
Képünk illusztráció
Fotó: Antal Erika
A járvány erősödése miatt Lengyelországban szombattól újabb, két hétig érvényes járványügyi intézkedéseket vezetnek be, a többi között korlátozzák a boltokban tartózkodók számát, bezárják a fodrászatokat és a kozmetikai szalonokat – jelentették be a varsói kormányfői hivatalban tartott sajtóértekezleten.
2021. március 25., 17:422021. március 25., 17:42
Mateusz Morawiecki kormányfő rámutatott: a Covid-19-betegek ápolására szánt kórházi férőhelyek, valamint a lélegeztetőgéppel ellátott ágyak kapacitása több mint hetven százalékban betelt. A lengyelországi járványhelyzetet szerinte most a legsúlyosabb 13 hónap óta. Adam Niedzielski egészségügyi miniszter bejelentette:
A száz négyzetméternél kisebb alapterületű boltokba minden 15 négyzetméterenként egy személy tartózkodhat, a száz négyzetméternél nagyobb boltok esetében egy személy lehet húsz négyzetméterre. Újból bezárnak a sportlétesítmények, de a tilalom nem vonatkozik a hivatásos sportolókra.
A templomokban is kevesebben tartózkodhatnak mint eddig, húsz négyzetméterenként egy hívő lehet odabent. Múlt szombattól már egész Lengyelországra kiterjesztették az eddig csak egyes régiókban érvényes szigorításokat, újból bezártak a szállodák, a kulturális intézmények és a sportuszodák, a bevásárlóközpontokban is csak a legszükségesebb cikkeket kínáló üzletek és szolgáltatások működnek.
A kormányfő aláhúzta: a járvány elleni harcban a fő fegyvert a gyorsan zajló oltási program jelentené, a kormány az Európai Unió színterén is folyamatosan harcol az oltóanyag hatékonyabb beszerzéséről. Az elkövetkező öt hétben Lengyelországba hétmillió vakcina érkezik.
Csütörtöki adatok szerint egy nap alatt 34 151 új fertőzést mutattak ki, ami a legtöbb a járvány kitörése óta. Kifejezetten a Covid-19 miatt egy nap alatt 107 ember, a Covid-19 és más betegségek együttes megléte miatt pedig 413 ember hunyt el. Lengyelországban jelenleg 27 118 fertőzött szorul kórházi kezelésre, közülük 2620-an vannak lélegeztető gépen.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
szóljon hozzá!