
Fotó: Facebook/European Commission
A koronavírus omikron variánsa ádáz tempóban terjed, oltóanyagaink csak részben hatékonyak ellene, a helyzetet az is súlyosbítja, hogy az uniós tagállamok egészégügyi rendszerei túl vannak terhelve főként az oltatlanok miatt – hívta fel a figyelmet Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) elnöke a csütörtökön kezdődött egynapos EU-csúcsot lezáró sajtótájékoztatón.
2021. december 17., 08:122021. december 17., 08:12
Az EB-elnök hangsúlyozta: „továbbra is az a leghatékonyabb védekezési módszer, ha egyre több embert oltanak be, köztük az 5 év feletti gyermekeket, és egyre többen kapják meg a harmadik adag, emlékeztető vakcinát”.
Hozzátette, hogy a vállalatnak 100 napja van arra, hogy a megrendelést követően leszállítsák az oltóanyagokat. Mint mondta, a bizottság egységes megközelítést javasol a tagállamoknak a harmadik oltást és a koronavírus igazolványt illetően: a harmadik adag vakcinát a második dózis után 6 hónappal ajánlott felvenni, míg a tanúsítványok érvényessége 9 hónappal a második adag beadása után jár le.

Vannak arra utaló jelek, hogy a koronavírus omikron-variánsa aeroszol útján is terjed – jelentette ki csütörtökön az oltási kampányt koordináló Valeriu Gheorghiţă.
A bizottság a migráció külső dimenzióit koordináló testületet hoz létre Margarítisz Szkínász bizottsági alelnök és Ylva Johannson belügyekért felelős biztos vezetésével. Az elnök felkérte a tagállamokat, hogy mielőbb fogadják el az új uniós migrációs és menekültügyi csomagot.
„Az EU jó kapcsolatokat akar kialakítani Oroszországgal, de az nagyban függ attól, hogy Moszkva hogyan cselekszik. Amennyiben agresszívan lép fel Ukrajnával szemben, az EU szankciókat fog bevezetni, ami sokba fog kerülni az orosz vezetésnek” – hangsúlyozta.

Elítélték vasárnapi közös közleményükben a világ hét vezető ipari hatalmának (G7) külügyminiszterei az Ukrajnával szembeni agresszív orosz retorikát és az orosz csapatösszevonást Ukrajna közelében.
Charles Michel, az Európai Tanács elnöke megerősítette, hogy az uniós tagállomok vezetői „rendíthetetlen szolidaritásukat” fejezték ki Ukrajna felé, és az orosz vezetés esetleges agresszív beavatkozása súlyos következményekhez fog vezetni. Michel a jelenlegi energiaválsággal kapcsolatban elmondta: az árnövekedés negatív hatással van az európai háztartásokra, vállalkozásokra és összességében az unió versenyképességére. Mint mondta,
„A téma a közeljövőben ismét napirendre kerül” – tette hozzá.
Olaf Scholz német kancellár Emmanuel Macron francia elnökkel a csúcs után tartott közös sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az uniós vezetők egyetértettek abban, hogy
A két vezető, többek között, azt is kijelentette, hogy ellenzi a kötelező koronavírus-tesztek bevezetését az uniós országok közötti utazásokra vonatkozóan.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
szóljon hozzá!