
Fotó: Wikipédia/United States Air Force
A Biden-adminisztráció azt jelezte európai szövetségeseinek az elmúlt hetekben, hogy az Egyesült Államok hozzájárul ahhoz, hogy F-16-os vadászrepülőgépeket exportáljanak Ukrajnába – közölte pénteken a CNN.
2023. május 19., 10:312023. május 19., 10:31
A tárgyalásokhoz közel álló források szerint
A Biden-kormányzat illetékesei ugyanakkor nem tudnak arról, hogy valamely szövetséges hivatalos kérést fogalmazott volna meg a gépek átadásával kapcsolatosan, a külügyminisztériumi illetékesek pedig, akiknek a feladatuk az, hogy elvégezzék a gépek harmadik félnek történő átengedésével kapcsolatos papírmunkát, még nem kaptak utasítást arra, hogy lássanak munkához.
Európában több ország is rendelkezik F-16-osokkal, közülük Hollandia és Nagy-Britannia jelezte, hogy „vadászgép-koalíciót” hoz létre Ukrajna harci gépekkel történő ellátása érdekében.
Eközben
Charles Michel, az Európai Tanács elnöke bejelentette, hogy az Európai Unió szintén korlátozza az Oroszországgal folytatott gyémántkereskedelmet.
– fogalmazott Michel, szójátékával a híres James Bond-film címére utalva.
Hozzátette, hogy a G7-ek emellett igyekeznek meggyőzni a szankciók fontosságáról azokat az államokat is, melyek nem tagjai az országcsoportnak. A csúcsra több ilyen országot, például Indiát is meghívták. A csúcson Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is részt vesz.
A G7-csoport külügyminiszterei már áprilisban bejelentették, készek az Oroszország elleni szankciók fokozására. A háromnapos, ugyancsak Japánban tartott tanácskozáson Nagy-Britannia, Kanada, Franciaország, Németország, Olaszország, Japán és az Egyesült Államok vezető diplomatái követelték az orosz erők azonnali, feltétel nélküli kivonását az ukrán területekről.
Jelentős légvédelmirakéta-szállítmány érkezett pénteken Ukrajnába – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Kijevben, a Petr Pavel cseh államfővel közösen tartott sajtótájékoztatón.
A litván hatóságok pénteken közölték, hogy az orosz katonai hírszerző szolgálat, a GRU felelős egy 2024-ben történt gyújtogatási kísérletért egy litvániai gyárban, amely rádióhullám-szkennereket szállít az ukrán hadseregnek.
Az Egyesült Államok minden lehetőséget az asztalon tart az iráni eseményekre való reakcióként – jelentette ki Mike Waltz amerikai ENSZ-nagykövet csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsában tartott rendkívüli ülésen.
A kijevi energiaellátási válság továbbra is „rendkívül súlyos” – jelentették be a hatóságok, miközben az ukrán biztonsági szolgálat szerint Oroszország energiainfrastruktúrára mért folyamatos támadásai „emberiesség elleni bűncselekményeknek” minősülnek.
Franciaországból, Németországból és más országokból érkező európai erők hadgyakorlatokat kezdtek csütörtökön Grönlandon, miközben Donald Trump amerikai elnök figyelmeztetett, hogy Washington „akár így, akár úgy” meg fogja szerezni a szigetet.
Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök kijelentette, hogy népszavazás esetén országa Romániával való egyesülésére fog szavazni.
Donald Trump elnök megtartja a venezuelai ellenzéki vezető, María Corina Machado Nobel-békedíját, amelyet az csütörtöki találkozójuk során átadott neki – közölte a Fehér Ház egyik tisztségviselője.
Az Egyesült Államok befejezte első venezuelai olajeladását, amelynek értéke 500 millió dollár – közölte egy kormányzati tisztségviselő.
Az Egyesült Államok kivonja személyzetének egy részét a közel-keleti támaszpontokról – jelentette be szerdán egy amerikai tisztségviselő.
Ukrajna és nem Oroszország akadályozza a potenciális békemegállapodást – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök egy, a Reutersnek adott interjúban.
szóljon hozzá!