
2010. február 12., 09:412010. február 12., 09:41
Ám ezeknek a járműveknek az emblémán kívül már nem sok közük lesz a hajdani „szárnyas” buszokhoz – közölte tegnap a magyarországi Figyelő internetes hírportál. A típusok gyártására és értékesítésére a szigethalmi Auto Rad Controlle (ARC) Kft. és az Ikarusbus Kft. 2009 szeptemberében hozott létre egy 5 millió forint jegyzett tőkéjű céget, a Magyar Autóbuszgyártó Kft.-t.
A Széles Gábor magyarországi üzletember nevével fémjelzett Műszertechnika Holding tulajdonában lévő Ikarusbus a márkát apportálta, s ezzel kisebbségi tulajdonrészt szerzett. Az újkori Ikarus- konstrukciókat Magyarországon és a környező országokban szeretnék eladni, továbbá olyan országokban, ahol még emlékezhetnek a márkára: a FÁK-térségben és Észak-Afrikában. Az ARC Kft. 1989-ben főleg Ikarus és más márkák alkatrész-kereskedelmére, autóbuszok felújítására alakult.
Volt ikarusos szakemberekből áll nagyrészt, sokuk a gyakori szervizelésre szorult buszok „gyógyításával” kezdte a szakmát. Eleinte az ARC saját fejlesztése is a „hozott anyagra”, a hajdani 400-as Ikarus tökéletesítésére, rekonstrukciójára épült. A honlap szerint a cég 2005-ben vágott bele saját típusok fejlesztésébe és gyártásába. Eddig három, teljesen egyedi, alacsonypadlós, szóló- és csuklós típust fejlesztett ki.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.
A moldovai polgárok többsége elveti a Romániával való egyesülést – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.