
Nincs tűzszünet. Zelenszkij szerint az orosz hadsereg számos rohamot hajtott végre
Fotó: Facebook/Володимир Зеленський
Oroszország részéről még csak látszatintézkedés sem történt a tűzszünet bevezetésére, az oroszok az elmúlt éjszaka folyamán 10 rohamot hajtottak végre, a legtöbbet a donyecki területen fekvő Szlovjanszk irányában – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken a közösségi médiában.
2026. május 08., 14:552026. május 08., 14:55
Zelenszkij beszámolt arról is, hogy a reggel 7 órai állapot szerint már több mint 140 támadást regisztráltak a frontvonalon. Szavai szerint
„Mindez egyértelműen azt bizonyítja, hogy az orosz fél még a tűzszünet bevezetésének látszatát sem kísérelte meg a fronton” – fogalmazott, hozzátéve, hogy Ukrajna ennek megfelelően, szimmetrikus választ fog adni.
– jelentette ki az ukrán elnök.
Eközben a légierő parancsnokságának a Telegramon közzétett hivatalos jelentése szerint az orosz hadsereg május 7-én 18 órától 67 támadó és álcadrónt vetett be ukrajnai célpontok ellen. A légvédelem 56 drónt hatástalanított az ország déli és keleti régióiban, azonban 8 helyszínen 11 drón célba talált, 7 esetben pedig roncsok lezuhanását jelentették.
Egyébként Zelenszkij csütörtöki videóüzenetében kijelentette:
„Kaptunk jelzéseket néhány, Oroszországhoz közel álló államtól, miszerint képviselőik Moszkvában kívánnak tartózkodni. Furcsa szándék ezekben a napokban. Nem ajánljuk” – idézte az államfőt az Ukrinform hírügynökség.
Zelenszkij emlékeztetett arra, hogy Ukrajna korábban többször javasolt tűzszünetet Oroszországnak – legutóbb május 6-tól kezdődően –, és kész volt biztosítani a teljes fegyvernyugvást, azonban válaszul újabb támadásokat és fenyegetéseket kapott.
– fogalmazott.

Miközben Moszkva kemény katonai csapásokat helyezett kilátásba Kijev központjára, ha Ukrajna megtámadná a május 9-i győzelem napi ünnepségeket, Ukrajna azt jelezte: nem látja értelmét a tűzszünetnek.
Az elnök szavai szerint az orosz csapatok csütörtökön az ukrán védelmi vonal teljes hosszán indítottak támadásokat az északi Csernyihiv megyétől egészen a déli mikolajivi régióig.
„Civil vonatokat is találat ért, amelyeknek semmilyen katonai jelentőségük nem volt. Az oroszok energetikai létesítményeket és közönséges lakóházakat is támadtak. Ukrajna álláspontja maximálisan átlátható és őszinte, Ukrajna hasonlóan fog reagálni. Ha tűzszünet lenne, nem lennének ukrán nagy hatótávolságú csapások sem” – mondta Zelenszkij.
Orosz védelmi tárca: Ukrajna 1365 alkalommal sértette meg a tűzszünetet
Az ukrán fél 1365 alkalommal sértette meg a náci Németország felett aratott győzelem 81. évfordulója alkalmából Oroszország által meghirdetett tűzszünetet – közölte péntek reggel az orosz védelmi minisztérium.
A tárca szerint az orosz légvédelem a „különleges hadművelet” övezetén kívül 390 repülőgép típusú drónt és hat Neptun nagy hatótávolságú irányított rakétát lőtt le. A közlemény szerint az orosz fegyveres erők, amelyek a tűzszünet életbe lépését követően beszüntették a harci cselekményeket, és a korábban elfoglalt állásaikban maradtak, a másik fél lépéseit tükröző módon reagáltak a fegyverszünet megsértésének eseteire.
A Moszkva által két napra meghirdetett fegyvernyugvás pénteken nulla órakor kezdődött. Az orosz védelmi minisztérium szerint az ukrán fegyveres erők ezt követően 153 alkalommal lőtték az orosz állásokat tüzérségi fegyverekkel, sorozatvetőkkel, aknavetőkkel és tankokkal, valamint 887 dróntámadást hajtottak végre a „különleges hadművelet” övezetében.
Az orosz közlekedési minisztérium közölte, hogy Rosztov-na-Donu városban találat érte a regionális légiirányítás épületét, ezért 13 dél-oroszországi légikikötő működését felfüggesztették. A támadás célpontjává vált városi kerületben rendkívüli állapotot vezettek be. A rosztovi régióban károk keletkeztek még a Mjasznyikovi járásban, Taganrogban és Batajszkban is.
Szüneteltették a járatok indítását és fogadását a moszkvai régióban a vnukovói és a domogyedovói repülőtéren. Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester közlése szerint helyi idő szerint fél kilenckor már a 28., az orosz főváros felé tartó drónt lőtték le. A Lipeck megyei Jelcben megsebesült egy kilenc éves fiú.
A Permi területen gyárakat támadtak pilóta nélküli repülőszerkezetek. Személyi sérülés nem történt.
Moszkvát támadták az ukránok
Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester azt állította, hogy az ukrán hadsereg péntekre virradóra több tucat drónt indított az orosz főváros felé, mindössze egy nappal azelőtt, hogy Moszkvában megrendezik az éves Győzelem Napja katonai parádét.
Szobjanyin arról számolt be, hogy az első három lelőtt drón éjfél után nem sokkal közeledett Moszkvához, és az éjszaka folyamán összesen 26 drónt lőttek le. A drónokról szóló jelentések miatt ideiglenes repülési korlátozásokat vezettek be Moszkva Vnukovo és Domogyedovo repülőterein.
Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.
Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.
A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.
A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.
szóljon hozzá!