
Fotó: Tuchiluș Alex
Európában és az észak-atlanti szövetségben egyfajta világháborús készülődés zajlik – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
2024. április 21., 10:552024. április 21., 10:55
Szijjártó Péter hozzátette, az európai észak-atlanti vezetők jelentős része háborús pszichózisban szenved, úgy érzik, mintha háborúban állnának Oroszországgal. Mi úgy gondoljuk, hogy az, ami Ukrajnában zajlik, nem a mi háborúnk, ez a legnagyobb különbség a magyar és az észak-atlanti politikai vezetők között – idézte a minisztert az MTI.
„Minden egyes békeszerető ember lélegzetvisszafojtva várja a novembert, az amerikai elnökválasztást, és azt, hogy az Egyesült Államokban egy béketeremtő elnök nyerje a választást” – mondta, hozzáfűzve, hogy az európai parlamenti választáson egy jobboldali fordulat és egy békepárti amerikai elnök jelenti a legnagyobb esélyt a békére.
A miniszter emlékeztetett: korábban az volt a NATO álláspontja, hogy a szövetség nem része az orosz-ukrán háborúnak, és mindent el kell követni a NATO és Oroszország közötti összeütközés elkerüléséért. Most a NATO több tagállama ezt elkezdte megváltoztatni, és a szövetség koordináló szerepét erőltetik az Ukrajnának történő fegyverszállításban és az ukrán katonai kiképzésben.
Arról is beszélt, hogy már a háború kezdete óta „vetélkedési, megfelelési kényszer” van Brüsszelben az Európai Unió részéről, és a NATO számos külügyminiszteri tanácsülésen is elhangzott az az önkritika, hogy az európaiak nem tudnak annyi segítséget adni Ukrajnának, mint az amerikaiak.
Elmondta, külügyminiszterként azt az álláspontot képviselte, hogy a világ első katonai szuperhatalmával nem szerencsés versenyezni, és a fegyverszállítások csak meghosszabbítják a háborút, újabb halálos áldozatokat, eszkalációt hoznak magukat.
Kifejtette: a fegyverszállításokkal nem sikerült dűlőre vinni a háborút, csak a fegyver mennyiséget növelték drámaian.
„Kormányzati felelősséget viselő döntéshozóknak első számú feladatunk megőrizni a magyar emberek biztonságát, ezt az jelenti, ha ki tudunk maradni a háborúból” – jelentette ki. Ez két éven át elképesztő erőfeszítések árán sikerült, és ennek így kell maradnia a jövőben is ” tette hozzá.

William Burns, a CIA igazgatója figyelmeztető üzenetet intézett a washingtoni törvényhozókhoz, hangsúlyozva, hogy sürgősen jóvá kell hagyni az Ukrajnának nyújtott támogatást, hogy megelőzzék az esetleges vereséget.
A román sajtó figyelmét is felkeltette a magyar miniszterelnök szombati kijelentése, amely szerint a jövő évi országgyűlési választás lesz az utolsó a közelgő háború előtt.
Az ukrán támadások sokkal nagyobb veszteségeket okoznak Oroszországnak, mint valamennyi nyugati ország szankciói együttvéve – jelentette ki Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés vezetője szombaton egy kijevi fórumon.
A Moldovai Köztársaság villamosenergia-átviteli rendszerének üzemeltetője bejelentette, hogy az orosz hadsereg által az Odesszai régióbeli villamosenergia-infrastruktúra elleni támadásait követően Ukrajna déli részének egy része áram nélkül maradt.
Oroszország szombatra virradó éjjel újabb masszív, kombinált csapást mért Ukrajna létfontosságú infrastruktúrájára drónokkal, valamint légi, tengeri és szárazföldi indítású rakétákkal, összesen 704 légi támadóeszközzel – közölte az ukrán légierő.
Az Egyesült Államok és Ukrajna vezető tárgyalói pénteken kijelentették, hogy konstruktív megbeszéléseket folytattak az ukrajnai háború befejezéséről, de a béke felé vezető út Oroszországtól függ.
Az amerikai hadsereg csütörtökön támadást hajtott végre egy állítólagos kábítószer-szállító hajó ellen a Csendes-óceán keleti részén, amelynek során négy ember meghalt a fedélzeten – közölte az amerikai déli parancsnokság.
Mind közjogi, mind kulturális, filozófiai értelemben túlléptek a magyarok a fájdalmas december 5-i népszavazáson és gőzerővel dolgoznak a magyar nemzeti egység megteremtésén – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök.
Ukrajna „valódi békét, nem pedig megalkuvást” akar Oroszországgal – jelentette ki Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter csütörtökön az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ülésén.
Ki hiszi el, hogy Oroszország veszíteni fog Ukrajnában? Ez egy mese, egy teljes illúzió – jelentette ki Bart De Wever belga miniszterelnök a La Libre Belgique című belga napilapban.
Ausztria támogatja Románia csatlakozását a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) – jelentette ki csütörtökön Christian Stocker osztrák kancellár, hozzátéve, hogy Románia olyan partner országa számára, amelyre számítani lehet.
szóljon hozzá!