Hirdetés

Súlyos összecsapásokba torkolltak a vitatott nyugdíjreform elleni tiltakozások Franciaországban

•  Fotó: Wladimir Garcin-Berson/Twitter

Fotó: Wladimir Garcin-Berson/Twitter

Franciaországban kilencedik alkalommal tiltakoztak több százezren utcai felvonulásokkal és sztrájkokkal a kormány nyugdíjreformja ellen csütörtökön. A szakszervezetek által szervezett békés felvonulásokat több nagyvárosban anarchista tüntetők zavarták meg, Párizsban mintegy ezer rendbontó kirakatokat tört be, megtámadtak egy gyorséttermet és összetűztek a rendőrökkel.

MTI

2023. március 23., 21:162023. március 23., 21:16

2023. március 23., 22:132023. március 23., 22:13

A belügyminisztérium tájékoztatása szerint országszerte 1,08 millióan vettek részt a tüntetéseken, a CGT szakszervezet 3,5 millió résztvevőről számolt be. Ez a szám jelentősebb, mint az előző tiltakozás után közölt adat, de valamivel kevesebb, mint a megmozdulások januári kezdetén regisztrált.

•  Fotó: Wladimir Garcin-Berson/Twitter Galéria

Fotó: Wladimir Garcin-Berson/Twitter

A legtöbben Párizsban tiltakoztak, a belügyminisztérium szerint 119 ezren, a szervezők szerint 800 ezren.

Hirdetés

A menet élén vonuló szakszervezeti vezetők a rendbontások elkerülésére kérték a tiltakozókat. Philippe Martinez, a CGT főtitkára úgy vélte, hogy Emmanuel Macron „benzintartályt dobott a tűzre” az előző napi interjújával, amelyben hajthatatlannak mutatkozott a nyugdíjreform visszavonását illetően, s úgy vélte, hogy az elengedhetetlen az ország érdekében.

•  Fotó: Wladimir Garcin-Berson/Twitter Galéria

Fotó: Wladimir Garcin-Berson/Twitter

Alig indult el a százezres menet Párizsban, zavargások törtek ki a tömegben: macskaköveket, üvegeket, füstbombákat dobáltak fekete öltözékű kapucnis fiatalok a rendőrök felé, majd kukákat gyújtottak fel, kirakatokat törtek be és buszmegállók elemeit, padokat, táblákat rongáltak meg. A párizsi prefektúra a Black Bloc radikális mozgalomhoz tartozóként azonosított rendbontók közül este 8 óráig 33 embert állított elő.

Erőszakos cselekmények kísérték a felvonulásokat a nyugat-franciaországi Nantes-ban és Rennes-ben, ahol könnygázt és vízágyút vetettek be a rendőrök a rendbontók ellen, Lorient-ben a tiltakozók egy rendőrőrsöt támadtak meg, kisebb incidensről érkezetek hírek a déli Toulouse-ból, Bordeaux-ból és az északi Lille-ből is.

Gérald Darmanin belügyminiszter elítélte „az elfogadhatatlan támadásokat”. A tárca előzetesen 12 ezer rendőrt és csendőrt rendelt ki a felvonulások biztosítására országszerte. „Feszültebb a helyzet péntek óta, azóta egyre több a spontán megmozdulás. Korábban a felvonulások békések voltak. De néhány napja kukákat gyújtanak fel, a rendőrök pedig könnygázt vetnek be, minden elszabadult. A tüntetőknek elegük van, a rendőröknek is, és jóval nagyobb számban vonulnak ki” – idézett az AFP egy strasbourgi lakost.

•  Fotó: Wladimir Garcin-Berson/Twitter Galéria

Fotó: Wladimir Garcin-Berson/Twitter

Az előző megmozdulásokhoz képest csütörtökön jóval nagyobb számban vettek részt a tiltakozásokban fiatalok, akik az ország 3750 középiskolájából tucatnyit elfoglaltak, s nyolcvan felsőoktatási intézményt is blokkoltak a diákok. „Ez jelképes. Az elégedetlenségünket akarjuk kifejezni a reformmal szemben” – idézett egy 23 éves diákot az AFP hírügynökség a párizsi Assas jogi egyetemről, amelyet a megmozdulás kezdete óta először foglaltak el a diákok. Csütörtökön a sztrájkok is folytatódtak: a vonatoknak a fele közlekedett, és fennakadások voltak a városi tömegközlekedésben, a tanároknak a negyede nem tartotta meg az óráit az közoktatási intézményekben. A szakszervezetek a következő, tizedik országos tiltakozónapot március 28-ra hirdették meg.

•  Fotó: Wladimir Garcin-Berson/Twitter Galéria

Fotó: Wladimir Garcin-Berson/Twitter

A tiltakozók a nap folyamán blokád alá vonták az ország északi részén lévő Dunkerque cseppfolyósítottföldgáz- (LNG)-terminálját. A terminál dolgozóinak szakszervezete azt közölte, péntek reggelig semmiképpen nem oldják fel a blokádot, ezt követően pedig gyűlésen vitatják meg a további lépéseket. A terminált működtető Fluxys azt közölte, hogy a blokád nyomán a termelést napi 70 gigawattórára (GWh) korlátozzák.

Az olajfinomítókban dolgozók már több mint két hete akadályozzák az olajtározóknál a ki- és bejutást, ezért a töltőállomásokon fokozatosan romlik a helyzet, a France24 hírtelevízió szerdai összesítése szerint az üzemanyaghiány jelenleg a megyék ötödében érzékelhető.

•  Fotó: Wladimir Garcin-Berson/Twitter Galéria

Fotó: Wladimir Garcin-Berson/Twitter

Csütörtök reggel a tiltakozók az ország délnyugati részén fekvő Toulouse-nál lezártak egy autópályát, a nyugat-franciaországi Rennes-ben pedig egy buszpályaudvart foglaltak el. Párizsban 17. napja folytatódott a hulladékszállítók sztrájkja, s a főváros körüli szemétégetők egy része sem működik. A fővárosi önkormányzat szerint a járdákon csaknem 10 ezer tonna hulladék halmozódott fel, ugyanakkor egyes kerületekben az önkormányzatok magáncégeket béreltek fel az elmúlt napokban a hulladékszállításra.

Bár a megmozdulásokat a szakszervezetek szervezték, az utóbbi egy hétben több spontán tiltakozásról is érkezett hír, ezeken az emberek szemeteskukákat gyújtottak fel és a rendőrökkel is összecsaptak. A tiltakozások kirobbanása óta már csaknem ezer embert tartóztattak le. Laurent Berger, az általában reformpári szakszervezet, a CFDT főtitkára a BFM TV televíziós csatornának adott interjújában a tervezet visszavonását sürgette. „A több millió sztrájkoló és utcákon tiltakozó ember a legjobb válasz, melyet az elnöknek adhatunk” – jelentette ki a radikálisabb CGT szakszervezetet vezető Philippe Martinez.

•  Fotó: Wladimir Garcin-Berson/Twitter Galéria

Fotó: Wladimir Garcin-Berson/Twitter

Emmanuel Macron államfő az év végig hatályba szeretné léptetni a reformot, amelynek fő eleme a nyugdíjkorhatár felemelése 62-ről 64 évre. „Ez a reform szükséges, nekem sem szerez örömöt, szerettem volna nem bevezetni, (…) de nincs 36 megoldás (a nyugdíjrendszer megmentésére)” – jelentette ki szerdán Macron a TF1 kereskedelmi és a France2 közszolgálati televíziónak adott közös élő interjúban, aláhúzva, hogy a nyugdíjreformnak az év végéig hatályba kell lépnie, és ha kell, vállalja az ezzel járó népszerűtlenséget. A felmérések szerint a franciák kétharmada nem támogatja a nemzetgyűlési szavazás megkerülésével jóváhagyott nyugdíjreformot.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
2026. április 29., szerda

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés

Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés
2026. április 28., kedd

Kárpátaljai találkozón tisztázná a vitás kérdéseket Zelenszkijjel Magyar Péter

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.

Kárpátaljai találkozón tisztázná a vitás kérdéseket Zelenszkijjel Magyar Péter
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Kiadta Șoșoacát a román igazságszolgáltatásnak az EP

Az Európai Parlament kedden megszavazta Diana Iovanovici Șoșoacă EP-képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.

Kiadta Șoșoacát a román igazságszolgáltatásnak az EP
2026. április 28., kedd

Tisza-kormány: megvan, melyik tárca hatáskörébe kerül a külhoni magyarokkal való kapcsolattartás

Újabb minisztereket mutatott be Magyar Péter.

Tisza-kormány: megvan, melyik tárca hatáskörébe kerül a külhoni magyarokkal való kapcsolattartás
2026. április 28., kedd

A Tisza Párt nem hajlandó megszavazni Szijjártó Pétert az Országgyűlés alelnökének

A Tisza Párt nem szavazza meg az Országgyűlés alelnökének „a magyar érdekeket eláruló” Szijjártó Pétert – írta Magyar Péter kedd reggel a Facebook-oldalán.

A Tisza Párt nem hajlandó megszavazni Szijjártó Pétert az Országgyűlés alelnökének
Hirdetés
Hirdetés