Hirdetés

Szlovákiába látogat a Velencei Bizottság küldöttsége

Szlovákiába látogat jövő héten a Velencei Bizottság küldöttsége, amely állásfoglalást készít elő a tavaly szeptemberben életbe lépett államnyelvtörvényről. A küldöttség Pozsonyban és Dunaszerdahelyen találkozik a szlovák állami szervek, a nemzeti kisebbségek és a civil szervezetek képviselőivel - közölte Viliam Figusch, az Európa Tanács pozsonyi információs irodájának képviselője pénteken.

Hírösszefoglaló

2010. január 15., 13:152010. január 15., 13:15

A Velencei Bizottság jogi véleményét az államnyelvtörvény ügyében tavaly szeptemberben Szlovákia kérte ki. A pozsonyi külügyminisztérium akkori nyilatkozata szerint azzal a céllal, hogy a nyelvtörvény értékelésében elsősorban a szakmai, s ne a politikai érvek legyenek előtérben.

A független nemzetközi szakértőkből álló Velencei Bizottságot (a Joggal a Demokráciáért Európai Bizottságot) az Európa Tanács tanácsadó szerveként 1990 májusában hozták létre. A bizottság főleg az alkotmányozás, a közjog, a választási kérdések és az alkotmánybíráskodás kérdéseivel foglalkozik, és a múltban olyan fontos kérdésekben foglalt állást, mint például a magyar státustörvény, a választójogi kódexek elvei, a bírói függetlenség, illetve a titkos CIA-repülések. Jelenleg azt vizsgálják, hogy a szlovák nyelvtörvény megfelel-e az európai normáknak. 

A módosított szlovák államnyelvtörvény tavaly szeptember elsején lépett életbe. A jogszabályt a szlovákiai magyarok szervezetei és képviselői a kisebbségi jogok megnyirbálására irányuló kísérletként értékelték, és elutasították. A törvény éles vitát és komoly feszültséget váltott ki Pozsony és Budapest között is. A jogszabályt Knut Vollebaek, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosa is megvizsgálta. Vollebaek szerint a jogszabály nem ellentétes az európai normákkal, de ez nem jelenti azt, hogy jó. A viták következtében a szlovák kormány végrehajtási utasításokat fogadott el, hogy a törvény értelmezése egységes legyen. A végrehajtási utasítások januárban léptek életbe.

A szlovákiai Magyar Koalíció Pártja szerint a nyelvtörvény végrehajtási utasításai \"csak a törvény rossz megfogalmazásainak pontosítására, s nem a Szlovák Köztársaságban fennálló nyelvi helyzet megoldására szolgálnak\".

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
Hirdetés
Hirdetés