
Sandra Lindsay intenzív osztályon dolgozó ápolónőnek beadják a védőoltást New Yorkban
Fotó: Andrew Cuomo/Facebook
Kezdetét vette hétfőn a koronavírus elleni oltási kampány az Egyesült Államokban és Kanadában is. Május végére vagy június közepére pedig már az amerikaiak többsége hozzáférhet az oltóanyaghoz.
2020. december 14., 20:262020. december 14., 20:26
2020. december 14., 20:302020. december 14., 20:30
Az Egyesült Államokban elsőként egy New York-i kórház intenzív osztályán dolgozó ápolónő kapta meg a Pfizer és a BioNTech által kifejlesztett vakcinát. Első körben az egészségügyi dolgozókat és az idősotthonokban élőket oltják be az országban. Andrew Cuomo, New York állam kormányzója – aki jelen volt az első oltás beadásánál – úgy nyilatkozott a sajtónak: „már látszik a fény az alagút végén, bár ez egy hosszú alagút”. Moncef Slaoui, a járványellenes kormányzati programért felelős kutató, az amerikai oltási kampány vezetője elmondta, hogy terveik szerint elegendő oltóanyag áll majd rendelkezésre ahhoz, hogy
Május végére vagy június közepére pedig már az amerikaiak többsége hozzáférhet az oltóanyaghoz. Slaoui a CBS televízióban elmondta: az első 2,9 millió adag vakcinát három napra osztják el, így ha szükséges, lehetőség lesz módosítani az oltókampány folyamatán. Megjegyezte, némi aggodalomra ad okot, hogy képesek lesznek-e mindvégig biztosítani az oltóanyag számára szükséges hőmérsékletet. A Pfizer/BioNTech-vakcinát ugyanis mínusz 70 fokos hőmérsékleten kell tartani a szállítás és a felhasználásig tartó tárolás idejére.
„Előfordulhatnak kiszámíthatatlan balesetek, de ezek gyors kezelésére fel vagyunk készülve” – mondta az amerikai oltókampány vezetője, hozzátéve, hogy a folyamat minden egyes lépését alaposan megvizsgálták és előzetesen modellezték. Az Egyesült Államokban már több mint 16 millió koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, és a Covid-19-hez köthető halálesetek napi száma gyakran 2500 körül van, összességében pedig már mintegy 300 ezren haltak bele a fertőzés szövődményeibe.
Közben a kanadai hatóságok közlése szerint a Torontói Egyetem kórházában is beadták az első Pfizer/BioNTech-vakcinákat hétfőn a koronavírus ellen. Ontario tartomány hatezer adag oltóanyagot kapott, és első körben 2500 egészségügyi dolgozót oltanak be. Québec tartományban két idősotthon lakóit oltják be először, őket követik majd az otthonokban dolgozók.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!