
Képünk illusztráció
Fotó: Facebook/Volodimir Zelenszkij
Újabb három magyar áldozata van az ukrajnai háborúnak, ami újfent megerősíti, hogy Magyarországnak a jövőben is minden béketörekvést támogatnia kell – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton.
2026. április 11., 19:502026. április 11., 19:50
Újabb három magyar áldozata van az ukrajnai háborúnak, ami újfent megerősíti, hogy Magyarországnak a jövőben is minden béketörekvést támogatnia kell – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető kiemelte, hogy Ukrajnában immár több mint négy éve zajlik egy „teljesen értelmetlen és reménytelen háború”.
– mondta.
„Ezzel összesen immáron sajnos 104 olyan magyar emberről tudunk, akik ebben a teljesen értelmetlen és reménytelen háborúban halt meg. Ebben a háborúban, amelyhez Magyarországnak az égegyadta világon semmi köze nincsen” – folytatta.
„Ezt a háborút minél előbb be kell fejezni, és gondoskodni kell arról, hogy ebbe a háborúba Magyarországot soha senki ne keverhesse bele. Ehhez holnap választást kell nyerni” – húzta alá.
„Magyarországnak ebből a háborúból ki kell maradnia, és Magyarországnak a jövőben is minden béketörekvést támogatnia kell annak érdekében, hogy ez a háború minél előbb véget érjen, és ne legyen újabb magyar áldozat” – fűzte hozzá.
– összegzett.
A bejelentés épp akkor érkezett, amikor hivatalosan életbe lépett a tűzszünet az ukrajnai fronton.
Mint megírtuk, a Kreml csütörtökön jelentette be, hogy a tűzszünet szombaton 16 órakor (közép-európai idő szerint 15 órakor) lép életbe, és vasárnap estig, azaz 32 órán át tart. Volodimir Zelenszkij ezt követően tudatta, hogy Ukrajna elfogadja a Vlagyimir Putyin orosz elnök által javasolt tűzszünetet., ám figyelmeztetett, hogy hadserege „lépésről lépésre válaszol” a tűzszünet esetleges megsértésére.
– közölte az orosz védelmi minisztérium. A tárca a MAX üzenetküldő alkalmazásban azt is bejelentette, hogy a hadifoglyokon túl hét másik orosz állampolgár is visszatért.
A minisztérium egyben köszönetet mondott az Egyesült Arab Emírségeknek a fogolycserében történt közvetítésért. Vlagyimir Megyinszkij, az orosz elnök tanácsadója a Telegramon közölte, hogy a hét Kurszki területi lakost Kijev erőszakkal tartotta fogva túszként. Röviddel később Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is megerősítette a fogolycserét.
„Százhetvenöt katona. A fegyveres erők katonái, a Nemzeti Gárda tagjai, határőrök, altisztek és tisztek, valamint hét polgári személy” – írta az elnök a Telegramon.
„Katonáink különböző frontokon védték Ukrajnát: Mariupolban, a csernobili atomerőműnél, Donyeck, Luhanszk, Harkiv, Herszon, Zaporizzsja, Szumi, Kijev megyében és a Kurszki területen” – írta.
„Sebesültek is vannak közöttük. Legtöbbjük 2022 óta van fogságban. És végre – itthon” – tette hozzá Zelenszkij.
A kelet-ukrajnai Donyeck megye orosz kézen lévő területén fekvő Jaszinuvata (oroszul Jaszinovataja) településen két polgári lakos meghalt, hat másik pedig megsebesült egy ukrán dróntámadásban – közölte Alekszandr Penyajev helyi ideglenes közigazgatási vezető.
Pavel Filipcsuk, a Herszon megyei Kahovka járás orosz közigazgatási vezetője szerint az orosz kézen lévő Ljubimivka településen ukrán dróntámadás következtében egy taxiban két nő meghalt. Egy magán gépkocsi elleni másik támadás során a vezető megsebesült. Még további két gépjárművet ért támadás, de ezek nem követeltek áldozatokat – írta a Telegramon Filipcsuk.
Jevgenyij Balickij, Zaporizzsja megye orosz kézen lévő részének kormányzója szerint az ukrán erők az elmúlt 24 órában kilencszer lőtték a megye különböző településeit, Kamjanka-Dnyiprovszkában egy 63 éves férfi megsebesült.
Balickij szerint ukrán támadás következtében megrongálódott a város kórházának tetőzete, tűz ütött ki. A személyzet és a páciensek közül senki sem sebesült meg, a tüzet eloltották.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!