen, Acapulcón végigsöprő, Henriette névre keresztelt trópusi vihar.
A vihar halálos áldozatai között van egy férfi és két kisgyermeke, akiknek a házát pozdorjává zúzta egy alázuhanó sziklatömb Acapulco szegénynegyedében, miután az utóbbi három nap során hullt bőséges csapadék földcsuszamlásokat idézett elő.
Sorozatosan „lakoltatják” ki a romániai cigányokat Franciaországban
Két nap alatt több mint hatszáz roma nemzetiségű román állampolgárt távolított el táborhelyéről a hét elején a párizsi rendőrség. A roma csoport a francia főváros legnagyobb stadionja mellett vert tanyát.
További nyilatkozatháború és borúlátó jóslatok a Magyar Gárdával kapcsolatban
Szinte szünet nélkül követik egymást az anyaországban a Magyar Gárdával kapcsolatos nyilatkozatok. A politikai tömörülések vezetői, élükön az ellenzéki Fidesz–MPP-vel elsősorban Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek a pártokhoz intézett felszólítására reagálnak,
A Liberális Gazdasági Kabinet azt javasolja a kormánynak, hogy 2008. január 1-jével törölje el a romániai és bulgáriai munkaerő magyarországi munkavállalásának korlátozását – jelentette be Kóka János, a magyarországi Szabad Demokraták Szövetségének elnöke, gazdasági és közlekedési miniszter csütörtökön.
Az utolsó dél-koreai túszt is elengedték a tálibok
A tálibok utolsó hét dél-koreai túsza is visszanyerte a szabadságát csütörtökön közölték afganisztáni források. A hírt egy tálib szóvivő jelentette be, és Gazni tartomány kormányzója is megerősítette. Az iszlamisták szerdán elengedtek 12 személyt a még fogságukban lévő 19 közül.
A szlovák kereszténydemokraták bezáratnák a mozgalom tagjait
Ha a Magyar Gárda tagjai Szlovákia területére tennék a lábukat, tétovázás nélkül be kellene őket zárni – jelentették ki tegnap Pozsonyban az ellenzéki szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) vezetői.
Politikai felhangjai is vannak a görög természeti katasztrófának
Tovább pusztítottak az erdőtüzek tegnap a görögországi Peloponnészosz-félszigeten és Évia szigetén, de csökkent a számuk és hevességük az előző napokhoz képest – közölték a tűzoltók. A Peloponnészosz félszigeti Élisz tartományban és az Évia szigeti Szeta falu közelében tomboló két nagy tüzet még nem sikerült lokalizálni, de már nem olyan hevesek –
Nem veszélyezteti Magyarországot az a cián- és nehézfémszennyezés, amely ismét Nagybánya térségéből jutott egy patakon keresztül a Szamosba – közölte tegnap romániai tájékoztatásra hivatkozva a magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM). Mint arról lapunkban tegnap beszámoltunk, több köbméternyi ipari szennyvíz ömlött kedd reggel a Zazar folyóba a Máramaros megyei Felsőbányán, miután megrepedt az állami tulajdonú Remin bányavállalat...
Vétlenségét hangsúlyozza José Mauel Barroso
Az Európai Bizottság portugál elnöke saját vétlenségét hangsúlyozta tegnap abban a nemrég nyilvánosságra került finanszírozási ügyben, amely alakulatát, a Portugál Szociáldemokrata Pártot (PSD) érinti. José Manuel Barroso, aki az állítólagos szabálytalanságok megtörténtekor a párt elnöke volt, levelet intézett Hans-Gert Pötteringhez, az Európai Parlament elnökéhez, és ebben leszögezte:
Több csoportban engedték el az afganisztáni tálibok a koreai foglyokat
Összesen tizenkét túszt engedtek szabadon tegnap lapzártánkig az afganisztáni tálib lázadók azon, tizenkilenc tagú koreai csoport tagjai közül, amelyet még hat héttel ezelőtt ejtettek foglyul az ázsiai országban.
Oroszország akár atomfegyvereket is telepíthet a szomszédos Fehéroroszország területére
Oroszország kész katonai objektumokat telepíteni Fehéroroszországba, akár nukleáris fegyvereket is – mondta el Alekszandr Szurikov, Oroszország minszki nagykövete, elemzők pedig úgy vélik: nem kizárt, hogy a közös használatra felajánlott azerbajdzsáni rádiólokátor-állomást az orosz fél átadja az amerikaiaknak.
Abdullah Gült választották államfőnek Törökországban
A török parlament tegnap, a várakozásoknak megfelelően, megválasztotta az ország elnökévé Abdullah Gül külügyminisztert (képünkön). A múlt heti két eredménytelen forduló után a tegnapi harmadikban 339-en voksoltak Gülre az 550 fős parlamentben.
Eddig 184 ezer hektár erdő semmisült meg Görögországban
Újabb földmozgásokat regisztráltak tegnap az erdőtüzek sújtotta Görögországban, miután hétfőn a Richter-skála szerint 5,1 fokos rengést észleltek az Ión-tengeri Kefalónia szigetén. Athéntól 45 kilométerre északra 4,4 fokos erősséggel rengett a föld tegnap reggel.
Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) elnöke tegnap nemzetközi sajtótájékoztatót kezdeményezett a Magyar Gárda ügyében az öt magyarországi parlamenti párt részvételével. Az MDF tervei szerint a nemzetközi sajtótájékoztatót pénteken délelőtt tartanák az Országházban. Az eseményre meghívnák a magyar és a nemzetközi média képviselőit, valamint a Magyarországra akkreditált nagyköveteket is.
Fejpénz új katonákért Amerikában
Fejpénzt ígér az Egyesült Államokban a hadsereg a Nemzeti Gárda tagjainak minden egyes újonnan beszervezett fiatalért. Az amerikai hadsereg vezetése a hosszú, népszerűtlen iraki háború miatt nem tudja teljesíteni a toborzási normákat, ezért „érdekeltségi programot” dolgozott ki. Minden egyes aktív katonai szolgálatba lépő fiatal beszervezéséért 2000 dolláros jutalomban részesülnek a gárda tagjai – adta hírül tegnap...
Hatvannál több a görögországi erdőtüzek áldozatainak a száma
Elérte a 63-at a Görögországban ötödik napja tomboló erdőtüzek halálos áldozatainak a száma – közölte tegnap az egészségügyi minisztérium egyik illetékese. Vasárnap összesen közel 90 erdőtüzet jelentettek.
A szlovák vezetés és a külföldi sajtó is bírálja a Magyar Gárdát
Hevesen bírálta tegnap Jan Kubis szlovák külügyminiszter a Magyar Gárdáról, elítélve a frissen létrejött alakulatot. A politikus a hasonló szélsőségek felszámolására a hatékonynak bizonyult szlovákiai eszközöket ajánlotta a budapesti kormánynak.