2009. június 18., 17:072009. június 18., 17:07
Budaházyt azzal gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség, hogy két évvel ezelőtt több személyből álló csoportot hozott létre és vezetett abból a célból, hogy országgyűlési képviselők elleni támadásokkal – azokat megfélemlítve – befolyásolják a parlamenti döntéseket – közölte az ügyészség vezetője csütörtökön.
Keresztes Imre főügyész közleményében azt írta: a feltételezések szerint Budaházy György utasítására hajtotta végre az egyik bűntársa a Hiller István családi háza elleni lőfegyveres támadást, illetve az ő rendelte el, hogy Kóka János épülő házára Molotov-koktélt dobjanak 2007. decemberében. „Az ezzel kapcsolatban megjelentetett figyelmeztetés szerint, az akciókat azért hajtották végre, hogy az országgyűlési képviselők a 2007. december 17-ei szavazáson nemmel szavazzanak.”
Az ügyészség szerint Budaházy György azzal is gyanúsítható, hogy 2009. április elején utasítást adott a bűntársainak arra, hogy helyezzenek el két országgyűlési képviselő házánál – az egyik társa által készített – időzítő szerkezettel ellátott, futball-labdába rejtett nagy mennyiségű robbanóanyagot. Ezeket egy időben akarták felrobbantani. A végrehajtást a rendőrség közbelépése akadályozta meg, de a felhasznált robbanóanyag alkalmas volt emberi élet kioltására. A gyanúsított megtagadta a vallomástételt és panasszal élt mind az őrizetbe vétel, mind pedig a gyanúsítás ellen.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.