Hirdetés

Washington szerint Ukrajna készen állhat a fegyverszüneti megállapodásra

Ukrajna

Erőfeszítések. A héten újabb egyeztetéseket tartanak az ukrajnai fegyverszünet és béke témájában

Fotó: Ukrán katasztrófavédelem

A Trump-kormányzat úgy véli, hogy Ukrajna vezetése „készen áll arra, hogy előrelépjen” az Oroszországgal való tűzszüneti folyamatra vonatkozó amerikai követeléssel kapcsolatban – közölte az amerikai külügyminisztérium egyik magas rangú tisztségviselője a BBC szerint.

Krónika

2025. március 10., 09:032025. március 10., 09:03

Marco Rubio amerikai külügyminiszter és Mike Waltz nemzetbiztonsági tanácsadó várhatóan Szaúd-Arábiába érkezik, hogy kedden tárgyalásokat folytasson ukrán kollégáival az ukrajnai békéről.

Az amerikai tisztségviselők azt tervezik, hogy a keddi találkozót az ukrán delegációval Szaúd-Arábiában részben arra használják fel, hogy megállapítsák, Ukrajna hajlandó-e anyagi engedményeket tenni Oroszországnak a háború befejezése érdekében – közölte két amerikai tisztségviselő a Reuters szerint.

Hirdetés

Az amerikai küldöttség arra is figyelni fog, hogy az ukránok komolyan gondolják-e a Trump-kormányzattal való kapcsolatok javítását, miután Donald Trump elnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök találkozója a múlt hónapban vitába torkollott.

„Nem lehet azt mondani, hogy békét akarok, és azt, hogy nem vagyok hajlandó kompromisszumot kötni” – mondta az egyik amerikai tisztségviselő a közelgő tárgyalásokról.

„Látni akarjuk, hogy az ukránok nem csak a békében, hanem egy reális békében érdekeltek-e” – mondta a másik tisztségviselő. „Ha csak a 2014-es vagy 2022-es határok érdeklik őket, az sokat elárul”.

Ukrajna európai szövetségesei azzal érvelve próbálják megakadályozni a gyors tárgyalásokat, hogy

Ukrajna csak az erő pozíciójából tud megegyezni Oroszországgal, és hogy Kijevnek nem szabad egy agresszorral a tárgyalóasztalhoz sietnie.

Donald Trump amerikai elnök fokozta a nyomást ukrán kollégájára, Volodimir Zelenszkijre, hogy fogadja el Moszkvával megkötendő gyors tűzszünetre vonatkozó követeléseit – anélkül azonban, hogy azonnal amerikai biztonsági garanciát ígért volna.

Mint ismeretes, tíz nappal ezelőtt a Fehér Házban nyilvános vitába keveredtek, Tamely után rump azt állította, hogy Zelenszkij nem áll készen a harcok befejezésére.

„Az a tény, hogy magas szintű küldöttséggel jönnek ide, jó jel számunkra arra nézvést, hogy le akarnak ülni, és készek továbblépni” – mondta a külügyminisztériumi tisztségviselő, aki névtelensége megőrzése mellett beszélt az Ukrajnával folytatott dzsiddai tárgyalásokról.

Bár Zelenszkijnek az Öböl menti királyságban találkoznia kell Mohammed bin Szalmán koronaherceggel is, várhatóan nem fog hivatalos szerepet játszani az amerikaiakkal folytatott tárgyalásokon.

Az ukrán csapatot Zelenszkij irodavezetője, Andrij Jermak, az ország nemzetbiztonsági tanácsadója, valamint a külügyminiszter és a védelmi miniszter képviseli majd.

Zelenszkij vasárnap késő esti videóbeszédében azt mondta: „Remélünk eredményeket – mind a béke közelebb hozásában, mind a támogatás folytatásában”.

Zelenszkijre erős amerikai nyomás nehezedik, hogy a béketárgyalást megelőzően engedményeket tegyen, miközben az ukrán elnök határozott biztonsági garanciákat követel Kijev számára, hangsúlyozva, hogy Putyin megsértette a korábbi tűzszüneti megállapodásokat.

Az Egyesült Államok által engedmények kicsikarása érdekében Moszkvára gyakorolt nyomás ténye egyelőre nem került nyilvánosságra.

Nem sokkal a fehér házi vita után Zelenszkij sajnálatát fejezte ki az incidens miatt, és igyekezett helyreállítani a kapcsolatokat az Egyesült Államokkal, az ország legnagyobb katonai támogatójával.

Trump különmegbízottja, Steve Witkoff később közölte, hogy Trump levelet kapott Zelenszkijtől, amely „bocsánatkérést” és „hálálkodást” tartalmazott.

Witkoff elmondta, hogy Szaúd-Arábiában az amerikai csapat a béke „kereteit” akarja megvitatni, hogy megpróbáljanak véget vetni az orosz-ukrán háborúnak.

A jelentések szerint

Szaúd-Arábiában ismét napirendre kerül egy – a vita miatt kisiklott – nagyszabású, ásványi anyagokkal kapcsolatos megállapodás is.

Ukrajna ugyanis felajánlotta, hogy az Egyesült Államok biztonsági garanciákért cserébe hozzáférést biztosít az Egyesült Államoknak ritkaföldfém ásványkincseihez.

A Fehér Házban történt összecsapás azt is eredményezte, hogy az Egyesült Államok szünetelteti az Ukrajnának nyújtott katonai segélyeket, és leállította a hírszerzési információk megosztását is.

Amikor azonban vasárnap megkérdezték Trumptól, hogy fontolóra venné-e a hírszerzési szünet feloldását, azt válaszolta:

Idézet
Nos, épphogy csak megtettük. És mindent meg akarunk tenni annak érdekében, hogy Ukrajna komolyan vegye a dolgokat”.

További részletekkel nem szolgált.

Február 18-án – még a washingtoni amerikai-ukrán vitát megelőzően – Rubio Szaúd-Arábiában tárgyalt Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel. Erre Trump Putyinnal folytatott telefonbeszélgetése után került sor.

Trump optimizmusát fejezte ki a tárgyalásokkal kapcsolatban. „Hiszem, hogy ezen a héten nagy előrelépést fogunk elérni” – mondta.

Trump vasárnap azt mondta, hogy szerinte Ukrajna alá fogja írni az ásványi anyagokra vonatkozó megállapodást.

„Alá fogják írni az ásványi anyagokkal kapcsolatos megállapodást, de azt akarom, hogy békét akarjanak... Ezt nem mutatták meg olyan mértékben, amennyire kellene” – mondta.

Trump azt is elmondta, hogy kormánya különböző dolgokat vizsgál az Oroszországgal szembeni vámok tekintetében,

és hogy a kormányzat tisztviselői nem aggódnak az Oroszország, Kína és Irán részvételével zajló hadgyakorlatok miatt.

Trump egy, a Fox News-nak adott interjúban arról beszélt a katonai segély és a hírszerzési információk megosztásának leállítása kapcsán, hogy „lehet, hogy Ukrajna amúgy sem élné túl” a konfliktust.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 10., hétfő

Az amerikai kormány új fegyvereket kér a beszállítóktól az iráni háborúban kimerült készletek pótlására

Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma arra szólította fel az amerikai katonai beszállítókat, hogy fokozzák a fegyvergyártást, mivel az iráni háború folytatódásával egyre nagyobb az aggodalom a készletek kimerülése miatt.

Az amerikai kormány új fegyvereket kér a beszállítóktól az iráni háborúban kimerült készletek pótlására
Hirdetés
2026. augusztus 08., szombat

A román radarok nem észlelték a végül Bulgáriában felrobbant drónt

A román védelmi minisztérium szombaton közölte, hogy a hadsereg radarfelderítő rendszerei nem észleltek Románia légteréből Bulgária felé tartó drónt.

A román radarok nem észlelték a végül Bulgáriában felrobbant drónt
2026. augusztus 08., szombat

„A legerősebb garancia” – Megnevezte államfőjelöltjét a Tisza Párt

Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.

„A legerősebb garancia” – Megnevezte államfőjelöltjét a Tisza Párt
2026. augusztus 08., szombat

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint

A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint
Hirdetés
2026. augusztus 07., péntek

Külügy: az oroszoknak való kémkedés miatt őrizetbe vettek egy román állampolgárt Németországban

Kémkedéssel gyanúsított román állampolgárt tartóztattak le Németországban a rheinei Szövetségi Bíróság által kiadott elfogatóparancs alapján – jelentette be a román külügyminisztérium.

Külügy: az oroszoknak való kémkedés miatt őrizetbe vettek egy román állampolgárt Németországban
2026. augusztus 07., péntek

Trump: igaz, hogy egyes fegyverekből kevesebb van, de attól még folytatni tudjuk a háborút Irán ellen

Az Iránnal folytatott, hónapokig tartó háború után bizonyos lőszerek készletei „szűkösebbek” lettek, de az Egyesült Államoknak vannak más, kevésbé fejlett fegyvertípusai is, amelyekkel szükség esetén folytathatják a harcot – ismerte el Donald Trump.

Trump: igaz, hogy egyes fegyverekből kevesebb van, de attól még folytatni tudjuk a háborút Irán ellen
2026. augusztus 07., péntek

Moszkva: nem utánozzuk a románok „barátságtalan” gesztusát, de nem marad válasz nélkül egy követségi alkalmazott kiutasítása

Oroszország nem hívja vissza konzultációra romániai nagykövetét, azonban egy orosz diplomata bukaresti hatóságok általi kiutasítására „megfelelő válasz” fog érkezni.

Moszkva: nem utánozzuk a románok „barátságtalan” gesztusát, de nem marad válasz nélkül egy követségi alkalmazott kiutasítása
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

Zelenszkij: partnereink talán azért nem adnak légvédelmi rakétákat, hogy engedékenyebbek legyünk

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a nemzetbiztonsági tanács szerdai ülésén megerősítette: partnereitől elutasító választ kapott arra a kérésére, hogy biztosítsanak további légvédelmi eszközöket ballisztikus rakéták ellen.

Zelenszkij: partnereink talán azért nem adnak légvédelmi rakétákat, hogy engedékenyebbek legyünk
2026. augusztus 05., szerda

Jövő kedden választhat köztársasági elnököt az Országgyűlés: kérdés, hogy kit?

A Tisza-frakció kezdeményezte, hogy a parlament jövő kedden válassza meg Magyarország új köztársasági elnökét.

Jövő kedden választhat köztársasági elnököt az Országgyűlés: kérdés, hogy kit?
2026. augusztus 05., szerda

A közösségi médiában terjedő fél- és álinformációk vezettek a ceutai migránsrohamhoz

A közösségi médiában terjedő fél- és álinformációk vezettek ahhoz, hogy múlt héten több tízezer migrns indult útnak Marokkóból, hogy átússzon a Spanyolországhoz tartozó enklávéba, Ceutába.

A közösségi médiában terjedő fél- és álinformációk vezettek a ceutai migránsrohamhoz
Hirdetés
Hirdetés