Hirdetés

Trump: Ukrajnát is szankciókkal sújthatjuk, Kijevet támadták az oroszok

Trump 

Méltatás. Friedrich Merz szerint Trump „kulcsember a világban”, aki valóban képes véget vetni a háborúnak, „nyomásgyakorlással Oroszországra”

Fotó: Facebook/The White House

Európai-amerikai együttműködést sürgetett az ukrajnai háború rendezésének érdekében Friedrich Merz német kancellár csütörtökön Washingtonban, Donald Trump amerikai elnökkel tartott találkozóján.

Hírösszefoglaló

2025. június 06., 09:042025. június 06., 09:04

Az Egyesült Államok „nagyon erős helyzetben van” ahhoz, hogy véget vessen a háborúnak – hangsúlyozta Friedrich Merz fehér házi nyilatkozatában Trump társaságávab. Mint mondta, azért érkezett Washingtonba, hogy megbeszélje, mit tehetnek közösen e cél érdekében.

Felhívta a figyelmet arra, hogy

Hirdetés

Németország, illetve az Európai Unió támogatja Ukrajnát, és fokozni kívánják a nyomást Oroszországra.

Kijelentette továbbá, hogy az amerikai elnök „kulcsember a világban”, aki valóban képes véget vetni a háborúnak, „nyomásgyakorlással Oroszországra”.

Donald Trump a közös nyilatkozat során „pozitívnak” értékelte Németország védelmi kiadásainak növelését. „Tudom, hogy Önök a korábbinál most több pénzt költenek védelemre, mégpedig jóval többet. Ez pozitív” – jelentette ki az amerikai elnök.
Trump a nyilatkozatban utalt arra, hogy

Washington nemcsak Oroszországot, hanem akár Ukrajnát is szankciókkal sújthatja.

„Mindkét ország ellen lehet – ketten kellenek ugyanis a tánchoz” – fogalmazott.

Trump a CNN szerint frappáns hasonlattal ismerte el, hogy a háborúskodásnak még közel sincs vége, és hogy jelenleg nem érzi úgy, hogy be kell avatkozni.

„Néha azt látod, hogy két kisgyerek őrült módon verekszik” – mondta Trump az Ovális Irodában, miközben német kollégája, Friedrich Merz némán nézte.

Idézet
Gyűlölik egymást, és egy parkban verekednek, és te megpróbálod őket szétválasztani. Nem akarják, hogy szétválasszák őket. Néha jobban jársz, ha hagyod őket egy darabig verekedni, aztán szétválasztod őket”

– tette hozzá.

Trump elmondása szerint Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is megemlítette ezt a hasonlatot szerdai 75 perces telefonbeszélgetésük során.

„Ezt látod a hokiban. Látod a sportban. A játékvezetők pár másodpercre elengedik őket” – mondta. „Hagyják őket egy kis időre, mielőtt szétválasztanák őket” – jelentette ki.

Merz – aki

Trump Németországban született nagyapjának születési anyakönyvi kivonatát vitte ajándékba az amerikai elnöknek

– a megbeszélést követően tett újabb nyilatkozataiban „rendkívüli elégedettségének” adott hangot az MTI szerint.

Mint mondta, találkozójuk megteremtette az alapját annak, hogy a közelgő G7- és NATO-csúcstalálkozókhoz kapcsolódóan tartalmas tárgyalásokat folytassanak. Hangoztatta: megbeszélésükből azt a következtetést vonta le, hogy

az amerikai elnökkel „nagyon jól szót tud érteni”.

Az ARD német közszolgálati televíziónak adott nyilatkozatában Merz elmondta, hogy sok közös vonást találtak, ami az életútjukat illeti, elsősorban a politika és a gazdaság világa között.

Emellett bejelentette azt is, hogy az amerikai elnök elfogadta a meghívását Németországba.

Közben Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára csütörtökön újságíróknak arról beszélt:

az orosz katonai vezetés döntésének megfelelő módon fog reagálni Moszkva arra, hogy az ukrán fegyveres erők orosz katonai repülőtereket támadtak a múlt hétvégén.

De Moszkva inkább azt szeretné, ha nemzetközi szinten határozottan elítélnék a Kijev vasutak elleni terrortámadásait.

Peszkov azt mondta: elképzelhetetlen, hogy a kurszki és a brjanszki régióban elkövetett támadásokról ne a legmagasabb politikai szinten döntöttek volna, ezért Oroszország elkönyveli, hogy „a kijevi rezsim terrorista jellegűvé vált”.

Okfejtése szerint

állami szintű terrorizmus, hogy az ukrán hatóságok parancsot adtak a vonat felrobbantására Brjanszk megyében

(Ukrajna az akciót nem vállalta magára, de Vlagyimir Putyin orosz elnök is ukrán állami terrorizmusról beszélt).

Ennek ellenére Vlagyimir Putyin orosz elnök továbbra is úgy véli, hogy folytatni kell a kapcsolattartást Kijevvel – tette hozzá.

Putyin és Donald Trump amerikai elnök telefonbeszélgetésére kitérve Peszkov közölte, hogy az orosz vezető kilátásba helyezte: Moszkva válaszolni fog az orosz légibázisok elleni ukrán támadásokra. Azzal kapcsolatban, hogy ez miként történhet meg, a szóvivő azt mondta:

ez az orosz hadsereg által szükségesnek tartott módon és időben történhet meg.

Peszkov az elnökök párbeszédét konstruktívnak és szükségesnek nevezte, mert fontos kérdéseket vitattak meg. Közölte, hogy az Oroszország ellen bevezetett szankciók témája nem került szóba. Szerinte a két államfő tisztában van azzal, hogy szükség van a személyes találkozójukra, de ezt megfelelően elő kell készíteni. Egyelőre a csúcsról nincs megállapodás – mondta.

Putyin és Trump szerda este több mint egy órán át beszélt egymással telefonon. Egyebek között megvitatták az isztambuli orosz-ukrán közvetlen tárgyalások eredményeit és az orosz katonai repülőterek elleni ukrán támadásokat.

Kijevet támadták az oroszok pénteken, az ukránok oroszországi célpontok ellen indítottak dróntámadást
Oroszország drónokat és ballisztikus rakétákat indított több célpont ellen Ukrajna-szerte – közölték pénteken a kijevi hatóságok, a tisztségviselők pedig arról számoltak be, hogy a főváros lakónegyedeit találat érte, és legalább négy ember meghalt, mintegy húsz pedig megsebesült.
Kijev-szerte jelentettek épületekből lezuhanó törmelékek és dróncsapások által okozott tüzeket, miközben Ukrajna megpróbálta visszaverni az orosz támadást – közölte Timur Tkacsenko, Kijev katonai közigazgatásának vezetője. A CNN egyik Kijev környéki munkatársa arról számolt be, hogy legalább két robbanást hallott.
Tkacsenko azzal vádolta Oroszországot, hogy a dróntámadással lakóövezeteket vett célba, és azt mondta, hogy a kijevi Szolomjanszkij kerület egyik magasépülete megsérült.
Ukrajnát rendszeresen érik éjszakánként orosz drón- és rakétatámadások. Lehetséges, hogy az éjszakai támadás az a megtorló csapás, amelyet Vlagyimir Putyin elnök ígért Donald Trumpnak, miután Ukrajna merész támadásokat hajtott végre mélyen Oroszország belsejében lévő repülőterek ellen.
Kijev polgármestere, Vitalij Klicshko az ukrán főváros Holosivszkij és Darnyickij kerületében keletkezett tüzekről is beszámolt, és közölte, hogy négyen meghaltak, legalább húsz ember pedig megsebesült.
Az ukrán légvédelmi egységeket aktiválták Kijev Obolon körzetében – közölte Klicsko helyi idő szerint péntek kora reggel a Telegramon.
„A főváros elleni támadás folytatódik. Maradjanak az óvóhelyeken!” – mondta a polgármester.
Az Ukrajna elleni orosz rakétatámadásra napokkal azután került sor, hogy az ukrán biztonsági szolgálat merész, nagyszabású dróntámadások sorozatát indította mélyen Oroszország belsejében, amely során repülőtereket támadtak és több katonai repülőgépet, köztük néhány nagyra becsült nukleáris robbanófejet hordozó rakéták célba juttatására is alkalmas nehézbombázó repülőgépet is eltaláltak.
Kedden Ukrajna 1100 kilogramm víz alá telepített robbanóanyaggal támadást intézett a Kercsi híd ellen is, amely az egyetlen közvetlen összekötő pont Oroszország és az elcsatolt Krím félsziget között.
A támadás váratlanul érte Moszkvát, és megtorlást követelő felhívásokat váltott ki a nacionalista és Kreml-barát körökből Oroszországban.
Az oroszok az északnyugati Luck városát is támadták, 15 drónt és hat rakétát vetettek be a település ellen.
A támadásban öten megsérültek.
Légiriadót rendeltek el Ternopilban, a Hmelnyickij régióban és Lembergben is.
Még csütörtökön több bombatámadással lerombolták a Herszonban álló állami közigazgatási épületet.
Közben az ukránok is dróntámadást indítottak több oroszországi terület ellen.
A Szaratovi, a Moszkvai, a Tulai, a Belgorodi és a Kalugai régiót is támadták, emellett találat érte a Tambovi régióban levő Micsurinszk városában található JSC Progress nevű, repülőipari és rakétairányító rendszereket gyártó üzemet is.
Tüzet jelentettek a Szaratovi régióban található Engelsz olajfinomítóból is.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 24., csütörtök

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében

Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében
Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében
2026. szeptember 24., csütörtök

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében

Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Egy meleg, egy hideg: míg Zelenszkij Trumppal tárgyalt, az EU levett a szankciós listáról két orosz oligarchát

Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.

Egy meleg, egy hideg: míg Zelenszkij Trumppal tárgyalt, az EU levett a szankciós listáról két orosz oligarchát
2026. szeptember 22., kedd

Kikérte Magyar Péter mentelmi jogát az ügyészség

Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.

Kikérte Magyar Péter mentelmi jogát az ügyészség
2026. szeptember 22., kedd

Putyin pártja „meglepő” módon tarolt a választásokon. Jöhet az újabb mozgósítás?

A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.

Putyin pártja „meglepő” módon tarolt a választásokon. Jöhet az újabb mozgósítás?
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

„Él és virul” Orbán Viktor politikája – Egymásnak feszült Kijev és Budapest a C8 miatt

A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.

„Él és virul” Orbán Viktor politikája – Egymásnak feszült Kijev és Budapest a C8 miatt
2026. szeptember 21., hétfő

Vita a NATO 5. cikkelyéről, miután Fico jelezte: Szlovákia nem biztos, hogy betartja. De mit is rögzít?

Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.

Vita a NATO 5. cikkelyéről, miután Fico jelezte: Szlovákia nem biztos, hogy betartja. De mit is rögzít?
2026. szeptember 21., hétfő

Merz nehéz helyzetben, miután pártja újabb tartományban kapott ki nagyon az AfD-től

A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.

Merz nehéz helyzetben, miután pártja újabb tartományban kapott ki nagyon az AfD-től
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
2026. szeptember 18., péntek

Kárpáti Nyolcak: új országcsoport Romániával és Magyarországgal, román igénnyel a kisebbségvédelemre

A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.

Kárpáti Nyolcak: új országcsoport Romániával és Magyarországgal, román igénnyel a kisebbségvédelemre
2026. szeptember 17., csütörtök

Négy napig működhetett egy új román nyelvű osztály Ukrajnában, aztán gyorsan bezáratták

Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.

Négy napig működhetett egy új román nyelvű osztály Ukrajnában, aztán gyorsan bezáratták
Hirdetés
Hirdetés