2010. január 27., 16:352010. január 27., 16:35
Tájékoztatása szerint a földrengés másnapján az EU gyorssegélyként hárommillió eurót szabadított fel, és ezt újabb 27,1 millió euró követheti néhány napon belül.
Az Európai Bizottság, az EU legfőbb végrehajtó testülete ezen a napon tájékoztatta az Európai Parlament költségvetési szakbizottságát a Haiti megsegítésére tervezett, illetve már megtett lépésekről. A kezdeti több mint 30 millió eurót az infrastruktúra helyreállítását segítő 106,8 millió eurós összeg követheti, majd az Európai Fejlesztési Alapból 200 millió eurót mozgósíthatnak a középtávú rekonstrukciókra.
Surján megítélése szerint az Európai Unió által mozgósítandó több mint 300 millió euró a lehetőségekhez képest arányos összeg. Az Európai Parlament készen áll a további erőfeszítések támogatására is. \"Fontos, hogy az unió példát mutasson a világban, vállalja a felelősséget, és a gazdasági krízis ellenére is mozgósítsa a lehetséges eszközöket\" - fogalmazott a néppárti politikus.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.
A moldovai polgárok többsége elveti a Romániával való egyesülést – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.