Hirdetés

Szlovák kulturális tárca: Budapest beavatkozik Szlovákia belügyeibe

A szlovák kulturális minisztérium úgy véli, hogy a nyelvalap létrehozásával a magyar kormány beavatkozott Szlovákia belügyeibe. "Az államnyelvtörvény nem érinti a kisebbségi nyelvhasználatot, hanem a Szlovák Köztársaság minden állampolgárának, nemzetiségre való tekintet nélkül biztosítja az információkhoz való jogot" - közölte a tárca sajtóosztálya pénteken.

MTI

2010. január 29., 13:092010. január 29., 13:09

A pozsonyi külügyminisztérium számára a nyelvalap létrehozása nem volt meglepetés. \"Budapest egy ilyen alap létrehozását már hónapokkal ezelőtt jelezte\" – jelentette ki Peter Stano, külügyminisztériumi szóvivő.

Bajnai Gordon magyar miniszterelnök csütörtökön jelentette be, hogy a magyar kormány 50 millió forintos nyelvalapot hoz létre február 1-jétől azoknak a szlovákiai magyaroknak a kárpótlására, jogsegélynyújtásra, akiket megbírságoltak anyanyelvük használata miatt.

Petőcz Kálmán, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala (SZMK) vezetője szerint a pénz nagy részét alapvetően a jogi tanácsadásra, jogtudatfejlesztésre, a nyelvtörvénnyel kapcsolatos háttérmunkák, elemzések készítésére használják fel, az összeg töredéke jut csak kártérítésre. Petőcz szerint ugyanis legalább fél évig nem szabnak ki bírságot a nyelvtörvény megsértése miatt.

A somorjai Fórum Intézet munkatársa szerint \"nagyon komolyan meg kell fontolni\", hogy kinek és mit kell kifizetni. A pénz felhasználásával kapcsolatban Petőcz az Új Szó című szlovákiai magyar lap pénteki számában leszögezte: \"Egy precíz szabályrendszert kell kidolgozni\".

A pénteki szlovák nyelvű pozsonyi sajtó nem foglalkozik a témával. A központi prágai cseh lapok szintén nem írnak a nyelvalapról.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
Hirdetés
Hirdetés