
2009. szeptember 11., 12:262009. szeptember 11., 12:26
A pénteken az országgyűlés elé kerülő, a kormány által jóváhagyott jövő évi költségvetés-tervezetben a határon túli magyarok támogatásában továbbra is a kiemelten kezeli a kormány a Sapientia, Erdélyi Magyar Tudományegyetem finanszírozását - hangsúlyozta Gémesi Ferenc. Az egyetem támogatása a tavaly kötött megállapodás értelmében normatív alapon történik: két forrásból - a költségvetés fejezeti részéből és a Szülőföld Alaptól - összesen mintegy 1,4 milliárd forintra számíthat a Sapientia 2010-ben.
A szakállamtitkár emlékeztetett arra, hogy Bajnai Gordon miniszterelnök május 28-án a magyar-magyar kormányzati konzultáción arról beszélt, a határon túli magyarok támogatását a gazdasági válság okozta nehézségek ellenére sem csökkenti a kormány.
Ennek megfelelően kiszámítható finanszírozásra számíthatnak a Kárpát-medencei magyarság számára alapvetően fontos úgynevezett nemzeti (oktatási, kulturális és szociális) intézmények.
Ugyancsak változatlan maradt a 2010-es költségvetés tervezetében a szórványmagyarság támogatására szánt összeg. Az összességében mintegy 400 millió forintból lehetőség nyílik olyan célok megvalósítására, mint például a bákói csángó kulturális központ létrehozása vagy a csángó gyerekek magyar nyelvű oktatásának folytatása. Más régiókban is támogatásra számíthatnak a szórványban élők számára fontos kollégiumok, valamint folytatódik könyvtáraik könyvellátása is.
A nyugati magyarság esetében „folytatódni tud az idén megkezdett két program” - mondta Gémesi. Az „örökségprogram” keretében a magyar szempontból jelentős könyvtári, levéltári anyagok feldolgozása, valamint a magyarul már alig vagy egyáltalán nem tudó generációk oktatása a magyar nyelvre. A Szerbiában az idén júniusban sikerrel lezajlott Madjart, azaz a magyar kulturális fesztivál mintájára 2010-ben egy másik régióban hasonló programsorozatot szerveznek. A helyszínre „már több jelentkező is van” - tette hozzá a szakállamtitkár. A határon túli magyar szervezeteket pályázati úton támogató Szülőföld Alap „kétmilliárd forintja biztosítva lesz” a 2010-es költségvetésben - mondta. A szakállamtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy a költségvetési forrásokon kívül a határon túli magyarság a határ menti régiókat támogató európai uniós fejlesztési pályázatokon elnyerhető pénzekből is jelentős összegekhez juthat.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.