Hirdetés

Tüntetők csaptak össze Drezdában

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Huszonheten megsebesültek, huszonkilenc embert pedig őrizetbe vettek szombaton Drezdában, a szövetséges amerikai és angol erők által a II. világháború végén a város ellen intézett bombatámadás 65. évfordulóján történt összecsapások után – közölte szombat éjjel a rendőrség.

Hírösszefoglaló

2010. február 15., 08:312010. február 15., 08:31

A 27 sebesült közül 15 rendőr, senki sem sérült meg súlyosan. A rendőrség összesen huszonkilenc embert vett őrizetbe. Az érintetteknek, akik 16 és 36 év közöttiek, súlyos testi sértés, rongálás, a gyülekezési törvény és a fegyvertartásra vonatkozó törvény megsértése miatt kell felelniük.

A rendőrség adatai szerint a megemlékezésre 6400 neonáci érkezett Drezdába. Esti értesülések szerint mintegy 15 ezer drezdai, illetve a környező városokból érkezett személy élőláncot vont a belváros köré, és ily módon gátolta meg, hogy a neonácinak tartott Német Nemzeti Demokrata Párt (NPD) megtarthassa tervezett megmozdulását.

A szélsőjobboldaliak és balos ellentüntetők között összecsapások törtek ki, a tüntetők a rendőrökre is rátámadtak, akik védekezésül vízágyúkat és könnygázt vetettek be. A szászországi fővárosban immár hagyományosan minden évben egy pártok felett álló, polgári szervezet kezdeményezésére békésen emlékeznek meg a bombázások áldozatairól. Az NPD azonban az évfordulót évek óta saját céljainak népszerűsítésére használja ki, és igyekszik megzavarni az emléknapot.

A megemlékezések részeként tegnap a kelet-európai békés átalakulás  és a német újraegyesülés előmozdításában szerzett érdemeiért Drezda város különdíját adományozták Mihail Gorbacsov volt szovjet államfőnek.
Gorbacsov Drezda város díjának első kitüntetettje, a jövőben azt évente adományozzák egy olyan személynek, aki tevékenységével a háború és az erőszak elleni és a megbékélés melletti kiállást bizonyította.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
Hirdetés
Hirdetés