
Putyin szerint az orosz-európai kapcsolatok akkor lépnek pozitív szakaszba, amikor a felek a kétoldalú párbeszédhez az elmúlt századok fóbiáitól megszabadulva állnak hozzá
Fotó: Vlagyimir Putyin/Facebook
A nemzetközi helyzet az 1930-as évekre emlékeztet, a Covid-19-világjárvány pedig csak kiélezte a korábban már meglévő problémákat – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a davosi Világgazdasági Fórumhoz szerdán intézett videoüzenetében.
2021. január 27., 22:132021. január 27., 22:13
2021. január 27., 22:202021. január 27., 22:20
„Természetesen jelenleg olyan +forró+ konfliktus (mint amilyen a második világháború volt), remélem, hogy nem lehetséges. Nagyon remélem. A civilizáció végét jelentené” – mondta Putyin. „De a helyzet előre nem látható, és irányíthatatlan módon alakulhat. Természetesen akkor, ha semmit sem teszünk, hogy ez ne történjen meg” – tette hozzá.
Közösek bennük alapvető dolgok, köztük elsősorban a kultúra. Mint mondta, Európa legjelentősebb államférfijai egészen a közelmúltig szükségesnek nevezték Európa és Oroszország kapcsolatainak fejlesztését, rámutatva, hogy utóbbi kulturális és földrajzi értelemben része az előzőnek. Úgy vélekedett, hogy az orosz-európai kapcsolatok akkor lépnek majd pozitív szakaszba, amikor a felek a kétoldalú párbeszédhez becsülettel és az elmúlt századok fóbiáitól megszabadulva állnak hozzá.
„Mi készen állunk erre, erre fogunk törekedni. De szerelem nem létezik akkor, ha azt csak az egyik fél nyilatkoztatja ki” – mondta. Az orosz vezető nyilvánvalónak nevezte, hogy a központosított, egypólusú világrend kiépítésére irányuló kísérletek által jellemezhető korszak lejárt. Mint mondta, az ilyen monopólium természetéből fakadóan ellentétes az emberi civilizáció kulturális és történelmi sokarcúságával.
Putyin összefogásra szólította fel az országokat, mert mint mondta, a járvány nem ismer határokat. Figyelmeztetett annak veszélyére, hogy a fejlődésben szakadás következhet be, ami azzal fenyeget, hogy mindenki mindenki ellen fog küzdeni. Ez nemcsak az olyan hagyományos értékek pusztulásához vezethet, mint a család, de az olyan alapjogokéhoz is, mint a választójog és a magánélet sérthetetlensége. Mint mondta, a társadalmi és értékrendbeli válság már olyan negatív demográfiai következményekkel jár, amelyek miatt az emberiség „egész civilizációs és kulturális kontinensek” elvesztését kockáztatja.
Putyin destruktívnak nevezte azt az elképzelést, hogy a gazdasági fejlődés egymillió emberre vagy az „aranymilliárdra” – a leggazdagabb országokra – összpontosítson. Felhívta a figyelmet arra, hogy az amerikai elnökválasztási kampány során a nagyvállalatok nemcsak gazdasági óriásnak, de bizonyos vonatkozásokban de facto az állam vetélytársának is bizonyultak.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
szóljon hozzá!