
Fotó: Vatican News
Ismét lehetséges lemondásáról beszélt Ferenc pápa egy interjúban, melyből a La Repubblica című olasz napilap közölt részleteket pénteken. „Ha a testi vagy lelki fáradtság miatt már nem látok tisztán, nem tudok dönteni, le fogok mondani, remélem, a bíborosok is időben figyelmeztetnek” – mondta az egyházfő.
2023. március 10., 16:292023. március 10., 16:29
2023. március 10., 16:332023. március 10., 16:33
Ferenc pápa nyíltan beszélt lemondása lehetőségéről, hangoztatva, hogy az abban az esetben következhetne be, ha „túl fáradt lesz, elveszíti tisztán látását”. Hangsúlyozta,
„Idős vagyok, gyengült a fizikai erőm, a térdemmel kapcsolatos egészségi problémákat megalázónak éreztem, bár jól gyógyulok” – mondta a 86 éves pápa. Hozzátette, amikor kerekesszékbe kényszerült, „kicsit szégyellte magát”. A 2013. március 13-án megválasztott Ferenc pápa az RSI olasz nyelvű svájci televíziócsatornának nyilatkozott vatikáni szolgálata tíz évéről. A teljes interjút vasárnap sugározzák.

Ferenc pápa tervet dolgozott ki az ukrajnai helyzet békés rendezésére, és tárgyalást követel – közölte Leonyid Szevasztyjanov, az orosz ortodox Óhitűek Világszövetségének a katolikus egyházfővel levelezésben álló elnöke.
Kifejtette, világháborúról van szó, mivel az összes nagyhatalom részt vesz benne: „ott, távol mindenkitől (…) régi és új fegyverek kipróbálása zajlik”. „Vlagyimir Putyin orosz elnök tudja, hogy rendelkezésre állok, tudja, hogy szeretnék vele találkozni” – jelentette ki Ferenc pápa, aki az ukrajnai háború kirobbanása óta közvetítő szerepre törekszik, és többször hangoztatta, hogy kész elutazni Kijevbe és Moszkvába is.

Békeínségtől szenved a világ Ferenc pápa szerint, aki „harmadik világháborúról” beszélt vasárnapi beszédében, melyet az Urbi et Orbi áldás követett.
Ferenc pápa az interjúban az utóbbi tíz esztendő számos történését felidézte attól a döntésétől kezdve, hogy megválasztása után – elődeivel ellentétben – nem a pápai lakosztályba költözött be, hanem a sokkal kisebb Szent Márta-házat választotta lakhelyeként. Elmondta, hogy
Azzal kapcsolatban, hogy első nem európai, hanem feltörekvő országból származó pápaként kezdettől fogva a világ és a társadalom perifériáján élőket helyezte előtérbe, az egyházfő az argentin filozófust, Amelia Podettit idézte, miszerint a valóságot jobban lehet látni a külső részről, mint középről, a távolság segít megérteni az egyetemességet akár a politikában, mint a társadalomban vagy a filozófiában. Megjegyezte, az egyház nem csak a szegényeket fogadja be: „az egyház nem csak egyesek otthona, az egyház nem szelektív”.
Oroszország nem fogja „befagyasztani” az ukrajnai katonai műveleteket anélkül, hogy a háború „mélyebb okait” kezelné – jelentette ki Mihail Galuzin külügyminiszter-helyettes.
Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma arra szólította fel az amerikai katonai beszállítókat, hogy fokozzák a fegyvergyártást, mivel az iráni háború folytatódásával egyre nagyobb az aggodalom a készletek kimerülése miatt.
A román védelmi minisztérium szombaton közölte, hogy a hadsereg radarfelderítő rendszerei nem észleltek Románia légteréből Bulgária felé tartó drónt.
Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.
A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.
Kémkedéssel gyanúsított román állampolgárt tartóztattak le Németországban a rheinei Szövetségi Bíróság által kiadott elfogatóparancs alapján – jelentette be a román külügyminisztérium.
Az Iránnal folytatott, hónapokig tartó háború után bizonyos lőszerek készletei „szűkösebbek” lettek, de az Egyesült Államoknak vannak más, kevésbé fejlett fegyvertípusai is, amelyekkel szükség esetén folytathatják a harcot – ismerte el Donald Trump.
Oroszország nem hívja vissza konzultációra romániai nagykövetét, azonban egy orosz diplomata bukaresti hatóságok általi kiutasítására „megfelelő válasz” fog érkezni.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a nemzetbiztonsági tanács szerdai ülésén megerősítette: partnereitől elutasító választ kapott arra a kérésére, hogy biztosítsanak további légvédelmi eszközöket ballisztikus rakéták ellen.
A Tisza-frakció kezdeményezte, hogy a parlament jövő kedden válassza meg Magyarország új köztársasági elnökét.
szóljon hozzá!