2010. március 31., 14:082010. március 31., 14:08
Egy helyi belügyi illetékes beszámolója szerint az első robbanás egy gépkocsit repített a levegőbe a főkapitányság épülete előtt. Az autóban ülő mindkét rendőr életét vesztette. Fél órával később ugyanott egy öngyilkos merénylő robbantotta fel magát, amikor már ott voltak a mentők és a helyszínelő rendőrök. A kamikaze merénylő maga is rendőregyenruhát viselt. Ebben a második robbantásban halt meg a többi áldozat, köztük a város rendőrfőkapitánya is.
A kettős merényletben összesen 23-an sebesültek meg, közülük 18 rendőr.
A Kaszpi-tenger partján fekvő, Oroszországhoz tartozó Dagesztánban gyakoriak a terrorcselekmények. Kizljar a csecsenföldi határ közvetlen közelében található.
Két nappal korábban, hétfőn a moszkvai metró két belvárosi állomásán egy-egy öngyilkos merénylőnő hozott működésbe nagy erejű pokolgépet, összesen 39 ember halálát okozva.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.