Hirdetés

Bécsben elnapolják a nem sürgős műtéteket a fertőzöttek magas száma miatt

•  Fotó: Antal Erika

Fotó: Antal Erika

Bécsben elhalasztják a nem sürgős, tervezhető műtéteket a koronavírus-járvány fertőzöttjeinek emelkedő száma miatt, hogy szükség esetén biztosítani tudják a megfelelő számú ágykapacitást a kórházakban – jelentette be Markus Pederiva, a bécsi egészségügyi szövetség sajtószóvivője pénteken.

MTI

2021. március 19., 16:592021. március 19., 16:59

2021. március 19., 18:402021. március 19., 18:40

 

„A helyzet még nem kritikus, de a fővárosban az elmúlt hetekben emelkedett mind a koronavírusos új megbetegedések, mind a súlyosabb tünetekkel kórházba kerülők száma, ezért vagyunk kénytelenek ezt a lépést megtenni” – közölte a szóvivő.

Hirdetés

Elmondta, hogy a jelenleg koronavírussal kórházban ápoltaknál a betegség lefolyása súlyosabb, és a betegek hamarabb kerülnek intenzív osztályra, mint korábban.

Ezen túlmenően az is megfigyelhető, hogy egyre több fiatal szorul intenzív kezelésre. E tendencia okát az agresszívebb és fertőzőképesebb vírusvariánsok – elsősorban a brit koronavírus-mutáns – megnövekedett jelenlétében látják.

Eközben Rudolf Anschober egészségügyi miniszter pénteken beszámolt a járvány alakulásáról, és bemutatta a Legfelsőbb Közegészségügyi Tanács újonnan kinevezett elnökét. A funkciót mostantól betöltő Markus Müller a bécsi orvostudományi egyetem rektora, a tanácsnak régóta tagja, és a tárcavezető tanácsadó testületében is fontos szerepet tölt be.

Anschober szólt a brit vírusmutáns aggasztó jelenlétéről, miután Ausztria keleti tartományaiban már ez a variáns felelős az új megbetegedések 80–90 százalékáért.

Legrosszabb a helyzet Burgenlandban, Alsó-Ausztriában és Bécsben, hangsúlyozta a tárcavezető, és hozzátette, hogy figyelik a járvány alakulását, és szükség esetén szigorúbb intézkedéseket vezetnek be ezekben a régiókban, hogy lehetőleg ne jussanak el az egészségügyi rendszer túlterheléséig.

Az oltásokról szólva a miniszter derűlátóan nyilatkozott, elmondta, hogy előreláthatólag húsvét után – a növekvő vakcinaszállítmányoknak köszönhetően – sikerül megduplázni a napi beadott oltások számát, mely jelenleg 30–35 ezer között mozog. Úgy véli, júliusig Ausztria eljuthat a hatmillió beadott oltásig, ezzel a lakosság oltható részének kétharmada immunis lesz a betegséggel szemben.

Ausztriában az elmúlt 24 órában 3515 embernél igazolták újonnan a vírusfertőzést, a járvány kezdete óta 508 096 pozitív esetet regisztráltak.

A koronavírusos betegséggel kórházban ápoltak száma 1834, az intenzív kezelésre szorulók 397-en vannak. A betegség szövődményeibe az elmúlt napon 42-en haltak bele, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 9024-re emelkedett. A betegségből felgyógyultak száma 468 275.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal

Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben

Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben
2026. június 29., hétfő

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri

Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri
2026. június 27., szombat

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma

A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte
2026. június 26., péntek

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény

Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény
2026. június 25., csütörtök

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette

Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Berendelte a román nagykövetet az orosz külügy a konstancai főkonzulátus bezárása miatt

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

Berendelte a román nagykövetet az orosz külügy a konstancai főkonzulátus bezárása miatt
2026. június 25., csütörtök

Medveveszély: Szlovénia is enyhítené a nagyvadak uniós védelmét

Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.

Medveveszély: Szlovénia is enyhítené a nagyvadak uniós védelmét
2026. június 25., csütörtök

Teherán kikelt Románia ellen, amiért Bukarest támogatta Washingtont az Irán elleni háborúban

Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.

Teherán kikelt Románia ellen, amiért Bukarest támogatta Washingtont az Irán elleni háborúban
Hirdetés
Hirdetés