
Fotó: Agerpres/EPA
Továbbra is érvényben hagyják Donald Trump volt amerikai elnök Facebook fiókjának felfüggesztését – adta hírül szerdán az amerikai vállalat által felkért bizottság.
2021. május 05., 20:472021. május 05., 20:47
2021. május 05., 20:482021. május 05., 20:48
Közleményükben úgy fogalmaztak:
Bár a testület fenntartotta a volt elnök felhasználói fiókjának felfüggesztését, azt is megállapította, hogy a határozatlan időre szóló felfüggesztés nem megfelelő. Arra kérték a Facebook üzemeltetőit, hogy a „platform más felhasználóira is alkalmazott szabályokkal összhangban álló”, arányos döntést hozzanak. „A mostani döntéstől számított hat hónapon belül a Facebooknak felül kell vizsgálnia az önkényes büntetést, amelyet január 7-én szabott ki, és döntenie kell a megfelelő szankcióról” – írta a testület.
Donald Trump a testület döntése után, szerdán délután, közleményben reagált. Elítélte a szerinte helytelen döntést. „Amit a Facebook, a Twitter és a Google tett, abszolút szégyenteljes” – fogalmazott, és leszögezte, hogy ezzel szégyent hoztak az országra, az érintett vállalatok pedig „nagy politikai árat fognak fizetni” ezért.
– hangsúlyozta Trump.
A legnagyobb közösségi oldalak – köztük a Facebook – és internetes videómegosztó portálok a Capitoliumnál január 6-án történt események után egymás után döntöttek arról, hogy eltiltják a volt elnököt fiókjainak használatától. Döntéseiket leginkább azzal magyarázták, hogy szerintük Donald Trump gyújtó hangú beszéde és közösségi felületeken megjelent üzenetei okozták a zavargásokat.
Az utóbbi időszakban a volt amerikai elnök általában sajtónyilatkozatok formájában nyilvánított véleményt egy-egy politikai témában, míg korábban napi rendszerességgel közölt bejegyzéseket közösségi oldalain, amelyeket fiókonként emberek tízmilliói követtek.
Donald Trump egy nappal a Facebook döntése előtt, kedden indította el saját kommunikációs platformját, amelynek célja – mint írták – hogy a volt elnök közvetlenül tudjon kommunikálni követőivel. A platform a From the Desk of Donald J. Trump néven fut, és a www.donaldjtrump.com/desk internetes címen található meg.
A volt elnök bejegyzéseket, képeket és videókat tehet közzé rajta, amelyeket a követők megoszthatnak a Twitteren és a Facebookon. A platform azonban nem rendelkezik olyan funkcióval, amely lehetővé tenné a felhasználóknak, hogy hozzászóljanak Trump bejegyzéseihez.
A mostani az eddigi legsúlyosabb következményekkel járó döntés, amelyet a Facebook tulajdonosa, Mark Zuckerberg által életre hívott – akadémikusokból, volt politikusokból, jogi szakértőkből és újságírókból álló – testület alapítása óta meghozott. A függetlennek nevezett bizottság működési költségeit Zuckerberg vállalta, aki 130 millió dollárt szánt erre a célra.
Jennifer Grygiel, a Syracuse Egyetem kommunikációs adjunktusa úgy fogalmazott: „Az igazi aggodalom nem a Facebook döntése Trump fiókjával kapcsolatban, hanem az a mód, ahogyan ez a hatalmas vállalat megpróbálja elkerülni az elszámoltathatóságot.”
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
szóljon hozzá!