2009. december 11., 14:422009. december 11., 14:42
Ömer Dincer elmondta, hogy a 220 méter mélyen levő vájat teljesen beomlott a csütörtök este történt katasztrófában a Bursa városa közelében található bányában. A föld alatt tartózkodó bányászok valamennyien életüket vesztették. Eddig két áldozat testét sikerült a felszínre hozni, a többi holttesthez egyelőre nem férnek hozzá – mondta.
A mentési munkálatokat nehezíti a gyúlékony gázok magas koncentrációja a tárnában. A különleges mentőcsapatok némi késedelemmel érkeztek a helyszínre, mert a sűrű köd miatt nem tudtak helikopterre szállni. A miniszter elmondása szerint az 1983 óta működő bányát rendszeresen – legutóbb májusban – ellenőrizték.
Törökországban előfordulnak bányaszerencsétlenségek a biztonsági előírások megsértése és az elavult felszerelések miatt. 2006 júniusában tizenhét bányász halálát okozta egy metángázrobbanás az ország nyugati részén fekvő Balikesir tartományban.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.
A moldovai polgárok többsége elveti a Romániával való egyesülést – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
Románia még a kereskedelmi repülőjáratok rovására is támogatta az Egyesült Államok Irán elleni katonai műveleteit – jelentette ki Mark Rutte.
Ukrajna úgy véli, hogy sikerült megszereznie a Fehér Ház támogatását egy olyan művelethez, amelynek célja, hogy Oroszországot érdemi tárgyalásokra kényszerítse – közölte a Kyiv Independent saját értesülésekre hivatkozva.