2009. július 10., 10:132009. július 10., 10:13
A lap információi szerint az egykori NDK hírhedt állambiztonsági minisztériumának legkevesebb 17 ezer korábbi munkatársa ma is állami szolgálatban van. Sőt ez a szám több tízezerre rúg, ha ehhez a Stasi egykori nem hivatalos munkatársait is hozzászámítják. „Ez olyan arány, amelyet korábban senki még csak sejteni sem mert” – nyilatkozta az újságnak Klaus Schroeder, az egykori NDK kutatásával foglalkozó berlini egyetemi központ vezetője.
Az elmúlt napokban egyre több ilyen jellegű információ látott napvilágot, miután ismertté vált, hogy Brandenburg tartományban volt Stasi-beosztottak dolgoznak magas beosztásban. Az egykori keletnémet kommunista állambiztonsági hatósággal való kapcsolatai miatt szorult helyzetbe került Szászország konzervatív miniszterelnöke, Stanislaw Tillich is, aki erre vonatkozóan a közelmúltban több ellentmondásos nyilatkozatot tett. A lap saját kutatásai alapján közölte a mostani „leleplezést”.
Emlékeztetett: az egyesülést követően az egykori Stasi-múlt feldolgozásával kapcsolatban 1991-ben elfogadott törvény előírta a közalkalmazottak legszigorúbb átvilágítását, ennek végrehajtását azonban a tartományokra bízta. A végrehajtás így meglehetősen felemásra sikeredett; a keleti tartományok közül egyesek „keményebbek” voltak, mások viszont a korábbi Stasi-munkát nem tartották foglalkoztatást kizáró oknak.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.