
Fotó: Ifj. Haáz Sándor
Az RMDSZ vezetői – legutóbb Markó Béla szövetségi elnök – gyakran mondják, hogy a Fidesz politikusai beavatkoznak az erdélyi magyarság belügyeibe, amikor az MPP jelöltjeit támogatják. Mi erre az Ön válasza?
Azért mégiscsak túlzás beavatkozásnak minősíteni azt, hogy akit meghívnak, az elfogadja a meghívást. Az erdélyi, székelyföldi magyarok most úgy gondolták, hogy az előttük álló nehéz döntés előtt elhívnak, kikérik és meghallgatják a véleményemet. Ha hívnak valahova segíteni, akár Magyarországon, akár Erdélyben, vagy Délvidéken, rám mindig számíthatnak. A Kárpát-medencei magyarságnak jó döntésekre van szüksége, és ha úgy gondolják, hogy én ebben tudok segíteni, mindig állok a rendelkezésükre. Én azt tanácsolom – majd eldöntik, hogy megfogadják vagy sem –, hogy az autonómia kérdésére összpontosítsanak. Mindig azokat az embereket érdemes elsősorban kitüntetni a bizalmunkkal, akik töretlenül kiálltak és kiállnak az autonómia mellett.
Ön nemrég úgy fogalmazott: a következő időszakban új egység jöhet létre Erdélyben az egymással rivalizáló erők között. Hogyan látja ennek lehetőségét?
Magától természetesen nem fog létrejönni az új egység, de a feladat ennek a megépítése. Hogy ez a feladat mennyi időt vesz igénybe, azt az erdélyi magyar politikusok jobban tudják. Én azt látom, hogy ahhoz, hogy Magyarország odahaza kilábaljon a bajból, új egyezségekre van szükség, és így van ez az anyaország és a határon túli magyarok relációjában is. Ugyanakkor azt gondolom, hogy a magyaroknak itt Erdélyben valószínűleg új egyezséget kell kötniük a román nemzettel, és aztán az egész Kárpát-medencei magyarságnak új egyezségeket kell kötnie Európával.
Az egység eddig is kulcseleme volt az erdélyi magyar közképviseletnek...
A régi, túlságosan egyszólamú egység mára fölélte tartalékait, kimerült, így törvényszerű volt a felbomlása. Emlékezem az RMDSZ megalakulására, amikor is a koncepció teljesen világos volt: az erdélyi, a székelyföldi magyarság sokszínűségét egy nagy ernyőszervezeten belül kell megjeleníteni. Azon belül kell megélni a versengést, meghirdetni a programokat, és a sokszínűség érvényesülésének biztosítása mellett a szükséges időben létrehozni az egységet. Ez egy darabig ment is, de időközben a helyzet megváltozott. A régi egység már nem tartható fenn egy ernyőszervezeten belül, itt és most a magyarság nem tudja teljes valójában kifejezni és megmutatni magát. Például Tőkés Lászlónak külön kellett indulnia az európai parlamenti választásokon, ugyanis a régi egység keretében lehetetlenné vált RMDSZ-jelöltként való indulása. A valóság tehát azt mutatja, hogy a régi megoldások nem tudják már az összes politikai véleményt integrálni. Most tehát új egységet kell építeni, amelynek igazodnia kell az új helyzethez, az új korszakhoz. Ez a fajta egység mindig a megegyezések egysége, amelyeket azok az emberek tudják megkötni, akik megkapják a bizalmat és a felhatalmazást a választóktól.
Mennyire látja alkalmazhatónak Erdélyben az egységes képviselet felvidéki vagy délvidéki modelljét?
Nem az a fontos, hogy én mit tartok elképzelhetőnek, hanem az, hogy mit tartanak elképzelhetőnek és szükségesnek azok, akik itt élnek Erdélyben. Kétségkívül Felvidéken és Délvidéken egy hasonló utat már végigjárt az ottani magyarság. A Vajdaságban három erő hosszú időn keresztül rivalizált egymással, és végül, a most magunk mögött hagyott választásra (a május 11-én, Szerbiában tartott előrehozott parlamenti választásokra – szerk. megj.) – önállóságuk feladása nélkül – létrehozták a Magyar Koalíciót annak érdekében, hogy a leghatékonyabban képviselhessék a vajdasági magyarok érdekeit. Hogy Délvidéken merre megy tovább az élet, azt talán még az ott élők sem tudják pontosan, de majd meg fogjuk látni. Annak az új korszaknak a sajátságai – amelybe az egész Kárpát-medencei magyarság most belépett – világosak. A többszólamúságra épülő és a nézetek versengésére épülő egység korszaka következik.
A romániai parlamenti választások közelsége eléggé kényszerítő erejű lehet az erdélyi magyarság számára az új egység megteremtése szempontjából...
A politikában a választás maga az ünnep, a demokrácia ünnepe. Az ember megpróbál ideákat, gondolatokat, eszményeket, programokat megfogalmazni, megpróbálja azokat eljuttatni az emberekhez, megpróbál gondolatokat, eszméket közössé tenni, emberi erőket, energiákat összegyűjteni, és abból cselekvő erőt kialakítani, amely cselekvő erő mindig a választásokon születik meg, miközben persze nehéz időszak az ilyen, ugyanakkor egyben szép is, és lehetőségeket is tartogat. Szerintem történelmi siker a Székelyföldön rendezett autonómia-népszavazás, történelmi siker volt Tőkés László fellépése, ugyanakkor történelmi tett a Magyar Polgári Párt vállalkozása is, hogy az egyszólamúságot többszólamúsággal váltsa fel, azaz hogy az erdélyi magyarságon belül megteremtse a választás szabadságát.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.