A tavaly novemberi EP-választásokon mandátumot szerzett püspök ügye ismét napirendre került a brüsszeli törvényhozás néppárti frakciójában, miután a román delegáció képviselõi megismételték korábbi álláspontjukat, miszerint határozottan elutasítják Tõkés EPP-tagságát. Lapunk úgy tudja: a Néppárt szerdai frakcióülésén Vytautas Landsbergis volt litván államfõ azt firtatta képviselõtársaitól, miért nem kap felkérést az erdélyi euroképviselõ az EPP-tagságra. Sorin Frunzãverde, a román néppárti delegáció vezetõje a javaslatra úgy válaszolt: Tõkés ellen a temesvári forradalom utáni „magatartása\" miatt van kifogás, és ha ezen a püspök változtatna, újratárgyalható lenne a kérdés. Frunzãverde különben nemrég az EPP-frakció tagjainak elküldött levelében azzal érvelt: Tõkés tagfelvétele rontaná a PD-L esélyeit a közelgõ helyhatósági és parlamenti választásokon, mivel az alakulat nehezen tudná megmagyarázni erdélyi választóinak, miért támogatja a Székelyföld területi autonómiáját szorgalmazó egyházfõt. „Pártunk gyengébb eredményeket érne el a két megmérettetésen – és ezáltal a Néppárt romániai pozícióját is rontaná –, ha hozzájárulna annak a Tõkés Lászlónak a tagfelvételéhez, aki szerint Erdély és a Bánság nem román terület\" – olvasható a román EPP-delegáció vezetõjének indoklásában. Tõkés tagságát a PD-L korábban a püspök „nacionalista retorikája\" miatt ellenezte, és nem volt hajlandó tudomásul venni Traian Bãsescu államfõ Tõkés EPP-felvételét támogató álláspontját. A néppárti frakcióülésen Bernd Posselt német képviselõ leszögezte: a néppárti csoportnak mihamarabb meg kell hallgatnia a jelöltet, majd szavaznia kell a felvételrõl. Egyúttal felhívta a figyelmet: a román delegáció vezetõjével csak „udvariasságból\" konzultálnak, és nincs vétójoga a kérdésben, utalva a korábbi román álláspontra, miszerint Tõkés nem ülhet a néppárti padsorokba, amíg küldõországa EPP-képviselõi ellenzik tagságát.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.
Böcskei László nagyváradi püspök szerint nem hangos emberekre, népünknek ma elsősorban hűséges emberekre van szüksége.