
Fotó: Pixabay
Ausztria legfertőzöttebb keleti tartományaiban húsvétkor – április 1-jétől 6-ig – teljes zárlatot vezetnek be, hogy megelőzzék a kórházak koronavírus-osztályainak túlterhelését – jelentette be Rudolf Anschober egészségügyi miniszter.
2021. március 25., 07:572021. március 25., 07:57
„Burgenland, Alsó-Ausztria és Bécs napok óta kritikus járványügyi adatokat produkál, és ezt a lépést nem elsősorban a napi új megbetegedések növekvő száma miatt szükséges megtenni – bár a fővárosban ez a szám is magas –, hanem a kórházak fenyegető túlterheltsége miatt” – magyarázta a tárcavezető szerda este az érintett tartományfőnökökkel tartott közös sajtótájékoztatóján.
a betegek súlyosabb tünetekkel kerülnek kórházba, és hamarabb szorulnak intenzív kezelésre – tette hozzá. Elmondta, hogy míg a járvány első és második hullámában megbetegedett emberek 0,7 százaléka került intenzív osztályra, a mostani brit variáns által fertőzötteknél ez az arány már 2 százalék.
Kötelező lesz viselni az FFP2-es maszkot minden olyan belső térben, ahol egynél több ember van jelen, és szabadtéri csoportosulások alkalmával is.

Ausztriában a várakozásokkal és a kormány korábbi terveivel ellentétben húsvét előtt nem lesznek további nyitások a koronavírus-járvány miatti korlátozások tekintetében – jelentette be Sebastian Kurz kancellár hétfőn a szakértőkkel, az ellenzékkel és tartományfőnökökkel tartott tanácskozása után.
Szigorítják a határellenőrzéseket a cseh, a szlovák és magyar határon, az ezekből az országokból érkező ingázóknak a belépéshez nem lesz elegendő a korábbi, egy hétig érvényes negatív koronavírus teszt, hanem heti két alkalommal kell teszteltetniük magukat, hogy átjárhassanak a határon.
A tavaszi szünet utáni első hetet a tanulók még távoktatással kezdik, majd az iskolák nyitásakor mind a tanároknál, mind a diákoknál PCR-teszttel kívánják megelőzni, hogy a kéthetes otthonlét után bárki behurcolja a vírust a tanintézményekbe.
A tesztkötelezettség alól csak a patikák és az alapvető szükségleti cikkeket árusító boltok kapnak felmentést.
A miniszter nyomatékosan kérte a lakosságot, hogy tartsák be a szabályokat, és lehetőleg kerüljék a rokonlátogatásokat húsvétkor.

Bécsben elhalasztják a nem sürgős, tervezhető műtéteket a koronavírus-járvány fertőzöttjeinek emelkedő száma miatt, hogy szükség esetén biztosítani tudják a megfelelő számú ágykapacitást a kórházakban – jelentette be Markus Pederiva, a bécsi egészségügyi szövetség sajtószóvivője pénteken.
Ausztriában az elmúlt 24 órában 3289 embernél igazolták újonnan a vírusfertőzést, a járvány kezdete óta 520 993 pozitív esetet regisztráltak. A kórházban ápoltak száma jelenleg 2086, az intenzív kezelésre szorulók 447-en vannak. A fertőzés okozta betegség szövődményeibe az elmúlt napon 30-an haltak bele, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 9151-re emelkedett. A betegségből felgyógyultak száma 480 597.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
szóljon hozzá!